Lemaradás 25 Gödöllõ-Isaszeg-Pécel
Óvatos duhaj voltam ma korán reggel, mert azzal kezdtem a nevezéskor, hogy elõre megkérdeztem, hogy fizetéssel vagy nevezéssel kell-e kezdeni a rajtasztalnál. Csodák csodájára azt a nemesen egyszerû, egyben felemelõ és megnyugtató választ kaptam, hogy természetesen a nevezési lap kitöltésével kezdjem, aztán a fizetéssel folytassam. Megnyugodtam, él még a bizalom a vándortársak iránt, nem potyázni és sumákolni megy az, aki teljesítménytúrára jelentkezik.
Egy héttel ennek elõtte rajtoláskor egy másik neves egyesület rendezvényen kissé gorombán leteremtett a fõrendezõ sporttárs, hogy itt nincs önkiszolgálás - a legfontosabb vezérszempont náluk a bizalmatlanság - elõbb a fizess, aztán a nevezz, ha a sorrendiségnek valamiféle jelentõsége is lenne. Mélységesen csalódtam akkor, de megköszöntem a kioktatást.
Nagyon jól indult minden, mert percek alatt a gödöllõi repülõtérnél voltam, ahol mindenki az igazak álmát aludta, a szélzsák is szélcsendet jelzett, csak egyvalaki állítgatta össze a reptér szélén egy bodegának látszó alakzat favázát. Kellemes volt az idõjárás, az egyszemélyes ösvényen csak az volt a zavaró, hogy ezt a csapást a lovasiskola is használhatja, az eredmény önmagáért beszélt egészen az isaszegi betérõig.
Izgalmas kaland volt a Rákos-patakkal való együttes átkelés az isaszegi vasúti pálya alatt, a forgalmas úton való átkelésrõl nem is beszélve. Ha a Szobor-hegy aljában nem integet széles mozdulatokkal a pontõr símán továbbmegyek ellenõrizni, hogy Jóska bátyám - a nevet én adtam neki, amikor lefényképeztem - hogyan végezte burkoló munkáját a honvéd emlékmû körül. Így, szerencsére, megkaptam a kötelezõ pontõri pecsételést és örömmel konstatáltam, hogy egy hónappal ezelõtt Jóska és csapata minõségi munkát végzett, a Szobor-hegyi emlékmû és környéke szebb lett, mint valaha is volt.
A honvédsírok után utáni szakasz megtételekor az tûnt fel, hogy az erdei motorozás nemcsak a turistaösvényt teszi tönkre, megdöbbenve láttam, hogy a motorosok gyakorlatozás közben a fák gyökérzetét roncsolják, szaggatják szét. Elég csak szemügyre venni az egyre mélyülõ - motorosok által vájt - vályúkat! Ne is csodálkozzon senki emberfia, ha errefelé meglepetésszerûen fejére dõlnek a fák túrázás közben!
A bajtemetési alma nagyon jóízû volt, felfrissültem tõle és ennek köszönhetõen gyorsan átszeltem a csodaszép Koporsó-hegyi völgyet, szívesen feküdnék ilyenbe, ha eltemetnek.
A Pap-hegyen a pontõr-remete szúnyoghálós sátra tetszett, a határtalanul tágas Szemere Pál Általános Iskola elõtt - ahol terülj-terülj asztalkám várt tárt karokkal és hölgykoszorúval - meg a számomra különlegesnek tetszõ fekvõkerékpár.
Összefoglalva: Kellemes idõben, könnyû túrázás a színpompás, madárhangos természetben; figyelmes, mosolygós, de kissé nagyvonalú rendezésben. Köszönöm szépen, szívem csücske, Rákoskert!
A jókedvû, udvarias és kedves vándortársaknak külön köszönet.
|
