Túrabeszámolók


Gyermekvasút nyomában

Boszi72Túra éve: 20112011.03.15 17:19:03

Gíermekvasút nyomában, nappali



Jucival és Csabival a rajtban beszéltünk meg a találkát. Gondoltam arra, hogy tömeg lesz, de nem igazán készültem fel ilyen mennyiségû túrázóra. Ennek ellenére miután átvedlettem az úton, viszonylag gyorsan sikeredett a nevezést is megejteni. A táv hosszához képest sok EP volt, és a kapott anyagban a térkép nem nyerte el nagyon a tetszésemet. Viccelõdve nekivágtunk, de Juci kicsit lemaradt, én igyekeztem tartani a tempót Csabival, ami a Disznófõ EP utáni emelkedõig nagyjából sikerült is. Utána már lazább, kényelmes tempóban haladtam, Jucus is társult, a vége felé egy ideig Maci is gyarapította a csapatunkat.


A pontokon udvariasak voltak a gyerekek és gyorsan megkaptuk a pecsétet, ráadásul meglepõen elég jól sikerült haladnunk a tömeg ellenére. Idõnként kihelyezett irányító papírokkal igyekeztek segíteni a tájékozódásban, bár néha nem arra mutatott a nyíl, amerre kellett volna. Öröm volt látni, mennyi családos vett részt és nagyon sok kisgyerek nevezett. Az egyik ponton teát is kaptunk. A ragyogó napsütés igazi ajándék volt megint, pólóban és szabad lábszárral haladni mennyivel szabadabb, mint nyakig 3 rétegben! Ma már több lepkét is láttam, és egyes fák már rügyeznek. A célban Eboláékkal találkoztunk, ahol jól laktunk az isteni tésztával, majd visszavonatoztunk a rajtba. Örültem a túrának, mert olyan területekre vitt el, ahol még nem jártam vagy nagyon ritkán vetõdöm.Köszönet a szervezõknek.