Túrabeszámolók

 

A Pásztói Szabadidõ Sportegyesület idén rendezte meg jubileumi – 10. – alkalommal a fenti elnevezésû túráját. A névadás nem véletlen, hiszen az útvonal érinti a híres lovagkirály egyik hagyományban szereplõ helyszínét.

 Szent László király uralkodásának idejében a kunok három alkalommal törtek be Magyarországra: 1085, 1091 és 1092-ben. Borzalmas pusztítással fosztogatták az országot. Ezek közül a harcok közül valamelyik kiterjedt a Mátra és Cserhát vidékére is. A kunok a Cserhát rengetegjeiben, a hegyek között kerestek menedéket László üldözõ serege elõl. Szent László seregének zöme a Zagyva mentén táborozott. Õ, mint jó hadvezér, nem elégedett meg a kiküldött járõrök által szerzett hírekkel, hanem egy kisebb csapat kíséretével maga is hírszerzõ útra indult. A mai Szentkút völgyében haladt elõre, kissé megelõzve kíséretét. A szomszédos hegyoldal sûrû erdejébõl nagy lármával törtek elõ a lappangó kunok. Megismerték a királyt és megpróbálták elfogni. Biztosra vették, hogy a magányosan elõl lovagló Lászlót csekély számú kísérete még akkor sem tudná megoltalmazni, ha mellette állna. Ráadásul egy széles és mély szakadék zárta el a menekülés útját. A nagy zajjal és a siker biztos tudatában rohanó kunok elszámították magukat. A királynak ugyanis igen jó lova volt, s ami ennél is fontosabb, égi Segítõ is védte. Amikor látta a közelgõ veszedelmet, az õt jellemzõ gyors elhatározással sarkantyúba kapta Szög nevû paripáját, és egy vakmerõ szökkenéssel átugratta a szakadékot. Az üldözõ sereg pedig megdöbbenve torpant meg a csodálatos ugratás láttán. László lovának patája a kemény kõbe úgy belesüppedt, mintha az viasz lett volna. Még a patkószegek nyoma is világosan látszott. A patkószegek nyomából, vékony sugárban, kristálytiszta víz bugyogott fel.

 Szent László királyunk emlékére még 2002-ben rendezték meg az elsõ teljesítménytúrát 34 km-s távval és 1240 m szintemelkedéssel, a Cserhát keleti részén. Azóta folyamatosan, évrõl-évre megrendezésre kerül ez a nagyszerû túra. Ám gondoltak azokra is, akiknek ez túl nagy falat lenne, így lehetõség van 15 km-es táv teljesítésére is.

 Én idén már hatodik alkalommal indultam neki a túrának. Pásztón letéve a kocsimat, kisétáltam a vasútállomásra, ahol vonatra szálltam. Tar vasútállomásra érve elkezdtem futni a vonattól, mert nagyon sokan szálltak le róla és mindenki a nevezéshez igyekezett. Sietségemnek meg is lett a jutalma, mert sorban állás nélkül nagyon gyorsan el tudtam rajtolni. Az idõjárás nagyon ideális volt egy nagy tempójú gyalogtúrához, hiszen vékony hólepel fedte még a tájat és fagypont körüli volt a hõmérséklet.

 Az elsõ ellenõrzõ állomást tíz percen belül elértem. Felfigyeltem rá, hogy az elõttem lévõk a Sztúpa felé veszik az irányt, így rá is kérdeztem, hogy megváltozott-e az útvonal. A rendezõk megnyugtattak, hogy igen, mivel eddig is sokan tettek arra kitérõt, így most eleve arra vezették. A Dalai Láma által felavatott buddhista emlékhely mellett elhaladva elkezdtem kapaszkodásomat a kopasz domboldalon. Itt megelõztem négy gyalogost és hosszú idõre magányosan róhattam a kilométereket. Azonban nem így lett, mert nagyon sok õzgida kerülgetett. El is kezdtem õket számolgatni és bizony a 14-es számig jutottam.

 A szalagok nagyon jól jelezték az irányt, de ide kellenek is, mert az Õr-hegy ezen részén nem nagyon járnak túrázók. A rendezõk még abban is segítségünkre voltak, hogy a fiatalosokban a belógó ágakat is levagdosták.

 Egyszer csak egy vadász tûnt fel velem szemben. Gondolom õ lehetett az õzek nyomában. Nagyon meglepõdött a látványomon. Megkérdezte, hogy valami tájékozódási verseny van errefelé. Én elmondtam neki, hogy egy teljesítménytúra van ma és bizony 100-150 túrázó várható erre az elkövetkezõ órákban.

 Aztán feltûnt a magányos erdei kereszt Szentkút elõtt. Nagyon szeretem ezt a helyet. Mindig elgondolkodom azon, hogy korábban – amikor az aszfaltút még nem létezett – bizony a búcsúsok nagy része ezen a hágón át közelített Szentkút felé. Ez a kereszt már megnyugtatta õket, hogy közel vannak. Nem is kellett sokáig várni a látványra, mert az erdõbõl kiérve már a remete barlangok tûntek fel. Gyorsan leereszkedtem Szentkútra, ahol nem mulasztottam el meglátogatni a bazilikát.

 A barlangokhoz egy igen húzós emelkedõ vezet fel. Azonban megéri a szuszogást, mert rendkívül érdekes a hely és a kilátás is gyönyörû onnan. Itt üzemelt a második ellenõrzõ állomás. Gyors pecsételés után megállapítottam, hogy nagyon jól haladok, mert az eddigi 7 km-re egy óra tíz percre volt szükségem.

 Innen még felkapaszkodtam a hegy tetejére, ahol a gyönyörû fakereszt is áll. Majd következett a túra névadójának az útba ejtése. Szentkúttól északi irányban található ugyanis a Szent László hasadás és a forrás is. A szalagok itt is nagyszerûen vezettek, de az útvonal is eléggé a fejemben volt már. Elhagyva a hasadást még tettem egy kitérõt a Szûz Mária-forráshoz is.

 Útban a vadászház felé, futók értek utol és kocogtak el mellettem. Mérgesek voltak a vadászat miatt. Állításuk szerint egy lövés éppen a közelükben dördült el korábban. Ekkor rákanyarodtunk a gázvezeték nyiladékára. Az emelkedõ nem volt hosszú, utána egy kellemes lejtõ következett a Szálláska-völgybe. Mielõtt rákanyarodtam volna az OKT kék jelzésére egy fehérbe öltözött vadász lépett elõ a bokorból. Ismét kölcsönös meglepõdés volt a reakciónk.

 A völgyben nagyon jól lehetett haladni és hamarosan fel is tûntek Sámsonháza házai. A harmadik ellenõrzõ pont mindjárt a falu elején üzemelt. Két futó épen itt ért utol. Amíg õket regisztrálták én felhörpintettem a frissítõként felkínált teát.

 A falun áthaladva a kõfejtõt ismételten megcsodáltam, majd nekiláttam a Nagybárkányba vezetõ, húzós emelkedõnek. A múlt évben itt hatalmas hóban kellett lépegetni, most azonban „csak” a meredekség nehezítette a dolgomat. A tetõre érve pedig már hívogatóan tûnt fel a falu temploma. Egy rövid lejtõvel ereszkedtem elõbb le a faluba, majd egy újabb emelkedõvel – a templom elõtt – fel az iskoláig, ahol a negyedik ellenõrzõ állomás üzemelt. Itt lehetett enni-inni ill. ez volt a 15 km-es táv célja is egyben. Jól álltam idõvel, mert két és fél óra alatt sikerült ideérnem, így nyugodtan leültem egy zsíroskenyér elfogyasztására. A futók nagy része is itt pihengetett még. Élénk téma volt a túra közben folyó vadászat.

 Innen következett a túra egyik legnehezebb szakasza, hiszen 19 km következett a Cserhát 500-as csúcsainak gerincét követve. Különösen szeretem az elsõ emelkedõt, ami a Kerek-Bükk- nyergébe vezet fel. Pont olyan a meredeksége, amelyen a legjobban tudok haladni. Egyedül az aggasztott, hogy a lövéseket egyre közelebbrõl hallottam. Bíztam a Gondviselésben és a nyeregbe érve meg is nyugodtam, mert a dörrenések már inkább jobbról, mögülem érkeztek.

 Rövidke lejtõ jött, majd egy újabb húzós emelkedõ vitt felfelé a Köves-bérc felé. Ez aztán így folytatódott egészen a Tepke kilátójáig. Mindig volt egy kis lefelé, aztán újabb felfelé. A szél is megerõsödött, aminek örültem, mert az egy hete tartó szmogos levegõt legalább jól kisöpörte. Mindenesetre az megnyugtatott, hogy végül vettem fel széldzsekit, mert különösen a Macska-hegy gerincén szinte lesodort a szél a sziklákról, olyan erõvel fújt. Közben két futóval is mentem egy-egy darabon. Persze ez a felfeléken volt jellemzõ, mert a lejtõkön elhagytak.

 A Tepke kilátójában üzemelt az utolsó ellenõrzõ állomás, ahol Kelemen Laci várt. Szegény nem tudott tüzet gyújtani, ekkora szélben. Szerencsére viszont szépen kisütött a nap. Így jókedvûen indultam neki a hátralévõ nyolc kilométernek, aminek a java része lejtõ volt.

 A Barát-hátat elérve rákanyarodtam immáron az új piros jelzésre. Egy tarvágásról meglepõen szép kilátás fogadott az Alföld felé. Kiérve a Téglaházi földekhez feltûnt a cél, Pásztó városa. Innen már végig földutakat kellett követni, amelyeken egyre vékonyodott a hótakaró. Ennek következményeként eljött a pillanat, amikor már sárban kellett lépegetnem. A Pásó-tanyához érve két kuvasz kutya fogadott, amelyekbõl az egyik kilátogatott az mellé. Nagyon ugatott, de a kedves becézéseimre elkezdte csóválni a farkát.

 Innen már nem volt sok hátra és gyorsan beértem a célba. A reggel itt hagyott autómból kivettem a száraz ruháimat és átöltöztem. Mire ezzel végeztem már kész is volt a paprikás krumpli.

 

Nagyszerû túra volt, remek rendezéssel, az idõmmel is nagyon meg vagyok elégedve: 5 óra 25 percet sikerült mennem.