Wass Albert emléktúra
2011. január 15.
Pontõrködés a Borbély-hegyen a 18-as táv bringával
Már negyedik alkalommal ért az a megtiszteltetés, hogy pontõrködhettem a Borbély-hegyen. Némi változás volt az elõzõ évekhez képest, hogy a rajt 6.30-tól volt, így fél órával hamarabb kellett kimennem a „pontomra”. A jó idõre való tekintettel vittem kedvenc közlekedési eszközömet, a bringámat is.
Már másodszor a református plébánia adott helyett a rajt/célnak. Belépve az udvarra, kedvesen fogadott Zete, Vagdalthús, Oláh tamás és párja valamint Pygmea. Csak pár szót váltottunk, mert átvettem a szerelvényeket és már indultam is. Eleinte kényelmes volt a bringával tekerni, de ráfordulva a Botond utcára, már a legkönnyebb áttételt kellett használnom. Itt sem lehetett túl sokáig tekerni, de nem izgatott a dolog, mert idõben voltam. Izgalmas lett a környezet, ahogyan elhagytam Verõce utolsó házait. Teljes volt a sötétség, csak a bringám lámpája mutatta az út egy kis részletét. A navigációval nem volt gondom, mert az irányt már fejbõl tudtam. Elérve a phsz és pnz elágazását megpihentem kicsit és elhelyeztem az eligazító táblát majd tovább haladtam a pontom felé. Elõtte 20 méterrel még kitettem az „ellenõrzõ pont” feliratot is és végre kiértem a kilátóhoz.
6.42-re sikerült felérnem. Ez jó részidõnek számított, mert elvileg 6.30-kor indulhatott az elsõ túrázó. A hátizsákomat gyorsan kiürítettem. Felvettem plusz egy-egy réteget alulra és felülre is valamint felhúztam a cipõmre a melegítõ kamáslit is. A magammal hozott egyik hungarocell lapot magam alá tettem a másik pedig asztalként funkcionált tovább. Nagyon tetszett a kilátás. Még a szemben lévõ Dunabogdány lámpái is jól látszódtak, ahogyan felhúzódtak a hegyre.
Az elsõk között érkezett Bell Sanyi és barátja, majd késõbb robogott be Nagy Attila is, mint váci erõsségek. Velük kicsit beszélgetni is volt idõm. Késõbb azonban annyira felgyorsultak az események, hogy nem nagyon volt idõm még a pontot sem elhagyni. Ezen nem is csodálkozom, hiszen végül 591 induló volt.
Sok ismerõs jött idén is, de már második éve többeket is hiányolok. Gondolom, a Lefagysz túrát részesítették elõnyben.
Nagyon örültem a három csapatnyi salgótarjáni indulónak is. Igazán jó érzés volt látni õket ezen a túrán.
Napsütés csak elvétve akadt, sõt egy rövid ideig pár szem esõ is hullott, de azért alapvetõen szép idõ volt. Kissé élénk lett a szél, de a sok ruhában nem fáztam.
Aztán megérkezett Bibor, aki egyben a 44-es táv seprûjeként is dolgozott. Beszélgettünk kicsit. Nagy öröm, hogy ismét van Nógrád megyének egy ilyen aktív, lelkes és erõs teljesítménytúrázója. Az egy külön kuriózum, hogy Õ még olyan érdekességeket is csinál, hogy mondjuk, Romhányból gyalog megy ki Hollókõre és túrázik egyet vagy éppen túra után gyalogol haza Romhányba például Bercelrõl. Remélem, hogy azért vigyáz a mértékletességre és a lábaival sem lesz gondja.
Tizenegy körül telefonáltam a rajtba, ahonnan megkaptam a tájékoztatást, hogy lesznek seprûk a 18-as távon is.
Lebontottam a táblákat és lementem a keresztezõdésig, hogy megvárjam õket. Ezen a rövid oda-vissza szakaszon (kiszámolva a lábak számát 2x2x591) olyan volt, mintha egy juhlábhenger ment volna végig.
A sár irtózatos méreteket öltött, alig vártam, hogy kiérjek a köves útra. Óvatosan ereszkedtem lefelé, mert a sárdarabok mindenfelé repkedtek körülöttem.
Magyarkúton Oláh Tamásék dolgoztak. Jellemzõ a bringa gyorsaságára, hogy amíg ideértem összesen 32 túrázót elõztem meg. A szemetet kidobtam, a plusz rétegeket pedig betettem a hátizsákomba, mert innentõl erõs menetet terveztem.
Szokolya vasútállomáson egy kisebb csoport körözött, tanácstalanul, a falut keresgélve. Tájékoztattam õket, hogy az fent van, a nyergen túl. Felfelé menet igyekeztem tájékoztatni mindenkit a helyes logisztikáról. Nyereg, falu, ellenõrzõ pont, vissza, nyereg.
Verõcén még megnéztem a panorámát a katolikus templom elõtti kis térrõl. A célban Pygmeától átvehetem immáron negyedik féle kitûzõmet.
Másnap érdekes fájdalmat éreztem a tenyerem egy bizonyos pontján. Kiderült, hogy azon a részen támaszkodott fel a bélyegzõ vége. Mennyi pecsétet is osztottam ki…
Továbbra is megtiszteltetés nekem, hogy itt pontõrködhetek! Remélem jövõre is mehetek! |
