Túrabeszámolók


Magyarországi Forrástúrák

kekdroidTúra éve: 20102010.12.16 11:50:37

Magyarországi Forrástúrák a Pilis-Visegrádi-hegységben – Téli 30 


Kerek repkény úgy dönt, nem hagy aludni a tegnapi Bakonyi Mikulás bejárás után. Jól teszi. Ásítozós reggeli, kávé, ásítozás tovább. Indulunk: Ganz villamos, MXa sorozatú keletnémet HÉV, a pályaszámot nem írom most fel, kattogás, zakatolás, sípolás Pomáz felé. Találkozó Nagyondinnyével és DJ_Rushboy-jal, mint a XI. kerület jeles képviselõivel, elõbbivel hirtelen ötlettõl fogva közös gyaloglat kitalálása. Megérkezünk, az állomással átellenben, a Hétvégebusz által üzemeltetett buszpályaudvaron találjuk a rajtként is üzemelõ korcsmát. Repkény indul intézni a nevezést, én odakünn maradok, összefutok Bíborral, továbbá sikerül találkozni a kicsit késõbb érkezõ négyessel, amely Varacskos Disznóból, Lükepékékbõl és Gethébõl áll. Ja, +1 Zsoli kutya is tartozik menetményükhöz. Jó dolog kirándulgatni az erdõben, na. Még szakadó hóesésben és viharos szélben is. Még egy kávé, aztán indulás, szürke égbolt alatt a szürke utcákon. Eloldalgunk a Nagy-Csikóvár felé, fiatal tölgyerdõben széles gyalogút visz folyamatos emelkedõvel. Szép, még akkor is, ha inkább a lábam elé nézek, korai lenne még aktiválni a bakancsba épített hûtõrendszert, vagyis túlságosan belegázolni a hóba. Fagyott pocsolyát kerülünk, néhol teszünk az úttal egy kanyart, majd felérünk a Hajós Ferenc-forráshoz: ez az elsõ ellenõrzõpont, ahogy az egy Forrástúrán stílszerûen várható. Az üresen álló háznak hátat fordítunk, kis emelkedõ visz egy panorámaút felé. A kilátás a Kevélyek felhõbe burkolózó tömbjével be is zárul, de az addig terjedõ táj sem éppen érdektelen. Az Oszoly és a különös nevû Messelia (Mesélõ-hegy) hirtelen kiemelkedõ magaslatai teszik változatossá a síkságot, ahol Pomáz, Csobánka és Budakalász épületei sorakoznak. Menet közben mondjuk nem lehet sokat gyönyörködni a tájban, egyrészt, mert meredeken lejt az ösvény, másrészt, mert jól csúszik és ez mindenféle vidám tornamutatványokra ad okot. Sikerül esés nélkül megérkezni a Gyopáros-forráshoz, ahol pár évvel ezelõtt Olahtamasék egy nagyon elcsoffadt Kerek repkényt és Kékdroidot találtak, amint épp a BEAC Maxin küszködtek Hûvösvölgy felé. Most azért jobb állapotban leledzünk, meg is szemléljük a forrás foglalatának viharvert díszét. A gyopár szirmainak megszámlálása a feladat az itiner szerint, ezután sétálhatunk tovább, megcélozhatjuk a Holdvilág-árkot.


Télen túrázni azért (is) jó, mert az erdõ lombjavesztett fáin túl látszanak a távolabbi hegyoldalak, gerincek. Ez most is így van, ahogy lassan közeledünk az árok mély völgye felé, egyre közelebbrõl figyelhetjük meg a szemközti hegyet. Ráfordulunk a hófúvásban még külön félelmetes, tiszteletet parancsoló Holdvilág-árok oldalára, a hidegben egyedül fagyoskodó pontõr határozott ajánlására. Odalent meglehetõs cudar körülmények uralkodnak Vinatti késõbbi elmondása szerint, õ márpedig nyilván tudja, mert Lestat1758 és Mészáros Ádám társaságában végigtörték a jeget az árok sziklái, a létra fokai közt. Masszívan emelkedõ, néhol jeges felszínû lépcsõsoron baktatunk, mindezt egyre erõsebb hófúvásban. Odafent bevárjuk Kerek repkényt, aki a szelídülõ emelkedõn valamelyest gyorsabban halad, így Nagyondinnyével kettesben törünk elõre az elemek tombolása közepette. Néha a szél elfúj pár felhõpamacsot az orrunk elõl, ekkor szabaddá válik a kilátás a távolabbi hegyekre, mély völgyekre – csak ekkor jövök rá, hogy mi voltaképpen egész magasan járunk, egészen pontosan a Nagy-Csikóvár északi nyergében. Kényelmesen lebandukolunk a széles úttal párhuzamosan egy ösvénykén, rádöbbenek, milyen régen is jártam utoljára Lajosforrásnál. Hatalmas fenyõfák õrzik az ellenõrzõpontot, ahol elágazásék pontõrködnek és vinattival, mint beugró kenyérkenõvel megerõsítve kínálnak mindenféle földi jót. Sõt, még mosolygós Mikulásos bélyegzést is kapunk a megfelelõ rovatba. Néhány zsíros-hagymás és vajas-kenõmájas-pirosaranyas kenyérrel próbálom csökkenteni étvágyamat, de jut energia a sütemény alapos tesztelésére is. Köszönet érte! Közben visszatér Nagy Attila, elsõként a 30-as táv plusz körérõl, Cuha-léptékû patakátkeléseket jelez elõre, majd elporoszkál Pomáz felé.


A bõséges ebédet meredek kaptató segít feldolgozni, néhol visszacsúszva, de rendületlenül haladunk a lokális maximum felé, ezt a Bölcsõ-hegy és a Solymos nyergében érjük el, innentõl kényelmes erdei sétaúttá változik a sárga sáv. Elkanyargunk a hegyoldalban, kisebb patakokat, sárfoltokat, dagonyákat keresztezve trappolunk a párás hidegben. Az itinerben is írt szalagozásra kell térnünk, nem tesszük meg a kurflit Tölgyikrek felé, átvágunk az erdõn a hóborította Sikárosi-rét szélére. Teszünk egy rövid kitérõt a Szilágyi Bernát-forráshoz, a pontõr felhívja a figyelmünket, hogy a túra a forrást közelrõl is érinti. A parancs az parancs, érintjük, közelrõl. Visszasétálunk, irány Sikáros, rögtön belefutunk az elsõ gázlóba. Néhányan szó szerint veszik ezt a futást, így Kerek repkény sem óvatoskodik sokat, én viszont kiszúrok egy szimpatikus fatörzset, az Isten is hídnak teremtette ide. Vinatti hiába áll készenlétben a fotógéppel, nem sikerül elcsípnie a pillanatot, amikor a patakba dõlök, mert ez – ma – nem következik be. Pedig mekkora kép lett volna... :) Tehát, megérkeztünk a Szentendre felé zúduló Bükkös-patak völgyébe, ahol számtalan gázlónál van alkalma a túrázónak csillogtatni ügyességét. Vagy éppen, például esetemben, ügyetlenségét, víz van bõven mindkettõhöz. Az errejáró, aki nem ismeri a helyszínen a normál vízállást, az igencsak meglepõdhet például a meder kellõs közepén álló fára festett kék jelzésen. Párszor átevickélünk a vízen, ugrálva, csúszkálva, van, aki nemes egyszerûséggel átfutva (nem, én biztos nem). Érintjük a Kárpát-forrást, a dagonyán túlról is nagy bizonyossággal megállapítható a foglalat ajtajának anyaga, amelyre a rendezõk kíváncsiak. Errefelé híd is áll, könnyebbé téve a késõbbi kitérõt egy mûútra, fehér alapon piros betûkkel áll a megnyugtató felirat, hogy éleslövészet nincs. Akkor vissza a mederhez, még van néhány gázló, vétek lenne õket kihagyni. Fõleg, hogy a soron következõ szélesebb az eddigieknél. Vinatti segít elkapni minket az érkezési oldalon, Nagyondinnye valamivel lentebb keres és talál terepet új bakancsa tesztelésére.


Hagyjuk elzúgni a Bükkös-patakot Dömörkapu felé, meredek emelkedõt kell, hogy leküzdjünk a tiszteletkör végéhez közeledve. Eleinte mély árok kísér oldalról, annyira elbeszélgetjük a kaptatót, hogy nem reagálok elég gyorsan és nem térek ki a menetrend szerint érkezõ sétáLós bácsi elõl, aki szintén bevizsgálta a Holdvilág-árok terepviszonyait. Elnézést kérek ezúton is! Felkapaszkodunk a Kármán-forráshoz, már elég szomjasak vagyunk ahhoz, hogy itt tartsunk egy megállással egybekötött frissítést, a fémbögre megfelelõ alkalmazásával. Egy pillanatra mintha a felhõ is odébbszállna, kilátást engedve a patak alattunk húzódó völgyére. Visszaérkezünk elágazásék pontjára, újra feltankolunk minden földi jóval és még egy mosolygós-Mikulásos pecséttel. Aztán továbbsétálunk, az út menti tanya kerítésénél kíváncsi kanca lesi a túrázókat, itt tartunk egy állatsimogatást. Nem csak mi: a kerítésnél ezen az egy helyen alaposan letaposták már a havat. Eltrappolunk az egyre vizenyõsebb, latyakosabb ösvényen a Csepel-forrás felé: a tábla szövegét kell megörökíteni, ez négy szó leírását jelenti. Van másik tábla is, ennek a lejegyzéséhez jóval több papírt kellett volna magunkkal hozni. Visszacsoszogunk a sárban a sárga sávra, erõteljes, hosszan emelkedõ út visz fel a Kõ-hegy tetejére, a végére egészen melegem kezd lenni. Kellemes meglepetést jelent, hogy míg Lajosforrásnál az imént még ronda szél és felhõ fogadott, itt már néhány bátortalan napsugár tör át a felhõkön és a hegytetõre már kellemes, késõ õszt idézõ napfényben érkezünk. A turistaházban Gyõri Péterék õrzik a pontot jó étvággyal, mi most kihagyjuk az evészetet, inkább megcsodáljuk az elõtérben õrzött vérmadarat. A hegyen végre rendes kilátás fogad, Szentendre és Pomáz terülnek el alant, a Duna kék szalagja is kivehetõ, a túlparton pedig a Gödöllõi-dombság vonulataival tûnik el a látóhatár. Csodálatos. Átsétálunk az olvadáskor tóvá váló réten, hogy a Petõfi-pihenõnél újra megálljunk pár percre, nézelõdni. Már a Kevélyek is megmutatják magukat, nevükhöz híven tornyosulnak fölénk.


Csúszós, meredek mélyút visz vissza Pomázra, nem gyõz az ember hol a túrabotra támaszkodni, hol a növényzetbe kapaszkodni. Az utolsó ellenõrzõpont a János-forrásnál vár, innentõl úgy vélem, könnyebb lesz a terep. Tévedek, mint rendesen, mert ugyanúgy csúszik, ha nem jobban. Végül sikerül nem elesni a sárban és nem is lecsúszni a mélyút túloldalán folydogáló patak medrébe. Megérkezünk Pomázra, végigsietünk a jól ismert utakon, vissza a kényelmes Bull Pub autentikus kocsmahivatalába. Gratulálnak a teljesítéshez – én is ezúton gratulálok mindenkinek, aki ott volt – és megkapjuk az impozáns fémjelvény díjazást, nagyobb és szebb, mint amilyennek a fényképeken láttam. Rajta van a dobogón, ha a díjazásokat kellene versenyeztetni. Köszönöm a rendezõknek az igen szép túrát, külön elismerés a pontõröknek a hideg, nyirkos, szeles idõben a helytállásért. Nagyondinnye meghív egy kávéra, Bubu pedig jelzi, hogy hamarost indul vissza és éppen lenne nála néhány hely az autóban. Mindkettõt nagyon köszönöm, csakúgy, mint a társaságot Kerek repkénynek és Nagyondinnyének, jó volt túrázni egyet a téli Pilisben. Még elnézegetjük a zenegép hihetetlen választékát – jól megfér egymás mellett Csóré Béla és a Pink Floyd, Kacor Feri és a Depeche Mode – aztán a Bubumobil visszasuhan velünk Budapestre.


-Kékdroid-


Képek