Tavaly voltam elõször ezen a túrán, idén kötelezõ érvényû volt a duplázás. A rajtba viszonylag korán értem, mégis a 137-es rajtszám jutott osztályrészemül. Élve a lehetõséggel ettem a rendezõk által váratlanul kínált sütibõl és máris sokkal szebben ragyogott nap.  Évi, isteni finomat sütöttél, köszönöm!
Egyedül indultam el, hamar eljött az elsõ EP a körúton, aztán le a köves lejtõn, Fekete-fejig is ismerõs utakon jártam, haladtam is magamhoz képest tûrhetõ tempóban. A Remete-szurdok kellemesen futható, a hegyre fel azért átváltottam gyalogló tempóba. Találkoztam Lépéshibával, aztán utunk szétvált, de nálam a túra közbeni búcsú távolról sem biztos, hogy az utolsó. Elfutottam, aztán elértem a sárga elágazáshoz, ahol nem voltam túl alapos a térkép nézésekor, bár a sárga kereszthez képest balra fordul a sárga, de figyelembe véve a sárga másik ágát az a bal bizony jobb. Én elindultam magabiztosan balra fel, mentem, mentem, aztán gyanús lett, hogy egy gyalogos túrázón kívül ember sehol, az út nem volt kicsit sem kitaposva, hû, itt valami nem stimmelt. Térkép elõ, jaj! Írásos leírás elõ, ajajj! Hát ezt bizony elbakiztam rendesen, már megint, amatõr hiba. Fordulandusz vissza, lefelé azért könnyebb volt, mint visszafelé, igyekeztem magam lenyugtatni, de tudtam, hogy jó 25 perc felesleges úttal ajándékoztam meg magam, ezennel át is neveztem a 30 km-es távra. Szerencsére ragyogó idõ volt, az út jól járható, itt-ott volt locsi-pocsi, de nem vészes.
Az Alsó-jegenye völgyben múlt héten futottam hétvégén, legalább 20-25 szépen kifaragott sütõtök volt elhelyezve az út mentén, éljen Halloween! Egy héttel késõbbre eléggé megritkult az állomány, töredékét lehetett látni, de így is örültem nekik. Sorban elõztem újra a korábban látott túratársakat, akik sorra kérdezték vajh hogy kerültem újra mögéjük? Kálvária-hegyre fel szintén ismerõs út, újra csokit vehettem magamhoz, nyami. Virágos-nyereg és Vihar-hegy jól ismert terep, a HHH viszont a mumusom. Az EP-t sikeresen felfedeztem, kedves pontõrök, akiket lezavartak a tervezett helyrõl. Itt Lépéshibával újra találkoztam, ittam a mennyei ízû gyümölcsteából és egy banán is lecsúszott. Tavaly elkevertem a lefelé vezetõ úton, most is sikerült rosszat választanom. De nem voltam ezzel egyedül, egy srác jött utánam, lehet, kölcsönösen megtévesztettük egymást. Aztán jött a vészcsengõ, megállj, gondolkozz, itt valami megint nem kerek! A srác az írásos leírást olvasta, én a közeli irányítótáblák segítségével gyorsan belõttem, hol voltunk, persze, hogy nem ott, ahol kellett volna. Plusz 10 perc, remek! Immáron a 31 kilóméteres távon voltam…Vissza a hegyre már be is ugrott, hogy a réten megy a körút, a fene egye meg, már nevettem kínomban, a dekoncentráltság a maximumra csavarva ezen a napon. Esténként futottunk nyáron errefelé, de sötétben minden más, fõleg, hogy csapattal van az ember, nem figyeltem a jelzéseket. Onnantól már írásos leírás a kézben, semmit nem bíztam a véletlenre. Árpád-kilátónál meghatott kicsit, ahogy a pontõr „néni” utánam szólt, hogy vigyázzak magamra nagyon az út során! Vigyáztam, figyeltem én már mindenre, mégis fájt a térdem és a derekam rettenetesen, de kocogtam szépen tovább a zöldön. Bár az elején a nagyobb emelkedõket gyalogoltam, a végére már mentek a felfelék is kocogva. Szépen beértem a célba, ahol szintén kedves fogtatásban volt részem, Lépéshibával megvolt a harmadik találkozás. Mennyei ellátás volt, külön dicséret az aszalt gyümölcsökért és a Piros mogyorósért, amire rendesen rákattantam. Kellemes beszélgetés ismerõsökkel, oklevél és díjazás átvétele, öltözés alatt további csicsergés, aztán spuri haza.
Nagyon jó túra, méltó emlék a volt túrázónak. Kedves pontõrök, szuper szalagozás, felülmúlhatatlan ellátás, összességében csillagos ötös! Köszönet mindenkinek, aki bármit is hozzátett, hogy minden tökéletesen klappoljon ezen a túrán! Jövõre újra nekivágok! |
