Túrabeszámolók

Kisgyón 30

GPS-el mért távolság: 30,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 710 m.

A reggeli kávé ellenére, meglehetõsen álmosan érkeztem a rajthelyre. Gyors készülõdés. Látom Istvánék csapata, már indulóban van. A benevezésen gyorsan túlestem. Tisztáztuk, ha csak elõzõ este tud dönteni az ember, elég nehéz elõnevezni. Beszélgettünk egy kicsit a Fehér-Vár-Palotáról is, hiszen nagyrészt ugyanaz a csapat szervezi a kettõt. Megemlítettem, nekem az istennek se akar kijönni az a névbeli 40 km, a kiírás szerinti 42, meg pláne nem. Józsi szerint van két völgy, ahol nincs GPS vétel. Itthon újra megnéztem a track-et, s nem láttam nyomát vétel kihagyásnak, pedig már a pár száz méteres kihagyások is nagyon egyértelmûen észrevehetõk lennének. A track alakja is szépen egyezik a térképpel. A kisgyóni túráról, ránézésre meg tudtam mondani, hol lassultam be emelkedõ, vagy meredekebb lejtõ miatt, mert 5 másodpercenkénti adatrögzítésre állítottam a telefonom GPS-ét. Errõl ennyit.

Neki vágtam a távnak, s igyekeztem az elõzõ napi Szent Márton túra után kimozgatni izmaimból a merevséget. Egész jól sikerült. A túra elsõ szakasza tipikusan dombvidéki, a horgász-tavakat követõen, szép kilátással. A faluba vezetõ szakaszon elég dzsindzsás az ösvény nagyon kell figyelni, s ha az ember megfogadja a rendezõk egyik idézetét, hogy a túra nem csak a lábról, hanem a szemrõl (nézelõdésrõl) is szól, komoly esélye van néhány esésre. A természetbarát telephez képest annyival melegebb az idõ, hogy rögtön két réteg ruhától szabadulok meg. A falubeli részt gyorsan letudtam, s máris a horgász tavakhoz vezetõ, murvás úton ballagtam. Láttam, Józsiék ugyanúgy jártak a szigetelõ szalagos jelöléssel, mint tavaly én a Vértesi Kerekezés montis távján. Ha nem fog teljesen körbe egy ágat, vagy a teljes villanyoszlopot, akkor a harmat hatására leválik. Visszaragasztok néhányat, hátha kibírja a következõ két órát. A két kis víztározó nagyon hangulatos. A fölsõ különösen tetszik, mivel a bent maradt fák izgalmassá teszik a halak fárasztását. Megkapom az elsõ pecsétet. Eddig sikerült 20 m szintet összeszedni. Ettõl kezdve, egy jó kis kaptatóval megkezdjük a dombvidéki hullámvasutazást, a dombtetõkrõl szép kilátással, és egy kis hûvös széllel. Ezen a túrán végig jellemzõ volt, hogy a kaptatókat szélárnyékban tettük meg, s jól kiizzadva értük el a szeles részeket, ahol vagy vízszintesen mentünk, vagy lejtõn. A 20 fok körüli idõben ez azért nem gond.

Kellemes sétát követõen visszaértünk a faluba. Eszembe jutott, nincs nálam tartalék innivaló, s a tegnapi túra után fokozottan izzadok, így az elsõ kocsmában vettem egy kis gyümölcslét. Telitalálat a következõ ellenõrzõ pont elhelyezése a sportpályánál, a bányászati emlékeknél. Szegény Gyõzõre ráférne egy kis újabb felújítás, de így is klassz, már annak, aki szereti a régi gõzmozdonyokat. Nézelõdés, csoki és ásványvíz után, a zöld jelzésen elhagytam a falut, s kezdetét vette a túra hegyi része. Jó sáros úttal kezdõdött. Pechemre pont szembejött egy terepjáró, s még nehezebben járhatóvá tette az utat. Szerencsére hamarosan megkezdhettem a kaptatót a völgybõl. Kellemes az út, bár a laposabb részei elég dagonyásak, de kikerülhetõk. A P+ jelzésig letudtuk a dagonya nagyobbik részét. Az automata pontnál felírtam a jelszámot, s gyerünk tovább. A mögöttem 50 m-el jövõknek sikerült elkerülniük a pontot, pedig nehéz volt nem meglátni a fa törzsén lévõ 3-4 darab A4-es lapot. Csaknem nekimegy az ember. A célban igazoltam is Janiék felé, hogy tényleg jártak a ponton, csak õk egy lengedezõ bóját kerestek, olyan meg nem volt. Az aszfaltút elõtt, alaposan megváltozott a táj. Tarvágásba futottunk bele. Nagyon nem szeretem, s ehhez semmi köze nem volt a viharnak. Késõbb az OKT-n láttunk olyan helyet, ahol a tavaszi viharok taroltak le egy erdõrészt. Az aszfalton megkezdtük az elsõt, a 30-as táv számára rendeltetett hurkokból. Az aszfalton, majd murván mentünk el a Csikling-várig. Mennyivel jobb volt ez a szakasz annak idején (Kisgyón hegyi kör) montival, fordított irányban! Akkor valahogy nem izzadtam ennyire. Most viszont több lehetõségem volt nézelõdni. A lombja vesztett erdõn keresztül szépen rá lehetett látni Bakonycsernyére és környékére. Egy nyiladékból aztán még szebb a kilátás.

Újabb pecsételést követõen, a Hamuháznál rátértünk az OKT-ra, s leereszkedtünk a Tûzköves-árok mentén, a védett geológiai feltáráshoz, ahol kaptunk egy újabb pecsétet. Ez a szakasz is kellemes. Most a változatosság kedvéért a Vértesre nyílt gyönyörû kilátás. Az Erdei-szentélytõl kezdõdött a felfelé csúszkálás a Hosszú-Kígyós meredek emelkedõjén. Villámgyorsan összeszedtem 150 m szintet. Most sajnáltam csak igazán, hogy otthon felejtettem a fényképezõgépet. Fotózás címén megállhattam volna egy kicsit kiszuszogni magam. Egyébként az egész túra miatt kár a feledékenységemért. Sok helyrõl volt gyönyörû kilátás, szép tiszta idõben, éles kontúrokkal. Remek fotók készítésére nyílt volna alkalom. Így jártam. Károly-lakot követõen elõbányásztam egy szendvicset, s a kék háromszögjelzés kicsit lankásabb emelkedõjén megettem, mert már nagyon korgott a gyomrom. Hamarosan elértem a Mellár felé vivõ murvás utat, s azon talpaltam a következõ pontig, ahol Horváth Józsiék fogadtak. Frissítés és egy-két perc beszélgetés után, irány lefelé az aszfaltúton. Hamarosan mûszaki megállóra kényszerültem, mert egy a bakancsomba került kavics elkezdte szétszedni a lábfejemet. Ez alatt az elõttem lévõk látó távolon kívülre kerültek. Az elmúlt három évben sokat romlott az út állapota, fõként az út teherbírásához képest túlsúlyos teherautók miatt. Remélem ezt is rendbe teszik. Biztató, hogy a Csikling-vár elõtti szakaszon, már újra aszfaltozták a nagyon rossz részeket. Nem túlzottan élveztem ezt az aszfaltos szakaszt, mivel megint elkezdett fájni a talpam. Meg az elõzõ napról bennem élõ emlékek sem tettek elnézõbbé az aszfalttal szemben. Maga az út egyébként kellemes. Késõbb, a bányatelep elõtt, szalagozáson levágtam az út egy nagy kunkorát, majd beballagtam a bányatelepre, ahol lebélyegeztem a lapomat, s máris szaporáztam tovább a lépteimet.

A cél elõtt száz méterrel jobbra fordulva megkezdtem a következõ hurkot. Hamarosan Csuka Sanyi jött szembe velem, akit reggel láttam a túrára jövet. Akkor már elérte Bakonycsernyét. Biztatott, már csak egy 4-5 km-es szakasz vár rám. Igen, mondtam, egy jobb kaptató és egy helyenként elég meredek lejtõ. Ennyiben maradtunk. Úgy másfél km-en összeszedtem 150-200 m szintet. A Barkócástól megint csak szép kilátásban volt részem. Az utolsó ellenõrzõ pontnál utolértem azt a csoportot, akik a bakancsigazításnál elhúztak tõlem. A túra beszámolója alapján valószínûsítem, hogy Kékdroidékkal találkoztam. A pont után rövidesen meg is elõztem õket. Megint volt egy két dagonyás folt, de nem vészes. Meglepõ viszont, mennyire jól bírták a térdeim, a lefelé kocogást a meredekebb lejtõkön. Hamarosan be is értem a célba. Megkaptam az emléklapot, kitûzõt, ettem egy kis zsíros deszkát, s hazafelé, Pápának vettem az irányt.

A jó idõjárásnak is köszönhetõen nagyon kellemesre sikeredett a túra. A vonalvezetés kiváló, jó pár kilátóhellyel. Megérte eljönni. Azért alkothattam némi fogalmat arról is, mi lehetett itt esõben, az eredeti idõpontban.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 400 Ft-ért, az elõnevezõknek színes, nyomdában készült térképes igazolólap (saját térkép nem is kellett), a késõn döntõknek szürkeárnyalatos, kissé nehezebben használható fénymásolt lap, pecséthelyek nélkül; kiváló útvonal jelölés. Bakonycsernyén Sportszelet és ásványvíz, a Német-földeknél nápolyi szelet és ásványvíz, a célban pedig zsíros kenyér savanyúsággal, Erõs Pistával és szörp az ellátmány.