Kisgyón
30
GPS-el
mért távolság: 30,8
km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített
szintemelkedés: 710 m.
A
reggeli kávé ellenére, meglehetõsen álmosan érkeztem a
rajthelyre. Gyors készülõdés. Látom Istvánék csapata, már
indulóban van. A benevezésen gyorsan túlestem. Tisztáztuk, ha
csak elõzõ este tud dönteni az ember, elég nehéz elõnevezni.
Beszélgettünk egy kicsit a Fehér-Vár-Palotáról is, hiszen
nagyrészt ugyanaz a csapat szervezi a kettõt. Megemlítettem, nekem
az istennek se akar kijönni az a névbeli 40 km, a kiírás szerinti
42, meg pláne nem. Józsi szerint van két völgy, ahol nincs GPS
vétel. Itthon újra megnéztem a track-et, s nem láttam nyomát
vétel kihagyásnak, pedig már a pár száz méteres kihagyások is
nagyon egyértelmûen észrevehetõk lennének. A track alakja is
szépen egyezik a térképpel. A kisgyóni túráról, ránézésre
meg tudtam mondani, hol lassultam be emelkedõ, vagy meredekebb lejtõ
miatt, mert 5 másodpercenkénti adatrögzítésre állítottam a
telefonom GPS-ét. Errõl ennyit.
Neki
vágtam a távnak, s igyekeztem az elõzõ napi Szent Márton túra
után kimozgatni izmaimból a merevséget. Egész jól sikerült. A
túra elsõ szakasza tipikusan dombvidéki, a horgász-tavakat
követõen, szép kilátással. A faluba vezetõ szakaszon elég
dzsindzsás az ösvény nagyon kell figyelni, s ha az ember
megfogadja a rendezõk egyik idézetét, hogy a túra nem csak a
lábról, hanem a szemrõl (nézelõdésrõl) is szól, komoly esélye
van néhány esésre. A természetbarát telephez képest annyival
melegebb az idõ, hogy rögtön két réteg ruhától szabadulok meg.
A falubeli részt gyorsan letudtam, s máris a horgász tavakhoz
vezetõ, murvás úton ballagtam. Láttam, Józsiék ugyanúgy jártak
a szigetelõ szalagos jelöléssel, mint tavaly én a Vértesi
Kerekezés montis távján. Ha nem fog teljesen körbe egy ágat,
vagy a teljes villanyoszlopot, akkor a harmat hatására leválik.
Visszaragasztok néhányat, hátha kibírja a következõ két órát.
A két kis víztározó nagyon hangulatos. A fölsõ különösen
tetszik, mivel a bent maradt fák izgalmassá teszik a halak
fárasztását. Megkapom az elsõ pecsétet. Eddig sikerült 20 m
szintet összeszedni. Ettõl kezdve, egy jó kis kaptatóval
megkezdjük a dombvidéki hullámvasutazást, a dombtetõkrõl szép
kilátással, és egy kis hûvös széllel. Ezen a túrán végig
jellemzõ volt, hogy a kaptatókat szélárnyékban tettük meg, s
jól kiizzadva értük el a szeles részeket, ahol vagy vízszintesen
mentünk, vagy lejtõn. A 20 fok körüli idõben ez azért nem gond.
Kellemes
sétát követõen visszaértünk a faluba. Eszembe jutott, nincs
nálam tartalék innivaló, s a tegnapi túra után fokozottan
izzadok, így az elsõ kocsmában vettem egy kis gyümölcslét.
Telitalálat a következõ ellenõrzõ pont elhelyezése a
sportpályánál, a bányászati emlékeknél. Szegény Gyõzõre
ráférne egy kis újabb felújítás, de így is klassz, már annak,
aki szereti a régi gõzmozdonyokat. Nézelõdés, csoki és
ásványvíz után, a zöld jelzésen elhagytam a falut, s kezdetét
vette a túra hegyi része. Jó sáros úttal kezdõdött. Pechemre
pont szembejött egy terepjáró, s még nehezebben járhatóvá
tette az utat. Szerencsére hamarosan megkezdhettem a kaptatót a
völgybõl. Kellemes az út, bár a laposabb részei elég
dagonyásak, de kikerülhetõk. A P+ jelzésig letudtuk a dagonya
nagyobbik részét. Az automata pontnál felírtam a jelszámot, s
gyerünk tovább. A mögöttem 50 m-el jövõknek sikerült
elkerülniük a pontot, pedig nehéz volt nem meglátni a fa törzsén
lévõ 3-4 darab A4-es
lapot. Csaknem nekimegy az ember. A célban
igazoltam is Janiék felé, hogy tényleg jártak a ponton, csak õk
egy lengedezõ bóját kerestek, olyan meg nem volt. Az
aszfaltút elõtt, alaposan megváltozott a táj. Tarvágásba
futottunk bele. Nagyon nem szeretem, s ehhez semmi köze nem volt a
viharnak. Késõbb az
OKT-n
láttunk olyan helyet, ahol a tavaszi viharok taroltak le egy
erdõrészt. Az aszfalton megkezdtük az elsõt,
a 30-as táv számára rendeltetett
hurkokból. Az
aszfalton, majd murván mentünk el a Csikling-várig. Mennyivel jobb
volt ez a szakasz annak idején (Kisgyón hegyi kör) montival,
fordított irányban! Akkor valahogy nem izzadtam ennyire. Most
viszont több lehetõségem volt nézelõdni. A lombja vesztett erdõn
keresztül szépen rá lehetett látni Bakonycsernyére és
környékére. Egy nyiladékból aztán még szebb a kilátás.
Újabb
pecsételést követõen, a Hamuháznál rátértünk az OKT-ra, s
leereszkedtünk a Tûzköves-árok mentén, a védett geológiai
feltáráshoz, ahol kaptunk egy újabb pecsétet. Ez a szakasz is
kellemes. Most a változatosság kedvéért a Vértesre nyílt
gyönyörû kilátás. Az Erdei-szentélytõl kezdõdött a felfelé
csúszkálás a Hosszú-Kígyós meredek emelkedõjén. Villámgyorsan
összeszedtem 150 m szintet. Most sajnáltam csak igazán, hogy
otthon felejtettem a fényképezõgépet. Fotózás címén
megállhattam volna egy kicsit kiszuszogni magam. Egyébként az
egész túra miatt kár a
feledékenységemért. Sok helyrõl volt
gyönyörû kilátás, szép tiszta idõben,
éles kontúrokkal. Remek fotók
készítésére nyílt volna alkalom. Így
jártam. Károly-lakot követõen elõbányásztam egy szendvicset, s
a kék háromszögjelzés kicsit lankásabb emelkedõjén megettem,
mert már nagyon korgott a gyomrom. Hamarosan elértem a Mellár felé
vivõ murvás utat, s azon talpaltam a következõ pontig, ahol
Horváth Józsiék fogadtak. Frissítés és egy-két
perc beszélgetés után, irány lefelé az aszfaltúton. Hamarosan
mûszaki megállóra kényszerültem, mert egy a bakancsomba került
kavics elkezdte szétszedni a lábfejemet. Ez alatt az elõttem lévõk
látó távolon kívülre kerültek. Az
elmúlt három évben sokat romlott az út állapota, fõként az út
teherbírásához képest túlsúlyos teherautók miatt. Remélem ezt
is rendbe teszik. Biztató, hogy a Csikling-vár elõtti szakaszon,
már újra aszfaltozták a nagyon rossz részeket. Nem túlzottan
élveztem ezt az aszfaltos szakaszt, mivel megint elkezdett fájni a
talpam. Meg az elõzõ napról bennem élõ
emlékek sem tettek elnézõbbé az aszfalttal szemben. Maga
az út egyébként kellemes. Késõbb, a bányatelep elõtt,
szalagozáson levágtam az út egy nagy kunkorát, majd beballagtam a
bányatelepre, ahol lebélyegeztem a lapomat, s máris szaporáztam
tovább a lépteimet.
A
cél elõtt száz méterrel jobbra fordulva megkezdtem a következõ
hurkot.
Hamarosan Csuka Sanyi jött szembe velem, akit reggel láttam a
túrára jövet. Akkor már elérte Bakonycsernyét. Biztatott, már
csak egy 4-5 km-es szakasz vár rám. Igen, mondtam, egy jobb kaptató
és egy helyenként elég meredek lejtõ. Ennyiben maradtunk. Úgy
másfél km-en összeszedtem 150-200 m szintet. A Barkócástól
megint csak szép kilátásban volt részem. Az utolsó ellenõrzõ
pontnál utolértem azt a csoportot, akik a bakancsigazításnál
elhúztak tõlem. A túra beszámolója
alapján valószínûsítem, hogy Kékdroidékkal találkoztam. A
pont után rövidesen meg is elõztem õket. Megint volt egy két
dagonyás folt, de nem vészes. Meglepõ viszont, mennyire jól
bírták a térdeim, a lefelé kocogást a meredekebb lejtõkön.
Hamarosan be is értem a célba. Megkaptam
az emléklapot, kitûzõt, ettem egy kis zsíros deszkát, s
hazafelé, Pápának vettem
az irányt.
A
jó idõjárásnak is köszönhetõen nagyon kellemesre sikeredett a
túra. A vonalvezetés kiváló, jó pár kilátóhellyel. Megérte
eljönni. Azért alkothattam némi fogalmat arról is,
mi lehetett itt esõben, az eredeti idõpontban.
A túra
ár/szolgáltatás aránya kiváló. 400 Ft-ért, az elõnevezõknek
színes, nyomdában készült térképes igazolólap (saját térkép
nem is kellett), a késõn döntõknek szürkeárnyalatos, kissé
nehezebben használható fénymásolt lap, pecséthelyek nélkül;
kiváló útvonal jelölés. Bakonycsernyén Sportszelet és
ásványvíz, a Német-földeknél nápolyi szelet és ásványvíz,
a célban pedig zsíros kenyér savanyúsággal, Erõs Pistával és
szörp az ellátmány.
|