Túrabeszámolók


Szarvas túrák - Döbröntei családi séta

stalkerTúra éve: 20102010.11.03 22:35:31

 



Szarvas 27


2010.10.30.


 


Különlegesnek indult a túra, mert Zsófi, Ági és Zsolt személyében olyan barátaink kísértek el minket, akiknek élete elsõ teljesítménytúrájuk volt a mai napon. Kis csapatunkat Bazsi, Robi és Barnabás Testvér is erõsítette, így összesen heten rajtoltunk a döbröntei Szarvas-házból. Már útban Döbrönte felé azt tapasztaltuk, hogy az autót idõnként meg-megbillenti a szél és ez a tény fagyos valósággá vált, mikor a Szarvas-ház elõtt kiszálltunk a gépkocsikból. A lányok már most szerették volna befejezni életük elsõ túráját és sóvárogva tekintettek a hívogató, meleg kocsi belsõk felé. Nagy nehezen sikerült lelket verni beléjük, és 7 óra 25 perckor kis csapatunk sikeres rajtot vett.


 


(Döbrönte: Döbrönte nevét 1330-ban említi elõször egy oklevél Debrenthe néven. A vidék eleinte a Csák nemzetségé volt, akik az 1320-as évekre eladták Döbrönte környéki birtokaikat. A birtokok végül több tulajdonos váltás után a Himfy családhoz kerültek. A Hym-fiak közül László, Károly Róbert bakonyi ispánja volt. László testvérének a fia, Benedek alapozta meg a család jó hírét és tekintélyét, aki kora ifjúságától fogva Károly Róbert katonai szolgálatában állt és a király õt bízta meg a legnehezebb katonai feladatok megoldásával. A király a háláját nagy birtokadományokkal fejezte ki. A XVIII. század második felében a Somogyi család lett a környék birtokosa, akik német zsellérek betelepítését kezdték meg, így a falu német ajkúvá vált. A II. világháború után 390 embert telepítettek ki német származása miatt, ezért a falu népessége erõsen megfogyatkozott. Jelenlegi lélekszám: 260 fõ)


 


A Szarvas-házból kilépve a fõutcán balra vettük az irányt, majd pár méter megtétele után, egy játszótér mellett ismét balra fordulva megcéloztuk Szarvaskõ-várát. A vár megmaradt romjai tekintélyt parancsolóan tekintettek le a XXI. századra, hirdetve történelmünk és nagyjaink egykori dicsõségét. Keletrõl, a felkelõ Nap halvány rózsaszínûvé festette az eget, a várfalak szürke színe éles kontúrt rajzolt. A hely csodálatos és egyben misztikus volt, sok idõt azonban nem tölthettünk a falak között, mert a szél süvítve tombolt és téli hideget vágott az arcunkba.


 


(Szarvaskõ vára: Nagy Lajos király 1367-ben adott engedélyt kedvelt udvari emberének, Himfy Benedek pozsonyi ispánnak, hogy kõvárat emeltethessen a döbröntei uradalmának területén. A törökkel vívott 1526-os mohácsi csata utáni belháborús idõszakban urai igyekeztek megerõdíteni, ekkoriban emelték a hatalmas, vastag falú rondellát, aminek lõréseibõl pusztító ágyútûz alá vehették a rohamozó ellenséget. 1547-ben a pozsonyi országgyûlés öt lovas katonát fogadott fel a kicsiny helyõrség létszámának növelésére, de továbbra sem számították a jelentõsebb véghelyek közé. Nádasdy Tamás nádorispán 1555-ös jelentésében még épségben említette Szarvas-kõt, pusztulását valószínûleg egy török portyázó csapat okozhatta.)


 


A vártól a sípálya mellett elhaladva távolodtunk, majd némi hullámvasutazás után elértük a Bittva völgyét. A patakon való átkelések után, immár az S jelzésen értünk a 83-as számú fõúthoz, melyen jobbra fordulva, a most már csillogó napsütésben feltûntek Bakonyjákó szélsõ házai. A fõútról az elsõ adandó alkalommal letértünk balra, a falu felé, és hamarosan a Zöldfa Vendéglõ ózondús levegõjében, a helyi erõk fröccsös-sörös-pálinkás tekintetének össztûzében megkaptuk az elsõ pecsétünket. A hirtelen letüdõzött alpesi levegõbõl mindannyian kifelé kívánkoztunk, ezért úgy döntöttünk, hogy inkább kint iszunk a magunkkal hozott italokból. Frissítés után folytattuk utunkat, majd a templomot érintve balra fordultunk és hamarosan kiértünk a faluból. A falu utolsó portája, amely mellett elhaladtunk egy lakókocsi volt, melynek hangosan ugató, fehér bundájú õrzõje lelkiismeretesen teljesítette a rá bízott feladatot és mi csak abban reménykedhettünk, hogy a lánca nem akkor fog elszakadni, amikor közvetlenül mellette osonunk el. A lánc kitartott, így az én mesém is tovább folytatódhat.


 


(Bakonyjákó: Elsõ írásos említése 1351-bõl Jakotelke, illetve 1464-bõl Jakow való. A 15. század végéig Döbrönte várához tartozott, és a Himfy család birtoka volt. A 16. század elején az Esegvári család birtokolta. A török hódoltság idején elnéptelenedett, a 18. század közepén kezdett újra benépesülni, ekkor a Vajda család telepített római katolikus németeket a faluba. A XX. században lakosainak száma jelentõsen csökkent, ez egyrészt a század elején az amerikai kivándorlás, másrész a II. világháború utáni kitelepítés következménye. Lakosság: 676 fõ).


 


Felértünk a dombtetõre, ahonnan szép kilátás tárult elénk, majd a fák sárga lombjai alkotta alagút alatt talpalva hamarosan újra a 83-as úton találtuk magunkat. Pár lépés megtétele után magunk mögött tudtuk a farkasgyepûi tüdõgondozót és a falu elsõ háza elõtt, mely a Boróka Betérõ nevet viselte, jobbra fordultunk az erdõbe, a Z jelzésen. Szerintem ez az erdei szakasz volt a túra legszebb része. A lehullott, barna falevelek puha szõnyegként simultak a talpaink alá, a fákon maradt sárgák, vörösek és zöldek rezegve kapaszkodtak az ágak végein. A völgy alján egy kis patak csordogált, itt-ott kidõlt fák feküdtek csendesen keresztben a testén. A látott szépségek miatt fennkölt hangulatban értünk a második ellenõrzõ ponthoz, mely a Csurgó-kút mellé volt telepítve. Jó érzésünk az itteni látvány miatt még csak fokozódott, a természet áriájához a kis vízesés sziklán játszó dallama adta a zenei aláfestést. A hely varázslatos volt, így egy kevés idõt nézelõdésre, pihenésre fordítottunk. Feltöltõdés után a Köves-patak völgyében indultunk tovább, idõnként akadálypályákat leküzdve, melyeket az útra borult fák gördítettek elénk. A völgybõl egy idõ után emelkedni kezdtünk és hamarosan egy vadászházhoz értünk, ahol balra fordultunk egy széles, erdei útra. A Z jelzést elõször a Z+, majd az S jelzésre cseréltük. Az erdõ széléhez érve, hirtelen egy kerítéssel szegélyezett szántóföld állta utunkat. Pár száz méterre tõlünk egy szarvas csorda, óriás bikájával a csorda végén éppen a szemközti erdõ felé futott. Mire a fényképezõgépek elõkerültek, a csorda már mélyen az erdõben csörtetett. A kerítés mellett haladva hamarosan újra visszatértünk az erdõbe, majd egy nyiladéknál jobbra fordulva szemközt feltûntek Magyarpolány házai. Lesétáltunk a völgybe és kerítések mentén baktatva egyszer csak a falu temploma mellett találtuk magunkat. A templom szomszédságában lévõ iskolában volt a harmadik ellenõrzõ pont, ahol a szokottnál egy kicsivel több idõt töltöttünk, mert Bazsi felszaladt a kápolnánál lévõ geoláda ponthoz, majd megkeresett egy másikat is.


 


(Magyarpolány: Elsõ írásos feljegyzés 1171-ben említi Polányt, mint a bakonybéli bencés apátság birtokát. Középkori bencés templomáról 1256-ban emlékeznek meg. 1545-ben Podmaniczky Rafael foglalta el, majd 1557-ben Palota (Várpalota) várához csatolják. 1948-ban 150 családot, akik német anyanyelvûnek vallották magukat, kitelepítették Németországba, a mai NDK területére. Lakosság: 1172 fõ.)


 


A geoláda pontok sikeres megtalálása után a Kálvárián át hagytuk el a falut, mely a Szent-kúthoz vezetett. Szent-kút után, egy vizenyõs területen áthaladva, halk cuppanást hallottam a jobb cipõm felõl, de a beázás mértéke nem volt veszélyes. A vizenyõs terület után hamarosan balról, a fák ágai között piros tetõcserepek tûntek fel, így már sejtettük, hogy közeledünk a cél felé. Valóban, egy-két lépés után kiértünk az erdõbõl, balra fordultunk és megláttuk a döbröntei portákat. A Bittva patakon való átkeléshez a szalagok útmutatását követtük, így egy hídon, száraz lábbal léptünk a falu felé vezetõ aszfaltra. Innen valóban már csak pár méter volt hátra és 13 óra 25 perckor beértünk a célba.


 


Összegzés: Nagyon jól szervezett és nagyon jól jelölt túra, mely különösen szép helyeken halad. A nevezési díj fejében az ellenõrzõ pontokon nápolyit, teát, almát és a célban zsíros kenyeret adtak. Egyedi az óriási méretû kitûzõ, melybõl több félébõl is lehetett választani. Az oklevél Szarvaskõ-várát ábrázolja, ezért nekem igen a szívemhez nõtt. Az itiner fekete-fehér, egyik oldalán térképpel, másik oldalán útvonalleírással, résztávokkal és rész szintekkel, szerintem jól lehetett volna használni, ha nem lettek volna korrekt jelzések, így csak a pecsételéskor került elõ. A szervezõknek köszönjük a szervezést, kis csapatunk tagjainak köszönjük a társaságot!