Régóta szemeztünk a túlélõtúrákkal, de sosem vált konkrétummá, maradtunk a teljesítménytúrák, gpsgames fesztiválok, geocaching szinten. Most viszont a Gerecsébe jött a MATT, ami nagyon ismerõs és kedvelt terep a hármas fogatunk számára, így nem volt kérdéses, hogy elindul a Geojetik csapat.
Már a nevezés elõtt kellemes meglepetésként ért, hogy a sok kérdésünkre mailben nagyon gyorsan, kimerítõ és "Értékes" választ kaptunk. Nagy kedvvel vártuk a túrát, majd a bázisra érkezve meglepõdtünk, hogy mi itt bizony senior kategóriának számítunk... Végül azért találtunk pár hasonlóan elvetemült és öreg Gerecse szerelmest, így nem lógtunk ki (olyan nagyon) a sok, fiatal egyetemista közül.
Eligazítás után gyors nevezés, térképek fölé hajolás és jelölgetés - képzeljetek el egy hatalmas tornacsarnokot, ahol minden centin hasaló és térdelõ emberek nagy lelkesedéssel karikázzák, satírozzák a térképeket, próbálják megtervezni az ideális útvonalat - nagyon jó látvány volt. Hamar startoltunk, az északkeleti kört lõttük be célként (Tardosról Mogyorósbányára majd vissza), amit sikerült is tartanunk.
Nehéz lenne mindent leírni ami éjjel 10-tõl másnap délután 6-ig történt, de az biztos, hogy hatalmas élmény volt. Volt feladat ahol összekötött lábakkal kellett menetelni, kanyarodni, árkot ugrani (a 2 fiú középre fogott, így nekik csak 1-1 lábuk volt kötve, nekem meg 5 km múlva is fájt mindkét lábam a rángatásuktól.. pontosan felmérték, hogy mi az elõnyös számukra :-)) - mindezt csukott szemmel, volt kutyaszelídítés (szegények szerintem szombat estére totál megutálták a túlélõket :-)), kártyavár építés (na ilyet sem csináltam hajnali 1kor még Pusztamaróton...), Activityztünk a Jankovich-barlangnál (miközben a pontõrök küzdöttek a sátorból kitekintve ébren maradni :-)), próbáltunk a 32. ébren töltött óránk után lerajzolni magunkat a Király-kútnál, aztán megmászni a Bánya-hegyet, visszafelé szemetet gyûjteni (a kis kiosztott szemetezsák megtömése helyett, a feladatot komolyan véve: törött széket és hatalmas ládát cipeltünk vissza a bázisra, a rendezõk derültségére) ami abszurd az 50. km táján.
Beugranak a fáradt képek, mikor hajnal elõtt eldõlünk egy árokparton 20 percet pihenni-aludni, fagyoskodni, majd frászt hozni egy arra menõ másik csapatra, vagy mikor folyamatosan kerülgettük egymást 2 másik csapattal (hol-ki pihent meg éppen), vagy Péliföldszentkereszten egy csapat, ahol az egyik tag a fáradtságtól (és egyéb melegítõ italoktól) már eléggé "bemattolt", és magyarázta, hogy mi csak biztos reggel indultunk csak, olyan pihentek vagyunk (egybõl nõtt az önbizalmunk, hogy mi milyen jól bírjuk), vagy mikor Pusztamarótra másnap visszaérve hatalmas csalódásként zárva volt a büfé, de egy vadidegen csapat kiránduló megajándékozott egy energiaitallal (életemben nem álltam még közelebb ahhoz, hogy vadidegent megcsókoljak - de akkor ott igen - életmentõ volt az ital :-)). Csodás volt az éjszaka (gyönyörû, hatalmas róka méltóságteljesen végigmért minket), vagy hajnalban ahogy a nap elõtûnt végre, új erõvel töltve el minket, délután mikor egy szarvaspár félelmetes robajjal elmenekült elõlünk (mintha csak elefántok is élnének a Gerecsében... az hagyján, hogy õk megijedtek.. no de minket halálra rémítettek! :-)). Visszaérve meg a finom, meleg étel - abszolút éltetõ volt (ha már túléltük magunkat..).
A szervezõgárda csodálatos volt. Olyan kedvesen fogadtak mindenhol, szinte már alázatosan megköszönve a részvételünket - holott félelmetes munkát fektettek ebbe az alkalomba, az eredményeket ahogy tudták a honlapjukra kitették (sajnos nem tudtuk megvárni a vasárnapi eredményhirdetést), szóval példaértékû volt az egész rendezés. A végén meleg tornaterem jobban esett volna, de ennek hiányáról nem hiszem, hogy Õk tehettek. Mindenki kapott túlélõpólót, kitûzõt, ami jó emlékekkel párosult. Igazán elégedettek lehetünk és vagyunk - ketten életünkben elõször gyalogoltunk le 50km-t, a sok fiatal suhancot látni (akik valószínûleg nem a teljesítménytúrázós "köszönünk egymásnak találkozáskor" stíluson szocializálódtak) akik a túra végére köszöntek, mosolyogtak, ismerõsként mozdultak õk is droidként a fáradtságtól, szóval sok-sok élmény fûzõdik a túrához. Jó érzés volt látni utólag, hogy 29-ként végeztünk a 93 csapatból (lehetett ez volna reálisan 20. hely, de inkább visszasétáltunk kényelmesen, bent hagyva 2 órát a pályán), és nagy hasznát vettük a geocaching túrákon, fesztiválokon szükséges útvonaltervezésnek, szintvonal (és erõnk) felmérésének.
Gratulálunk annak a 3 csapatnak akik 2000 pont fölé jutottak, Õk valószínûleg bejárták a Turulig az egész pályát (érdekelne, hogy hány km-rel zárták végül a túlélést). Köszönöm a szervezõknek a rendezést, fantasztikusak voltak! Remélem nem fogy el a lelkesedésük, és indulhatunk majd a következõ MATT-on is, hogy nem hazai pályán is bizonyíthassuk: "még élünk"! ;-) |
