Reguly
Antal emléktúra
GPS-el
mért távolság: 21,4 km;
barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés:
370 m.
Az
elõzõ nap tapasztalata alapján, igyekeztem korán rajtolni, hátha
el tudok menni a túra után, még egy kicsit biciklizni. Nem volt
nagy tumultus az iskolában. Nyolc elõtt két perccel beneveztem,
üdvözöltem az ismerõsöket, s gyerünk.
Hamar
kiértem a városból, s látszott, hogy a Kardosrét felé vezetõ
út semmivel sem jobb, mint tavaly a Bakonyi Mikuláson. Ha nem lesz
valami jó kis fagy, akkor ez évben is dagonyázhatunk. Most azért,
aránylag könnyen ki lehetett a pocsolyákat kerülni. Gyönyörû
volt az erdõ a reggeli napsütésben. Elõször naivan azt
gondoltam, tudom tartani Istvánék csoportjával a lépést, ami a
városban sikerült is, viszont két fotós megálló után már csak
a kondenzcsíkot láttam belõlük. Az vigasztal, hogy késõbb egész
jó képeket sikerült készíteni egy vonatról, no meg dérrel
lepett õszi kikericsekrõl. Jól haladtam, viszont hamar meg kellett
állnom egy réteg ruhától megszabadulni. Láttam egy érdekes fát,
amely keresztbe dõlt a patakon, viszont a gyökerei elég talajt
fogtak így mostanra a törzsbõl merõlegesen 5-10 centi vastag 4-5
méteres „ágak” nyújtóznak az ég felé.
Egy
helyen az ösvény ketté ágazott. A baloldali ág átvezetett a
patakon, míg a másik maradt a patak jobb oldalán. Én ez utóbbit
választottam, ami sajnos kicsit késõbb 2-300m erejéig, a vasúti
töltésre kényszerített. Igen örültem neki, amikor a hídnál
letérhettem róla. Ettõl kezdve az ösvény, majd út nagyon
kellemes egészen a vasútállomásig. Néztem, milyen állapotban
van a piros jelzés gázlója, illetve milyen átkelési lehetõség
lesz majd a patakon télen.
A
vasútállomásnál, Anita pontõrködött, s természetesen volt egy
kis szóróanyaga az október 23-i túráról, melynek õ a
fõszervezõje. Beszélgettünk egy kicsit, s mentem tovább. A
következõ szakaszon még nem jártam, így kíváncsi voltam
milyen. Az elején a víz munkájának köszönhetõen nem mindenütt
látszott az ösvény, majd egy 100 m szintemelkedésû, változó
meredekségû kaptató után kellemessé vált. Az ösvény elején
utolért két túrázó, akik elõtte jó darabon látótávolságban
jöttek mögöttem. Az erdõ szélén egy nem túl mély, de nagyon
meredek falú kis vízmosáson keltünk át két fatörzsön. Kiérve
a fák közül, jött a kérdés, most merre. A falu elõttünk van
egy szántóföld túloldalán, ösvény nincs, jelzés meg sehol. A
látvány, viszont remek, de most inkább a tovább merrét kellene
eldönteni. Mire elõbányásztam az itinert, meg a térképet,
társunk már mondta is a választ, mivel tavaly is teljesítette ezt
a túrát: jobbra kell menni, mert tavaly is arra vitt az út. Otthon
kiderült, nyugdíjaznom kell a régi Bakony atlaszomat, mert ez a
jelzés is megváltozott. Késõbb találtunk is egy jelet, de aztán
a falu közvetlen közeléig semmi. Persze nem is lett volna mire
festeni. A látvány, viszont remek!
Porván
hamar meglett az ellenõrzõpont. Pecsételés, frissítés,
továbbindulás. A pontõr kérdezte milyenek az utak, van e sár,
mert a faluból kiérve bizony lesz. És lõn. Nem annyira sár, mint
tocsogós rét, majd vízátfolyásos út, az út szélén „kis”
(jó méter) vízmosta szakadással, teli vízzel. Elég óvatosan
kellett kikerülni. Én bakancsban átgázoltam a sekély részen,
míg társaim a gyöngyvászon felsõrészû cipõk miatt inkább a
sûrû bozótot választották. Vártam rájuk 1-2 percet mire
átveszkõdtek rajta. Mentünk tovább. Jó darabon megint semmi
jelzés, aztán egy sarkon amikor kellett meglett. Hamarosan
rátértünk a kék jelzésre, s ballagtunk az aszfalton Borzavár
felé. Már majdnem beértünk a faluba, amikor társunknak gyanús
lett, tavaly nem ment így el az aszfalton a templom mellett. Elõ az
itiner és a térkép. Bizony a nagy beszélgetésben simán
elmentünk a jobbra letérõ ösvény mellett. Kicsit vissza, s az
elsõ alkalmasnak látszó csapáson leereszkedtünk a faluba. Igen
szép kis sziklás meredély volt mellettünk, amit a helyiek
ahelyett, hogy kitakarítanának, s bozótirtással a falu egyik
látványosságává tennének, inkább illegális szemétlerakónak
használnak.
Gyorsan
magunk mögött hagytuk a falut, s megkezdtük az utolsó „nagy”
kaptatót. Az elején lévõ bozótot leszámítva, kellemes. A
Pintér-árokba levezetõ út egy helyen szó szerint
leszakadt. Egyszerûen elvitte tavaly óta a víz. Bõ két méter
mély, függõleges falú szakadást mosott bele teljes szélességben.
Kikerülésekor, egy szederinda „jóvoltából” akupunktúrás
kezelést is kaptam. Nemsokára elértük az utolsó ellenõrzõ
pontot, ahol nagyban folyt a piknikezés szalonnasütéssel.
Andrástól megkaptuk az utolsó pecsétet, ittunk a forrásból, s
kellemes, de eseménytelen talpalás után beértünk a célba.
Megkaptuk az emléklapot és a kitûzõt. Megnéztem az órámat. Fél
egy. Hurrá! akkor sietés, mert van esély egy kis tekerésre is.
Gyorsan
ettem egy kicsit, s irány haza. Otthon még összejött egy 44 km-es
biciklis kör is.
Végre,
megint jó idõben gyalogtúrázhattam. Így nagyon kellemes, nem túl
fárasztó túra. A Cuha-völgye is szép, fent Porva és Borzavár
környékén pedig hosszabb szakaszon, kifejezetten szép a kilátás.
Nincs benne túl sok szint így szerintem 6-7 éves gyerekek is lazán
tudják teljesíteni, tehát családi kirándulásnak is megfelelõ.
A
túra ár/szolgáltatás aránya jó. 800/700/600 Ft-ért A rajtnál
térképvázlatos, használható itineres igazoló lapot kaptunk
(nincs feltétlenül szükség térképre), egy kivehetõ lappal
amely Reguly Antal életét és tevékenységét ismerteti.
Porva-Csesznek vasútállomáson chips; Porván 150 ft-os
üdítõre(beleértve a sört és a fröccsöt is, ha valakinek az-az
üdítõ, persze akkor egy kis ráfizetéssel) beváltható jegy és
csoki; A Fiatalító-forrásnál chips; a célban pedig zsíros-,
margarinos-, vagy lekváros kenyér, hagyma, savanyúság, illetve
kétféle szörp volt az ellátmány.
|