Túrabeszámolók


Reguly Antal emléktúra (nyári és őszi)

nafeTúra éve: 20102010.10.12 21:32:55

Reguly Antal emléktúra


GPS-el mért távolság: 21,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 370 m.


Az elõzõ nap tapasztalata alapján, igyekeztem korán rajtolni, hátha el tudok menni a túra után, még egy kicsit biciklizni. Nem volt nagy tumultus az iskolában. Nyolc elõtt két perccel beneveztem, üdvözöltem az ismerõsöket, s gyerünk.


Hamar kiértem a városból, s látszott, hogy a Kardosrét felé vezetõ út semmivel sem jobb, mint tavaly a Bakonyi Mikuláson. Ha nem lesz valami jó kis fagy, akkor ez évben is dagonyázhatunk. Most azért, aránylag könnyen ki lehetett a pocsolyákat kerülni. Gyönyörû volt az erdõ a reggeli napsütésben. Elõször naivan azt gondoltam, tudom tartani Istvánék csoportjával a lépést, ami a városban sikerült is, viszont két fotós megálló után már csak a kondenzcsíkot láttam belõlük. Az vigasztal, hogy késõbb egész jó képeket sikerült készíteni egy vonatról, no meg dérrel lepett õszi kikericsekrõl. Jól haladtam, viszont hamar meg kellett állnom egy réteg ruhától megszabadulni. Láttam egy érdekes fát, amely keresztbe dõlt a patakon, viszont a gyökerei elég talajt fogtak így mostanra a törzsbõl merõlegesen 5-10 centi vastag 4-5 méteres „ágak” nyújtóznak az ég felé.


Egy helyen az ösvény ketté ágazott. A baloldali ág átvezetett a patakon, míg a másik maradt a patak jobb oldalán. Én ez utóbbit választottam, ami sajnos kicsit késõbb 2-300m erejéig, a vasúti töltésre kényszerített. Igen örültem neki, amikor a hídnál letérhettem róla. Ettõl kezdve az ösvény, majd út nagyon kellemes egészen a vasútállomásig. Néztem, milyen állapotban van a piros jelzés gázlója, illetve milyen átkelési lehetõség lesz majd a patakon télen.


A vasútállomásnál, Anita pontõrködött, s természetesen volt egy kis szóróanyaga az október 23-i túráról, melynek õ a fõszervezõje. Beszélgettünk egy kicsit, s mentem tovább. A következõ szakaszon még nem jártam, így kíváncsi voltam milyen. Az elején a víz munkájának köszönhetõen nem mindenütt látszott az ösvény, majd egy 100 m szintemelkedésû, változó meredekségû kaptató után kellemessé vált. Az ösvény elején utolért két túrázó, akik elõtte jó darabon látótávolságban jöttek mögöttem. Az erdõ szélén egy nem túl mély, de nagyon meredek falú kis vízmosáson keltünk át két fatörzsön. Kiérve a fák közül, jött a kérdés, most merre. A falu elõttünk van egy szántóföld túloldalán, ösvény nincs, jelzés meg sehol. A látvány, viszont remek, de most inkább a tovább merrét kellene eldönteni. Mire elõbányásztam az itinert, meg a térképet, társunk már mondta is a választ, mivel tavaly is teljesítette ezt a túrát: jobbra kell menni, mert tavaly is arra vitt az út. Otthon kiderült, nyugdíjaznom kell a régi Bakony atlaszomat, mert ez a jelzés is megváltozott. Késõbb találtunk is egy jelet, de aztán a falu közvetlen közeléig semmi. Persze nem is lett volna mire festeni. A látvány, viszont remek!


Porván hamar meglett az ellenõrzõpont. Pecsételés, frissítés, továbbindulás. A pontõr kérdezte milyenek az utak, van e sár, mert a faluból kiérve bizony lesz. És lõn. Nem annyira sár, mint tocsogós rét, majd vízátfolyásos út, az út szélén „kis” (jó méter) vízmosta szakadással, teli vízzel. Elég óvatosan kellett kikerülni. Én bakancsban átgázoltam a sekély részen, míg társaim a gyöngyvászon felsõrészû cipõk miatt inkább a sûrû bozótot választották. Vártam rájuk 1-2 percet mire átveszkõdtek rajta. Mentünk tovább. Jó darabon megint semmi jelzés, aztán egy sarkon amikor kellett meglett. Hamarosan rátértünk a kék jelzésre, s ballagtunk az aszfalton Borzavár felé. Már majdnem beértünk a faluba, amikor társunknak gyanús lett, tavaly nem ment így el az aszfalton a templom mellett. Elõ az itiner és a térkép. Bizony a nagy beszélgetésben simán elmentünk a jobbra letérõ ösvény mellett. Kicsit vissza, s az elsõ alkalmasnak látszó csapáson leereszkedtünk a faluba. Igen szép kis sziklás meredély volt mellettünk, amit a helyiek ahelyett, hogy kitakarítanának, s bozótirtással a falu egyik látványosságává tennének, inkább illegális szemétlerakónak használnak.


Gyorsan magunk mögött hagytuk a falut, s megkezdtük az utolsó „nagy” kaptatót. Az elején lévõ bozótot leszámítva, kellemes. A Pintér-árokba levezetõ út egy helyen szó szerint leszakadt. Egyszerûen elvitte tavaly óta a víz. Bõ két méter mély, függõleges falú szakadást mosott bele teljes szélességben. Kikerülésekor, egy szederinda „jóvoltából” akupunktúrás kezelést is kaptam. Nemsokára elértük az utolsó ellenõrzõ pontot, ahol nagyban folyt a piknikezés szalonnasütéssel. Andrástól megkaptuk az utolsó pecsétet, ittunk a forrásból, s kellemes, de eseménytelen talpalás után beértünk a célba. Megkaptuk az emléklapot és a kitûzõt. Megnéztem az órámat. Fél egy. Hurrá! akkor sietés, mert van esély egy kis tekerésre is.


Gyorsan ettem egy kicsit, s irány haza. Otthon még összejött egy 44 km-es biciklis kör is.


Végre, megint jó idõben gyalogtúrázhattam. Így nagyon kellemes, nem túl fárasztó túra. A Cuha-völgye is szép, fent Porva és Borzavár környékén pedig hosszabb szakaszon, kifejezetten szép a kilátás. Nincs benne túl sok szint így szerintem 6-7 éves gyerekek is lazán tudják teljesíteni, tehát családi kirándulásnak is megfelelõ.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 800/700/600 Ft-ért A rajtnál térképvázlatos, használható itineres igazoló lapot kaptunk (nincs feltétlenül szükség térképre), egy kivehetõ lappal amely Reguly Antal életét és tevékenységét ismerteti. Porva-Csesznek vasútállomáson chips; Porván 150 ft-os üdítõre(beleértve a sört és a fröccsöt is, ha valakinek az-az üdítõ, persze akkor egy kis ráfizetéssel) beváltható jegy és csoki; A Fiatalító-forrásnál chips; a célban pedig zsíros-, margarinos-, vagy lekváros kenyér, hagyma, savanyúság, illetve kétféle szörp volt az ellátmány.