|
|
Teve kiéhezve
Kegyes égiek ajándékozta szép idõben kezdtem a futást nagy számú és illusztris résztvevõ kíséretében. Már az elsõ dombokon volt kis dagonyázás, amibõl késõbb is kaptunk. De a Mátra 115-höz képest sivatagi körülmények voltak. Bosszankodtam az SI kártya miatt mert a kaptárkõnél sem hang, sem fényjelzést nem adott. De sokat totoyázni nem lehetett, mert gyûlt mögöttem a futók sora. Finom volt a Dobi rét elõtti mocsaras, aztán a szoros és végül a fél-dérben úszó mezõ. Idén elmaradtak a tehénszarok és valahogy nem ért utól annyi futó sem. Oszlán jól bezabáltam, de gondoltam a hegy majd lekapja rólam a felesleget. Szerencsére nem kellett kimenni a sziklákra, elég volt a kedves pontõr mosolyának látványa. A Hór völgy második etapját kicsit untam már s Tebe puszta elõtt kezdtem megreccseni. Elkeseredésemet csak fokozta egy szimpatikus, hórihorgas fiatal futó elmenése. Kicsit bekezdhettem gondoltam, s elkapott a csak túlélni érzés. De Répáshuta felé az út tényleg szép volt, bár a köves utat s a faluban felvezetõ betont inkább felejteném. Bánya hegynél összeakadtunk vagy 5-en. A felfelék viszont újra szétszórtak bennünket. A 3-Kõ és Tar kõ szakasz gyönyörû volt és itt valamitõl nagyon megindultam. A lefelén persze visszaelõztek a fiatalok. Hiába, öreg tevetestem inkább a felfeléken teljesít. Imó kõhöz lefelé majdnem estem egy retteneteset. S utána elkapott a gyönyörû könnyedtség érzése. Ejszen ezért jöttem és jövök mindíg. A hullámvasút Bujdosókõig kivett egy keveset, így most bedobtam egy mézest az EP-n. Utána újra csak lefelé a kivételes meglepetés pontig, ami most az út mellett volt. Ez jó, ez az évrõl-évre megjelenõ meglepetés. Ugye jövõre is lesz? Aztán végre megint felfelé Völgyfõ házig, s fel Ódorvárra. Ismét egy új szakasz következett. Majdnem sírtam, hogy nem lefelé megyünk, mint a régi útvonalon. Aztán összeszedtem magam s mikor beértem az erdõbe újra jó lett. Bükkzsércen csak átrohantam némi vizet locsolva magamba. A Nyomó hegy errõl az oldalról jobban esett. Innen is elnézést a felfelé félrelökdösött túratársaktól. Aztán csak száguldás lefelé a célba. Magam sem értettem, de nem a lábam fájt, hanem hogy véget ért. Kicsit rövidnek tûnt most.
A rendezés és szervezés kiváló volt. Nekem csak az SI kártya nem jött be. A dugóka talán jobb és megbízhatóbb. A Bükk pedig elmondhatatlanul szép és örök szerelem marad. |
| |
