Negyednyolcas 45, avagy a nosztalgiatúra
Hála a BKV mostanra idõzített pályafelújításainak, körülményes módon lehetett csak kiutazni Szentendrére, majd onnét a Skanzenhez. A rajt pontos helye is ismertté vált, buszon ülõ kedves túratársak információjának köszönhetõen: a Skanzen buszfordulónál.
Rajtnál itiner gyors megszemlélése: valóban, az útvonal leginkább a megboldogult Sajgó 50-ével fed át, lesz tehát mód nosztalgiázni. Másik meglepetés: mindösszesen 4 köztes ellenõrzõpont, így aztán telis tele "kispistázóbarát" lehetõségekkel.
Rushboy-jal indulunk neki, az égbolt felhõs, meglehetõsen hûvös van. Sztaravoda, majd a nosztalgikus S+... furcsa észrevenni a rengeteg irtást, ami egykoron egybefüggõ erdõ volt. Így aztán néhol könnyedén elbizonytalanodom, Rushboy korrigál.
Álló-rétnél nagyon szép útbaigazító táblák és a BTHE példásan felújított jelzései. Sár nincs, azaz csak minimális, nem zavaró mértékû. Furcsa ez nekünk, akik hozzászoktunk a szarráázós, trutyiban tapicskolós rendezvényekhez mostanában. Vörös-kõnél nincs ep., az egykori Felszabadulás emlékmûhöz kinézünk, valamint panorámát csodálunk. Nem látunk messzire, de ami sejlik, az is nagyon szép.
P sávra térünk, megint nosztalgia-hegyek, pl. a jobbra letérõ S kör kapcsán (Hétvályús-forrás felé), egyik kedvenc emelkedõnk :-) Kis-bükk-tetõ nem lett alacsonyabb, de könnyen felgurulunk rá. Rushboy a Visegrádi-hegység ezen részén még nem járt, rá is csodálkozik minden szépségre. Vértes-mezõ így õsszel is szemet gyönyörködtetõ. A következõ réteken (Zánkói, Pálóczki) már látszanak az õsz színei.
Ezután Rushboy kezd nosztalgiázni, egyenesen a BEAC Maxi jut eszébe, ahogy az Úrasztal oldalon mentek a lemenõ Nap kíséretében. Most azért több a fény, lehet is nézelõdni, van itt is panoráma. Továbbra is OKT, Vízverés-nyerge, majd az egykori forgókapu, ezután Moli-pihenõ, a Maxi becsületpontja. Rushboy kér, hogy menjünk le Borjúfõhöz, mert eddig mindig csak elrohant mellette. Semmi akadálya. A panoráma magáért beszél.
Sóstói-rét jön, itt most nincs annyi sár, mint egykoron a Görgey-túrán, viszont az út széli kis tavacskák, mocsarak most is vízzel teltek. Már látszik a szalag, ahol balra térünk. Itt most én nosztalgiázom, az Urak asztala-kör tájékozódási túra optimális útvonala hozott erre. Fel is sejlik bennem egy szép kilátóhely, ahonnan a Nagy-Villámot lehet célbavenni. És lõn. További lejtõ következik, egyre meredekebb és bokatörõbb. Kijutunk a Panorámaútra, ahonnét betonozás veszi kezdetét.
Az egykori Patak borozótól kis idõre ismét a Sajgó 50 egykori útvonalára térünk. Rushboy megint csodálkozik, sosem járt még az Ördögmalom-vízesés és a Magda-forrás vidékén. Az Apát-kúti-patak medre döbbenetes nyomokat hordoz, a tavaszi és nyári áradáséit. Kicsit átrendezte a terepet a természet. Balról elõbb a Füvészkert, majd a Telgárthy-rét... Rushboynak távolról megmutatom a Thelgárt-forrást, elõször nem akarja elhinni, hogy az az objektum az.
Apátkúti-vadászházhoz épp pontnyitásra érünk (ez az 1. ep), papíron jöttünk 16 km-t, amit mi többnek érzünk, mert a kiszámolt átlagtempó sokkal lassabb, mint amit jöttünk (nem lazsáltunk). A pontõr közli, hogy csak a célban lesz szolgáltatás. Semmi gond, saját hátizsákban is van kalóriatartalék. Innentõl az egykori Fel-von-oh! túra útvonalát követjük, Dani beindul, a Jenõ-kunyhónál tudom csak befogni. A kunyhónál kirándulók eszegetnek.
A kunyhótól indul a nap fénypontja: a Spartacus ösvény. Eddig itt csak tavasszal jártam, árvalányhajat láttam. Most is voltak virágok, és üde zöld minden. Daninak nagyon tetszik ez az út, a kanyarjaival, a kilátópontjaival, valamint a sok vaddal, amit láttunk. Két õz odafent teljes nyugalommal bámul minket, le is kell ezt kattintani. Egy váratlan útleszakadást kell mellõzzünk (10 méter hosszan leszakadt egy földdarab, rajta az ösvényünkkel). Rövidesen elhagyjuk a szép részt, és elérjük a Z sávot, ahol balra emelkedünk. Számomra egzotikus, sosem járt útszakasz ez.
Dani begyújtja a rakétákat, alig bírom követni. Szentlászló szélén a vízszintes betonon azért sikerül beérni. A 2. ellenõrzõpont a Gesztenyés sörözõben, ahol nagy meglepetésként ér, hogy kapunk szolgáltatást (mártott szelet + narancslé). Kis pihi után ismét "sajgósodunk" és jön az egykori mumus: a Tüskés-hegy. A sok irtás és tarvágás után kellemes csalódás, hogy milyen jól járható a P+. Rushboy a T100-as kalandjait ecseteli közben (óriási vízfolyások...).
A hegy után lecsurgunk, majd a Varga-lószig egyenletesen mászunk. Dani elemi erõvel tolja, hagyom is, hadd menjen. Továbbra is "sajgósan" lemegyünk a Király-kúthoz, nem is emlékeztem, hogy ilyen meredek a patakvölgybe való le- majd kimászás. Király-kúttól Dobogókõre jó ismerõs emelkedõ vár, csak kényelmes sétával megy az emelkedõ. Danival azt beszéltük, hogy majd odafent a csúcson megvár, ott amúgy is ep. lesz. Ebbõl az lett, hogy Dani elõnye a pont keresgélésére elment. Õ kiabált rám, hogy hova is menjek (nem a parkolóban, hanem még elõtte a jelzett úton vártak a pontõrök).
Újabb meglepetés: globális szolgáltatás - energiaital, keksz és ropi képében. Ez most jólesett. Nem pihenünk sokat, mert kellemetlen hûvös van, mi pedig kiizzadva.
Következõ nosztalgiánk elég hosszú darabon kísér, a S jelzésen: BEAC Maxi és Pilis 50... Fagyoskatona felé frissített jelzések, a PS jelzéselágazás pedig már jóval a mûút elérése elõtt! Erre késõbb jó lesz figyelni. Kopasz-hegy mászása "anti 3x50 nosztalgia", majd a S+ elágazásától a Szurdok nosztalgia is esedékes.
Tölgyikreknél furcsállja Dani, hogy nem vagyok ott, a Szurdokon volt szerencsém ott pontõrködni. Szerencsére innét a S sáv jól járható, erdészeti "autópálya" épül. A nemszeretem emelkedõ Lajosforrás felé nem meredek, és viszonylag egyszerûen megy, még Dani-tempóban is. Lajosforrásnál rengeteg ember és autó. Kis pihit tartunk. Közben már látjuk a másnapi Vasas túra szalagjait, remélem a Negyednyolcas résztvevõi nem dõlnek be nekik.
Innét ismét Sajgó, illetve elõzetes készülés a holnapi Vasasra: S sávon átruccanunk Kõ-hegyre. Kellemes terep, szeretjük. Valamiért keményebb mászásra emlékeztem, Dani nem is érti ezt. Hamar ott vagyunk. Pontõrt keresünk, de nem találunk, emiatt a ház pecsétjét kérjük el.
Ezután már csak le kell gurulni a Skanzenhez. Régi sajgós emlékeim alapján a legvége szokott lenni a mumus tájékozódási szempontból. A S sáv jól jelzett, semmi gond. A S+ elágazás is megvan, egyedül egy ránk ugató elszabadult kutya hoz némi izgalmat a történetbe. A Bükkös-patak hídjánál is jól vesszük az irányt. A S/S+ elágazástól a papír 0 szintet ír, ehhez képest a szentlászlói mûút után egy jelentõs emelkedõt küzdünk le, de legalább házak között.
Kanyargunk balra-jobbra, nagyon odafigyelve, a leírást követve. A házakat elhagyva a távolban már látszik a Skanzen vasútállomása, ez nyugalommal tölt el. Az útleírás a Skanzen fõbejáratához igazít, de valójában nekünk még vissza kell mennünk a buszfordulóig. Kisvártatva már ott is vagyunk a célban. 9:05-ös az idõnk, nem rossz. Bár amilyen tempóval mi haladtunk... Daninak még korábban mondtam, hogy tutira lesznek még 30-as beérkezõk, mire mi beérünk. Így is lett. Sorozatban jöttek a rövidtávos csapatok.
Zsíroskenyerezünk, Dani pedig majdnem beszorul a láncoshintába :-D
Mi már tudtuk elõre, mert szóltak az Apátkúti erdészháznál, miszerint kitûzõ az nem lesz. Vígaszul visszakaptunk a nevezési díjból. A rövidtávosok ezzel viszont csak a célban szembesülnek. Kiderül, hogy mennyi teljesítménytúrázónak szívügye a kitûzõgyûjtés.
Buszozunk, majd Szentendrén elválnak útjaink. Holnap szinte ugyanonnét, kísértetiesen hasonló logisztikával, a mai útvonalat többször metszve. Sebaj, a Visegrádi-hegység szép.
Meglepõen nehéz túra volt, Visegrádi-hegység mércével nézve. Dani sok újat látott, nekem is jó volt az újrafelfedezés.
Köszönet a rendezõknek a lebonyolításért, Daninak pedig a társaságot! |
