Túrabeszámolók


Félnyolcas / Negyednyolcas

engelsfeldTúra éve: 20102010.10.02 19:59:39

Negyednyolcas 30


Remekül indult a túra: az 1-es villamos-pótló, a HÉV-pótló és az ötkilométeres szentendrei talpalás után a negyednyolcas-rajthely felderítése okozott némi bosszúságot, megjegyzem, akkor még nem tudtam, hogy kitûzõ nem lesz a verseny végén.


A kijelölt útvonal minõségére, állagára és az itiner (itt menetlevél) korrektségére rossz szavam nem lehet; igaz, a sárga színû szalagozás egyszer ugyan megtévesztett (gumikesztyûnek néztem, de jóakaróim visszatérítettek a helyes útra), de ez csak az én tapasztalatlanságomnak köszönhetõ. Az ellátás spártai volt, de a szentlászlói söntésben kapott Balaton-szelet és siólé nagyon jólesett és szárnyakat adott. Unikumnak érzem, utólag, hogy csak két helyen volt pecsételõ hely, de ez különösebben nem zavart, mert menni így is lehetett.


Az õszi erdõ hálistennek mindenért kárpótolt, a csodálatos színek, még a frissen festett túrajelzések színei is meghatottak,  az üdezöld rétek és a ködfelhõben fürdõzõ hegyek és a messzeségben néha-néha felbukkanó Duna látványa lebilincselõ volt. És az erdei csend, a sokat érõ erdei csend, ha pár órácskára is, de visszadta belsõ békémet. Köszönet a rendezõknek.