Szombaton délelõtt dõlt el, hogy szólóban megyek, ettõl, meg a "pityergõs" idõjárástól kezdett visszaesni a kedvem, de azért 13:20-ra csak odaevett a fene a rajtba, ami nem a szokott helyen, hanem az aszfalt mellett volt. Gyors nevezés, kamásli fel, aztán nekivágtam a kellemetlenül lucskos-sáros ösvénynek.
A fenyõfák alatt, ahol eredetileg a rajt szokott lenni két túratárs próbált vizet fakasztani - no nem valami kõbõl, hanem a zoknijaikból - igen komoly sikerrel :-) Minthogy õk az 50km-es távon indultak, így elázáshoz volt bõ 21km elõnyük velem szemben - ez meg is látszott...
Az útvonal ismerõs, õk sem elõször járnak erre, úgyhogy kényelmesen beszélgetve telt az idõ, a jelzéseket nem nagyon kellett keresgélni, bár ami igaz, az igaz, ez a része az útvonalnak elbírt volna még néhány M-betût... Már bõven bent jártunk az erdõben, amikor egy szép, nagytestû kutya jött szembe velünk, majd fordult vissza, és kísért el minket az elsõ kerítésig. A kerítés elõtt is volt néhány kidõlt fa, a kerítés után viszont tarra vágott terület fogadott minket - szerencsére az egy szál elégazásban sikerült a távolban felfedezni egy jelzést, úgyhogy sikerrel vettük ezt az akadályt. Kimásztunk, majd -a túrán elõször, de sajnos nem utóljára- eleredet az esõ, így magamra húztam az esõkabátot, és a többiek után eredtem. Az ep.-on a hölgy az esernyõt felkötözte a fára, és a kempingszéken ücsörögve osztogatta a bélyegzéseket.
Jobbra megkerültük a kõbányát, majd a Z3 jelzésen szintén jobbra tartva értük el a patak hídját - közben persze jó sok sárdagasztással- ahonnan sokáig fölfelé vezetett utunk.
A Tarnai-pihenõnél szerencsénk volt, ugyanis legalább 2-3 percig gyönyörködhettünk a panorámában, az alattunk elterülõ erdõkbõl itt-ott felszálló ködpamacsokban... Utána ugyanis az egészet elborította a köd...
A Z3-P3 elágazásik még hármasban gyalogoltunk, aztán õk balra, én jobbra indultunk tovább. Az idõközben levetett esõkabátot aztán ismét elõ kellett szednem - nem örültem neki, de ez van - szerencsére jól megtanultam ezt a szakaszt, úgyhogy csúszkálás, sár, esõ ide vagy oda, meneteltem szépen a P- jelzés felé... El is érem, jobbra fordulok, és bár esik, de ez az egyenes szakasz az út fölött összeboruló fiatal fákkal most is, így is szép. Aztán Vörös-pocsolya balra, pont csak odébb, a P-P+ elágazásnál. Közben eláll az esõ, bélyegeztetek, rendezõk érkeznek a P+ felõl - váltunk néhány szót, aztán elindulok lefelé. Az ösvény jobb, mint amire számítottam, de azért -szokatlan, tudom- örülök az aszfaltnak :)
A Remete-szurdokban zúgás. A patak zúg... Ej, de fognak ennek örülni az 50-es túratársak :-) A pontõr mondja is, hogy lábszárközépig vagy följebb ér... Végülis mikor legyen a vízállás magas, ha nem esõs idõben...?
Aztán ismét aszfalt, némi emelkedõ, majd a templomhoz érve újabb pont, újabb bélyegzés - innen már csak 3.2km. Esõ nem esik, koptatom az aszfaltot - unalmas, de legalább sár nincs... Nagyrét sarka, pici terep még, aztán cél - a díjazás a szokásos: egy szép jelvény, meg frissítésnek egy dobozos almalé. Összességében nagyon lelkes szervezõk jól kitalált vonalvezetésû túráját teljesíthettem ismét.
(Bõvebben: Túrablog) |
