Cuha 50
Ágival ketten vágtunk neki a Cuha 50-es túrának. A túra elõtt elolvastuk a kiírást, láttuk, hogy az Alsó Cuha völgyben extrém körülményekre kell számítani. Nagy naivan azt gondoltuk, hogy ez annyit jelent, hogy a Cuha patakban kicsit több lesz a víz, emiatt majd nem mindenhol lehet száraz lábbal átkelni. Annyi baj legyen, viszünk hátizsákot és váltócipõt, így nem kell majd vizes-sáros cipõben kilométereken át cuppogni.
Kicsit még ásítozva érkeztünk meg Bakonyszentlászlóra, ahol egy öreg néni ácsorgott az út szélén. Ravaszul megvárta, amíg közelebb érünk, ekkor megkezdte idõigényes útját az út szemközti oldalára. Taktikáját nem igazán értettük, ugyanis se elõttünk, se mögöttünk nem volt más jármû látótávolságon belül. De úgy látszik, ez ilyen helyi szokás lehet, ugyanis egy barna kutya is hasonló idõzítéssel próbált átkelni elõttünk az úton. Végül barátságos helybeliek igazítottak útba minket, így könnyedén megtaláltuk a rajtot, 7:25-kor el is indultunk.
Az elsõ eltévedésre nem kellett sokat várnunk, kissé nehezen találtuk meg a faluból kivezetõ utat. Amint megérkeztünk az erdõbe, rögtön jobban éreztünk magunkat. Kellemes kis utazótempót vettünk fel. Bámészkodással múlattuk az idõt, és próbáltunk megfelelõ otthont találni Áginak és leendõ férjeurának. Ahogy telt múlt az idõ, a nap egyre magasabbra kúszott fel az égen, mi pedig egyszer csak egy szántóföld közepén találtuk magunkat 40 fokban tûzõ napon. Filozofikus kérdéseket tettünk fel magunknak:
- Mit keresek én itt?
- Hogy kerültem ide?
Közben barátainkra gondoltunk, akik a velencei tó partján múlatták az idõt.
Elmajszoltunk egy banánt, Ági pedig dekatlonban vásárolt gyümölcszseléket is tesztelt. Az elsõ két EP-ig eseménytelenül telt az út, jól haladtunk. A homokos szekérutakat nagyon nem szerettük, ahol lehetett az út közepén levõ füves részeken gyalogoltunk. Fenyõfõ után már nagyon melegünk volt, rólam folymatosan folyt a víz. Lementünk a Bodzás árokba, ahol kellemesen hûvöskés volt az idõ. Izgalommal vártuk a Felsõ Cuha völgyet, számunkra ez ismeretlen terep volt, nem tudtuk mire számítsunk. Ahogy elértük a patakpartot, kicsit megnyugodtunk, ennél rosszabra számítottunk. Én fel sem vettem a „patakonátgázolós” cipõmet, Ági viszont átöltözött. Hamar elértük a viaduktot és az újabb EP-t, ahol egy kedves pontõr vidított fel minket. A Kõpince forrást nagyon nehezen találtuk meg, a hideg forrásvíz annál jobban esett. A Zörög heggyel könnyedén megbirkóztunk, szinte már hiányzott egy jó kis emelkedõ a sok szántóföld után. A Kõmosó völgyet és az újabb EP-t könnyen megtaláltuk, innentõl kezdve viszont sokszor eltévedtünk, nem tudtuk merre menjünk. Ebben biztos szerepe volt annak is, hogy ekkor a hõség miatt már nagyon fáradtak voltunk, de a kritikus helyeken 1-2 szalag biztos sokat segített volna. Csodálkoztunk, hogy olyan szakaszokon, ahol rengeteget kellett menni egyenes úton kersztezõdés és elágazás nélkül, ott viszont szinte egymást érték a fölösleges szalagok... Na mindegy, néhány hosszabb-rövidebb kitérõ és fölösleges patakátkelés után megérkeztünk az Alsó Cuha völgybe. Itt tudatosult bennünk az, hogy mit jelentenek az extrém körülmények, erre nem számítottunk. Közel 45km-el a hátunk mögött már nem élveztük annyira a nyálkás sziklákon való egyensúlyozást. Gyakran megálltunk szusszanni egyet, erõt gyûjteni és koncentrálni, nehogy elvétsünk egy lépést és a patakba vagy a kövekre essünk. A meredek mászós részt mi is a Boszi72 által leírt módszerrel tudtuk csak teljesíteni, de így sem volt egyszerû, mert a sziklák már nagyon csúszósak voltak a rájuk felhordott sok sártól és víztõl. Emiatt nagyon örültünk neki, amikor végre elhagyhattuk a patakot, annak ellenére, hogy a táj gyönyörû volt. Ezután már nagyon fáradtak voltunk, szinte csak elvánszorogtunk a faluig. A faluban szerencsére nem futottunk össze egy rendõrrel sem, olyan sárosak voltunk, hogy azonnal letartóztatott volna minket! A célban átvettük az emléklapot és a kitûzõt, majd mohón befaltunk egy szelet lekváros kenyeret.
Köszönjük a szervezést, jó volt! 
|
