Kohász Kék 130
Izgatta a fantáziámat ez a számomra ismeretlen tájakon vezetõ túra. Az eleje-szakasz a Bükkben és a vége-szakasz Bárna után már ismerõs volt, de az Óbükkben és a Heves-Borsodi dombságban még sohase jártam. Egy szegedi túratárssal, Radiánnal róttuk a kilométereket. Ezúton is köszönöm türelmét, hiszen nálam jobb tempóra is képes lett volna.
Az idõjárás kegyes volt hozzánk, de mindenütt ott voltak a nagy esõzések nyomai: beszakadt utak, alámosott kisvasúti töltés, földcsuszamlások, tövestûl kiszakadt fák. Meglepõ módon mégsem volt nagy sár. A patakok és források csak úgy harsogtak és zúgtak. A lillafüredi vízesést még soha nem láttam ilyennek. Ómassán kis pihenõt tartottunk a kocsmában, majd megmásztuk a szentléleki emelkedõt. A Látó-kõ csúcsára is kimentünk, érdemes volt nem kihagyni. A régen áhított Csondró-völgyben most elõször jártam nappal (egyszer voltam már ott éjszaka, a Less Nándor túrán, de akkor nem sokat láttam belõle). Leküzdöttük Mályinka-Dédestapolcsány meleg aszfaltcsíkját is, és ez utóbbi faluban úgy gondoltuk, megérdemlünk egy fagylaltot. A Lázbérci-víztározó mellett már végig árnyékban haladtunk. Nagyon tetszett az Upponyi-szoros sziklaformációja, és az Uppony utáni kalandos patakátkelések, ahol 11-szer kellett átkelni a 4-5 m széles, fél méter mély patakon. Este ½ 9-re értünk Ózdra, ahol mintegy félórás karbantartást tartottunk.
Sötét volt már, mire Somsálybánya felé indultunk. A rendezõk több helyen polgárõrökkel ’biztosítottak’ bennünket, túrázókat. Az Arlói tó elõtt nem figyeltünk eléggé, a sötétben nem vettük észre a kõkeresztet, hanem továbbmentünk egyenesen. Emiatt volt egy jó félórás oda-vissza menetünk. A kereszthez visszatérve épp jött Megyeri Laci, és helyrerántott bennünket. Innentõl egészen Szalajkaházig utitársunk lett, és sokat mesélt a Kohász Kék túramozgalomról. Hármasban koptattuk a Gyepes-völgy hosszú aszfaltútját, majd megmásztuk az Ökör-hegyet.
Szalajkaházhoz érve megvirradt, és elkezdett esni az esõ, ezért ott dekkoltunk megint kb. 40 percet. Ahogy az esõ ritkulni kezdett, folytattuk az utat Lóhullás-tetõ felé. Mostmár láttunk is valamit a tájból, ami nagyon változatos volt: zöldellõ, dimbes-dombos vidéken haladtunk. Egy helyen két vaddisznót sikerült felriasztanunk – szerencsére õk futottak el, nem mi. Istenmezején meglepetésre nyitva volt egy kis bolt, Pünkösd vasárnap reggel, itt vásároltunk innivalót. A faluból kifele menet nagyon kerestük a jelzést, de hiába. Irány szerint jónak tûnt a széles szekérút, ezen mentünk felfelé vagy 2 km-t. De jelzés híján mégiscsak visszafordultunk, és visszamentünk a falu széléig, ahol kizárásos alapon megtaláltuk a Katus-gödörbe levezetõ utat. Nekem innentõl egy kicsit szenvedõssé vált a túra, a talpam több ponton égett. Hátra volt még egy harmincas: Fehér-kõ, Nádas-Orom-tetõ – ismét nagy eltévedésekkel, - azután leereszkedés Bárnába. Itt ért a déli harangszó. Ekkor már tikkasztó meleg volt, és az EP-n jólesett lefeküdni néhány percre. Összegyûlt pár túrázó, akik közül többel már sokadjára találkoztunk a túra során. Minket Radiánnal szorított a szintidõ, ezért elindultunk. Mint késõbb kiderült, ez volt a szerencsénk, mert így épp beértünk a délutáni zivatar elõtt.
Bárna után még két nem túl magas puklit kellett megmászni, közben az inászói bányatelep mellett egy hosszú aszfaltot megsétálni. Radián elõre ment, hogy biztosan beérjen. Pécskõ-nyeregben Lükepék pecsételt. Innen már csak be kellett nyargalni Salgótarjánba, ahol a fõutca le volt zárva a Salgó-Gemer Rally miatt. Eleredt az esõ, de szerencsére már csak pár száz méter volt a célig. 3 óra 10-kor, kereken 32 óra séta végén nyitottam be a Velosport-ba, ahol tapssal, jó szóval, fogadtak, és virslivel szolgáltak ki. A zivatar pár perc múlva teljes erõvel tombolt, jég is esett. Az utánam érkezõk jócskán kaptak a nyakukba az égi áldásból.
Köszönöm a rendezõk türelmét, kitartását, kedvességét. Örülök, hogy végigjárhattam ezt a szép túrautat. 10 év múlva újra? Majd meglátjuk. Addig még sok víz lefolyik a Garadnán. |
