Sárga 70 gyalogtúra
Az elõzetes terveknek megfelelõen készültem a túrára. Nagy örömömre egyik túratársam még csütörtök este felhívott, így gyorsan megbeszéltük, hogy péntek este együtt vágunk neki a távnak.
Pénteken elég korán sikerült elszabadulnom a munkahelyemrõl, így délután egy csekély 3 órás alvás belefért a programomban indulás elõtt. A fél 10-es kelésnél kiderült, hogy azért tudtam volna többet is aludni :) Gyorsan összepakoltam a cuccomat, két külön hátizsákba, és már indultam is a nyugatiba, hogy elérjem az utolsó vonatot.
Az elsõ megpróbáltatás a bejutás volt a pályaudvarra, mert egy általam ismeretlen okból majd minden bejáratot lezártak mire odaértem. A vonatút kellemes beszélgetéssel telt Esztergomig. A kényelmes és udvarias leszállás után nem volt meglepõ hogy egy kisebb sorbanállás után tudtunk csak nevezni. Én még a csomagomat is leadtam a rajtban olyan kéréssel, hogy Vörösváron szeretném viszontlátni. Ennek ellenére piros címkét kapott.... Sajnos ezt csak késõbb tudtam meg mit jelent.
Pontban 1:00-kor rajtoltunk el, és már az elsõ pár száz méteren szembetûnõ volt a "macskaszemekkel" ellátot jelzés, illetve szalagozás. A késõi indulásnak köszönhetõen rövid éjszakai menetre készültünk, kényelmes tempóval, hogy regggel majd begyorsítunk. Ennek ellenére az elsõ EP-t fél óra alatt elértük. Gyalogosok lévén a 6-os átlaggal elégedettek voltunk. A terep továbbra is könnyû volt, a mezõkön, réteken messzirõl "világító" jelzések segítettek. A második EP elõtt lehagytak a terepfutás résztvevõi, de ez sem szegte kedvünket az enyhe, orgonaillatos, és majdnem teliholdas éjszakában. 9,8 km-nél kaptuk a második pecsétet 1:45-ös menetidõvel. Megállás nélkül mentünk tova, és nem sokkal késõbb be is értünk egy faluba, ahol még ott állt egy autó, ami a futókat frissítette volna, de kedvesen minket is kiszolgált :) A falu másik végén sötét sziluett magasodott, ami egyre közelebb került, így egyértelmûsítve, hogy oda bizony fel kell kapaszkodni. Kis párosunk mellé szegõdöt egy túrabottal rendelkezõ társ is, akivel hármasban ostromoltuk a hegyet, majd a túloldalán együtt ereszkedtünk le, egészen a 3. EP-ig. 17,7km 3:15 alatt. kimondottan tetszett a menetidõnk, ezért, illetve a sok finom frissítõnek köszönhetõen engedélyeztünk egy röpke 10 perces pihenõt magunknak.
Továbbálva újra ketten folytattuk utunkat, és megállapítottuk, hogy kezd világosodni az ég alja. Csodálatos volt érezni a hajnali erdõ illatát, hallani az ébredõ természet egyre erõsebb, dallamosabb hangját. A madarak igazi koncertet adtak a kedvünkért. A fák közül kiérve le is kapcsolhattuk a lámpákat, és mostmár a hajnali világosságra bíztuk lépteink biztonságát. Pár kanyar után egy meredek hegyoldal magasodott elõttünk, és itt értük utol a szerintem ELTE-s túrázókat is. Mi könnyed léptekkel elõzgettük õket a meredek parton felfelé, õk meg csodálkoztak, hogy nem bírnak felmenni, mikor a cigi ott lógott a szájukban.... Vicces volt látni a sok melékot ahogy halálukon vannak de két lihegés közben azért még beleszívnak a büdös cigijükbe....
Gyorsan magunk mögött hagytuk õket, és pár perc múlva már a 4. EP-nál kaptuk a pecsétet. Itt sem idõztünk sokat csak 1-1 korty folyadékot küldtünk le és robogtunk is tova, hiszen már éreztük a finom kaják ízét a szánkban :P A hátlalévõ 4-5 km alatt 2 ep is az utunkat állta, elõbb a kálvária domb tetején, majd az italbolt udvarán. Itt finom kenyeret osztogattak lekvárral, savanyúsággal, vagy hagymával ízesítve. Sajnos a csomagomat hiába kerestem, ugyanis itt derült ki hogy kérésem ellenére budaörsre "címezték"... de szerencse a szerencsétlenségben, hogy a poggyászt szállító kocsi csak pár perce ment el, így a kedvemért telefonon visszahívták õket, és végül sikeresen átadták. Életmentõ volt hogy a hosszú nadrágot rövidre cserélhettem, és túratársam is így tett. Vörösváron olyan 30-40 percet elücsörögtünk, és továbbindulás elõtt én a biztonság kedvéért már sajáát kezûleg címkéztem fel a hátizsákomat kék színûre.
A zsíroshegyig vezetõ 5km-es szakaszt gyenge lemerevedett kezdés után erõsen fejeztük be, így 1 órán belül felértünk, és a pecsételés után már tovább is álltunk, hogy másfél kimcsivel késõbb újabb pontõr állja utunkat. Innen már könnyû utun volt egészen Solymárig, ahol kaptunk egy palack vizet, majd Rózsika forrásnál egy pecsétet is. A ponton jókedvûen lobogott a papír, ami hírdette hogy a maratoni táv már mögöttünk van. Mivel Vörösvár után a következõ pihenõ Hûvösvölgybe volt tervezve koptattuk is tovább a terepet. Hegyre fel, hegyoldalban végig, kötõk padja pecsét, hegyoldal kis hullámvasutazással, és már ki is értünk Virágosnyeregbe. Ezen a szakaszon a túratársam lemaradt, így egy kis kényszerpihit tartottam, majd együtt folytattuk utunkat az Újlaki hegy tetejére. Idén már sokadszor járok ezen a hegytetõn, de most talán szimpatikusabb oldalán kellett feljönni. Amíg gyönyörködünk a kilátásban, addig meg is kapjuk az újabb tinta adagot a lapunkra, és már gurulhatunk is lefele a sziklás között. Határnyereg, Homokhegy, Vadaspark, jól ismert rész, és már meg is érkeztünk hûvösvölgybe. 11:40-et mutat az óra, az azt jelenti hogy az eddigi pihenõkkel együtt 10:40 alatt teljesítettük az elsõ 52km-t.
Mivel a szintidõ elég bõven van szabva itt nagygenerált tartunk. Azon már meg sem lepõdöm, hogy a csomagom megint nincs itt. A címzés jó volt, de valamiért továbbszállították Budaörs felé, és csak késõbb jön vissza a kocsi. Lemondok róla. Inkább rakják ki ott és mostmár ne nyúljanak hozzá, minthogy a végén lába kéljen a teljes felszerelésemnek... A túra szervezése kitûnõ, az ellátmány is bõséges, az útvonaljelzés példás, de a csomagszállítás sajnos teljesen becsõdölt.... Egy órás pihit tartunk itt. Jégkrém szörp hagymáskenyér, a túratársam egy sört is ledob... Közben nekem befut anyum is aki az utolsó 18-20km alatt fog kisérni.
13:40-kor indulunk tovább. Immár anyummal kettesben, mert az eddigi túratársam 15 perccel hamarabb útra kelt. Mi kényelmesen "anyás" tempóban gyûrjük le a hegyet. Kaán kilátónál már rutinszerûen állunk meg, idén szintén sokadszorra, és még milyen sokszor fugunk... A kilátótól csacsi rétig egy kellemes szakasz következik kisebb emelkedõkkel és könnyû útviszonyokkal. Ennek megfelelõen jó isõt megyünk. A pontnál sem pihenünk, hanem megyünk tovább, a beigért frissítõpont felé. Pár száz méterrel a tavalyi helyszín elõtt kapjuk a frissítõ szolgáltatást. Itt újra megcsapolom a dunakavics készletet... hiába az a kedvencem :)) A kalóriabetöltés után viszont egy nemszeretem rész jön. Mégpedig azért nem mert a lekopott csúszós hegyoldal szerintem kicsit balesetveszélyes is, és ha rajtam múlna a terepbicajos suhancokat vadászpuskával lõném innen ki... Ennek ellenére elérjük az utolsó meredek emelkedõt, amit ennyi kilivel a hátam mögött is könnyedén veszek, és nemsokára Sorrentónál állunk sorba a pecsétekért.
A következõ egyben utolsó pontig (ha jól emlékszem) huszonnégyökrös hegy, már kis hulámvasutazás, és a hegy tetején, gerincén vezet utunk. Kicsit csalóka tud lenni, hogy alattunk már folyamatosan látszik Budaörs, ezért az ember úgy érzi hogy sose fogja elérni az az átkozott pontot, de mi tapasztaltan tudjuk, ismerjük az utat, hiszen tavaly is megcsináltuk, idén pedig a város peremén túrát is teljesítettük. A hegy végén a kis tisztáson kapjuk az utolsó pecsétet, és itt érjük utol korábbi túratársamat is, aki kicsit már meghalt így a túra végére, de azért még él, és mozog, jön tovább. Lefelé még egy bogarat is összeszedek a szemembe, de ez sem tarthat fel. A sorompó utáni szfalt aztán már nekem sem esik jól, de a cél közelsége hajt tovább és tovább. Végül 16:20-kor érkezünk meg a tornaterembe.
Megkapjuk a relikviákat és még egy plusz kitûzõt is a Tojás sárgája mozgalomra. Azon már meg sem lepõdöm hogy a hátizsákom nincs a többi csomag között... külön kell levadásznom, mert egyedül árválkodik a terem eldugott zugában... hogy hogy került oda? senki nem tudja... Viszont mostmár nem is érdekel. Veszek egy igazán kellemes melegvizes zuhanyt, ami alatt teljesen újjászületek, és csak ezután állok neki tesztelni a felszolgált kalóriák minõségét, mennyiségét.
A szervezõknek külön köszönet jár a kiválló útvonal jelölésért, fõleg az éjszakai szakaszon alkalmazott "macskaszemes" módszerért, és összeségében az egész túrárért. A befizetett nevezési díj ellenében hihetetlen mennyiségû frissítõt kaptunk ami igazán pozitív élmény volt. A célban pedig üdítõ érzés volt, hogy használhattuk a tusolót, és hogy volt melegvíz :) Ha ilyen jó lesz a szervezés akkor biztos hogy minden évben ott leszek a leghosszabb távon.
A végén túratársam pár perces hátránnyla ért be mögöttünk de a teljesítés sikerébõl ez a mi szemünkben nem von le semmit. a 71km-t 15:20 alatt tettük meg. Figylemebe véve hogy mennyit és milyen kényelmesen pihentünk ez számomra felettéb jó idõ.
További sikeres túrázást kívánok mindenkinek! |
