Mátrabérc 2010
Az idei évre még tavaly decemberben megszületett az elhatározás: 2010 a túrázás éve lesz, minden más csak ez után jön.
Ennek megfelelõen február elsõ hétvégéjétõl folyamatosan minden hétvégén, 1-2 esetleg 3 teljesítménytúrát csináltam meg, felkészülés gyanánt.
Felkészülés a Mátrabércre, a Kinizsi 100-ra illetve a Turul 192-re... persze ezek még a jövõ zenéi.
Idén az utiköltségekkel egyfolytában hadilábon állok, mert sajnos le kellett mondanom, az eddig, éveken keresztül használt diákjegyrõl :( (szeptembertõl talán visszaszerzem, ha felsõoktatás is úgyakarja)
(hiába az idõ mindenki felett eljár)
Így sokáig vívódtam magamban, hogy hogyan is fogok lejutni Sirokra, mert a MÁV és a VOLÁN közel 3000Ft-s utiköltségét (csak oda) sokaltam.
Szerencsémre az utolsó pillanatokban jött a felmentõ nehézlovasság egy túratárs személyében, aki Egri lakos, és felajánlotta hogy hazafelé elvisz engem is (BP - Sirok - Eger)
Nem tudtam visszautasítani a felkínált segítséget :)
Az utazást jó hangulatú társalgással töltöttük, aminek eredményeképpen kicsit el is vétettük az útvonalat, de ezzel együtt 20:00-ra már a tornaterem elött voltam.
Gyors becsekkolást követõen elkezdtem helyet vadászni magamnak. Nem szerettem volna a terem közepén aludni ezért a bordásfalak mentén indultam el, és két szellõsebben leterített derékalj között találtam is egy helyet magamnak. Gyorsan kipakoltam, megvacsoráztam, majd "fiatal még az idõ" gondolattal sétálni indultam.
Fél 10 körül értem vissza a falunézegetésbõl, és addigra a két szomszédom is elõkerült.
Egyikük egy középkorú vagy talán idõsebb úriember gyorsan be is vágta a szunyát, még takarodó elõtt.
Másik oldalról viszont egy bájos fiatal leányzó volt a szomszédom, aki igazán kellemes társaságnak bizonyult. Lámpaoltásig egy kiadós beszélgetésbe bonyolódtunk, ami során kiderült hogy Mátrabércet illetõen "elsõ bálozó" és hogy amúgy sincs túl nagy túratapasztalata, de mivel rendszeresen sportol, ezért bízik magában. Csak bátorítani tudtam.
Takarodó után aztán jött Murphy... Az elsõ ember aki elaludt, nemcsak hogy hangosan horkolt, de mindezt olyan viccesen, hogy az egész csarnokon végigfutott egy halk kuncogás :))
Szerencsére én megúsztam a kellemetlen dolgokat, mert a közelemben csend honolt, így összeségében 3-4 órát sikerült aludnom, sok-sok forgolódás, és felébredés közepete.
Reggel kicsit átkoztam azokat akik a hivatalos ébresztõ elõtt már zajongtak, mert én akkor tudtam volna a legjobban aludni... a megszokás hatalma :P
A gyors összepakolás után reggeli következet, majd egy rövid tanakodás a belsõ énemmel, hogy a reggeli csípõs idõben el merjek e menni rövidnadrágban... a hosszú nyert.
Tudtam hogy napközben melegebb lesz, de nem volt kedvem fagyoskodni.
Az esti társalgó partneremet kicsit irigykedve néztem, hogy milyen könnyedséggel csinálja a bemelegítõ gyakorlatait.... hogy egyeseknek mire van fölös energiájuk hajnalban...
Én maradtam a "mûbemelegítésnél" vagyis elõszedtem a sportkrémet, és alaposan bekentem vele a lábaimat. Közben sikerült rábeszélnem a kolleginát is hogy nyugodtan használhatja.
5:40-re lényegében elkészültem és készen álltam a rajtra.
Pár perccel késõbb kisebb fejetlenség közepette kajabált egy rendezõ néni hogy akar e még valaki busszal menni, mert hogy a 6:00-ás buszt nem indítják...
Kicsit morogtam magamban majd szedtem a sátorfámat és kimentem a buszhoz, ami végül csak pár perccel 6 elõtt indult el.
A rajtnál elköszöntem addigi társaságomtól, és sok szerencsét kívántam neki az elsõ bérces túrájához.
A rajtidõ feliratása közben hallottam, hogy elengedik a terepfutósokat, és mindenkit aki 6:00-val akart indulni.
Bár én pár perccel le voltam maradva, a lapomra ugyan úgy a kerek számok kerültek fel.
Közben a Tegnapi utitársammal is megtaláljuk egymást, õ Egerbõl jött vissza ma reggel a rajthoz.
Az élboly után indultam szép komótos tempóban, hiszen teljesítménytúrán gyalogolni kell és nem futni. Pár száz méter megtétele után, ahogy letértünk az aszfaltról, a talaj ránk ilyesztett. Ingoványos, sáros, pocsolyás, dagonyázós rész következett.
Kicsit meglepett, hogy enyire vizes a talaj, hiszen már pár napja egyáltalán nem esett az esõ... Reméltem hogy ahogy feljebb érünk javul a talaj állapota, és nem is tévedtem. Olyannyira nem, hogy a hegyek, dombok tetején, derekán már száraz poros földutakat is koptattunk. Ez a kettõség végig jellemzõ volt a túrára: a völgyek vizesek, sarasak, a csúcsok szikkadtak, szárazak.
Korábbi években csak 2-szer voltam Bércen és 1-szer Hanákon, és mivel nem szoktam térképészkedni sem, ezért nem igazán tudtam hogy melyik puklit hogy hívják, amin éppen talpalok.
Mentem a többiekkel, és a túratársammal, akinek nem gyõztem hálálkodni a tegnapi fuvarért.
Az elsõ EP Oroszlánvár volt. Úgy terveztem hogy addig megállás és ivászat nélkül jutok el, és csak a "lajtos kocsi" tartalmát csappantom meg...
Ezen tervemet nem sikerült tartani, mert útközben elõ kelett vennem az egyetlen üvegemet, amiben folyadékot tároltam... ennek a fele el is tûnt szeriben :)
Pár perccel késõbb már láttuk is a lajtoskocsit, ahol azért újabb 2 pohár víz, és a pullóver is lecsúszott, utóbbi a derekamra természetesen.
Felfelé szép lassan, folyamatos tempót tartva mentem fel, és 2:20 elteltével kaptam meg az elsõ pecsétemet.
Odafent gyorsan elfogyasztottam egy csokit, utána küldtem a teám maradékát, és ekkor döbbentem rá, hogy elfelejtettem vizet vételezni az üres üvegekbe... kellemetlen tény, de reméltem hogy Kékesig nem lesz probléma.
Oroszlánvártól jön egy kellemes rész, elõbb lefele, majd jól járható könnyed emelkedõk. Néha megpillanthatjuk a TV torony tetejét is a fák között, ami ugyan nagyon messzinek tûnik, de a tapasztalt ember már tudja, hogy a látszat csalóka. A kellemes terepnek köszönhetõen úgy jutunk el a Kékes csúcs aljához, hogy észre sem vesszük.
Innen egy rövidke meredek kapaszkodás kezdõdik, útközben van egy csodálatos kis pihenõ rész ahonnan lélegzetelállító a killátás. Idáig bírtam ivás nélkül. Itt túratársammal közösen tartunk 2 perc technikai szünetet: nekem ki kell halászni a táska legaljáról a dobozos gyümölcslevet, amikbõl nagyokat kortyolok, majd a maradékot átöntöm két üres üvegembe. Visszacsomagolok mindent és már indulunk is tovább, már nincs messze a csúcs.
A 2. EP-hez végül 4:16-os idõvel érkezem fel. A társam itt kicsit lemaradt, de végül õ is befut.
Odabent legurítok két pohár levest, jótékonykodom egy kicsit a leukoplasztommal (remélem akinek kellett annak használt is.) majd harmadik üres üvegemet is megtöltöm hûsítõ vízzel és kibandikolunk a napra pihenni egy kicsit. Újra elõkerül a sportkrém, amit gyorsan felajánlok a kollégának is, hiszen ez a legkevesebb amit az útért cserébe adhatok.
Összesen fél órát pihengetünk mielõtt továbbindulnánk. (4:50)
Lefelé elõzgetjük az embereket, gondolom mi már csak a Bérceseket hagyjuk le újra, hiszen a Hanákosok elvileg már elmentek.
Csór hegy lábáig kellemes a terep, bár a Kékes meredek lejtõje nem a kedvencem. Csór hegy lábánál egy gyors ivászat után felballagunk az ellenörzõ ponthoz. Pecsét majd újabb 2 korty, és már robogunk tovább. A mozgó EP ugyan ott van ahol lenni szokott. Itt is begyûjtjük a tintát, és mászunk tovább felfelé a frissítõ állomáshoz, és utána Gallyatetõre.
Alkalmi túratársam itt már rendesen panaszkodik a lábára, de becsülettel jön tovább. A frissítõpontnál szódavíz és szörp vár ránk. Gyorsan csapolok 2 pohárnyit magamba, és egy üveget feltöltök sima szódavízzel.
Gallyatetõn megállapítjuk, hogy hajszálra azt az idõt tartjuk amit a füzet "kezdõknek" ajánl és 13 órás szintidõre van kiszámolva.
Ennek ellenére én kierõszakolom, hogy álljunk meg enni, hiszen ha már korog a poci, akkor már késõ lesz...
Gyorsan le is dobok egy szendót, pár szem szõllõcukrot, leöblítem, közben kölcsönzök 2 kalciumtablettát még minidg az ingyen útért cserébe, és mehetünk is tovább. A pecsét a kilátónál van. Itt nem állnuk meg csak a pecsét erejéig. 13:13-kor gyûjtjük be... Mese nincs menni kell tovább. A következõ szakasz kereken 5km, ezt egy óra alatt hozni kell ha nem akarunk kiesni a szintidõbõl.
Ez sikerül is, Vöröskõ elõtt ugyan bedobunk 1-1 pohár teát, a kilátóhoz ezzel együtt 50 perc alatt érünk át. Újabb pecsételés, majd robogunk is tovább.
Ágasvár aljáig tartjuk a gyors tempót. Itt pótoljuk az elvesztett folyadékot, és nekiállunk megmászni az utolsó elõtti hegyet.
Felfelé most az én lábaim rakoncátlankodnak, görcsbe akarnak ugrani de nem hagyom. Itt lehagy a túratársam, mert félti az idejét.
Én felérve pecsételek, majd kidõlök pihenni. Csoki sz.cukor és folyadék. Vagy 10 percet is elidõzöm itt mire továbbindulnék. Ágasvárról lefelé nem a szívem csücske, és bele is telik vagy fél órába mire leküzdöm magam a patak partjára. (a turistaháznál már nem volt szívem megállni, csak a csapot támadtam be rövid idõre)
A patak mentén aztán már fel tudok kapcsolni magasabb tempóra, és pár perc alatt bent is vagyok Mátrakeresztesen.
Utolsó elõtti pont. Itt is begyûjtöm a pecsétet, és csak sima vizet iszom, a szörpre már nem vágyom.
Leülök a napernyõ alá hûsölni közben nyálazom a füzetet és számolgatok.
Ha egészkor továbbindulok akkor 12.8 km-re van kerek 3 órám... Ezt elfogadhatónak vélem, hiszen tudom hogy a múszlára csak feljutni nehéz, lefele már visz a lendület, és a hajráhangulat.
Ennek megfelelõen 16:00-kor neki is vágok a maradék távnak. Izületekkel és a "futómûvel" nincs is bajom, hál istennek, se vazhólyag, se semmi, egyedül a combizmaim kiáltanak újra meg újra egy kis fölös ásványi anyagért. Sajnos nincs nálam semmi amivel kárpótolhatnám õket, így megyek tovább.
A terv elsõ fele meg is van, ismerem a múzslát, így nem bízom el magam. 1:20 alatt érek fel rá. Nekem teljesen megfelel.
Két lányka pecsétel az apai felügyelet mellett. Az idõbélyegzõ 17:17-et mutat a lapomon. Kiváló. Több mint másfél óra a célig már csukott szemmmel is elég lesz.
Engedve a kisértésnek lefelé csak rakom egymás elé a lábaimat, és sorra hagyom le az embereket. Útközben még van 2-3 kisebb emelkedõ, amit nem szívlelek már, de a lendület nagyjából felvisz rajtuk. A diós-patak elötti letörésnél kicsit csodálkozom, hiszen meredekebb, és kopárabb tájra emlékeztem, de azért leereszkedem.
A patak tulsó partja nem túl kellemes, a fáradtság miatt csúszkálok egy keveset mire felérek az útra.
Itt az utolsó akadályokat a pocsolyák jelentik, amiket szorgalmasan kerülgetek, és kiérve a fák közül az út is átvált szikkadt repedezett száraz talajra. Az éles átmenet ráadásul kb 2 méter alatt követkzik be.
Nem zavar igazán, csak rácsodálkozom, hogy milyen szeszélyes is tud lenni a természet.
A falu szélét elérve, már viszzaveszek a tempóból, a pincesoron kisebb népünnepély fogadja az arra járókat. Nem tudom hogy ez a falu sajátossága, vagy a túrázók kedvéért ültek e ki annyian. Mindenesetre én nem vásárolok senkitõl semmilyen alkoholt, így gyorsan elérem az iskolát.
Itt megkapom az ereklyéket: oklevél, kitûzõ és egy üres pohár.
A tornaterem felé indulva értelmet nyer az üres pohár is, hiszen a már megismert szódás ballonok várnak. Vizet engedek magamnak, és miközben kortyolgatom, és keresek egy szimpatikusnak tûnõ fûcsomót amire letelepedhetek, elõkerülnek az ismert arcok is.
Elõször a siroki "szomszédom" akitõl megtudakolom hogy meddig is jutott: Mátrakeresztesig 11 óra alatt. Gratulálok neki, hiszen ez nem is olyan rossz elsõre.
Õ is gratulál nekem a sikeres teljesítéshez (12:40) majd különválnak útjaink, mert õt kocsival hazafuvarozzák.
A túratársam is felbukkan, akivel szintén kölcsönös gratuláció következik. 10 perccel ért csak be elõttem.
Õ is gyorsan búcsút vesz, mert vonattal kell majd visszajutnia Eger közelébe, vagy Egerbe.
Ezúton is köszönöm mindkettõjüknek a részvételt.
A fuvart sirokra, és a kellemes társaságot, mind a túrán, mind péntek este a tornateremben.
Rám még annyi kihívás vár, hogy haza kell jutnom:
A Tengerszemben megvásárolt beszállókártyámat sikerült elhagyni a rajtban, így kénytelen vagyok újra kifizetni... ráadásul a 18:50-es busz csak 20:40-kor hajlandó elindulni.
18:40-tõl üldögéltem a buszon, indulásig 2 órát majd további 1 óra a menetidõ. Így teljesen elgémberedtem mire Pestre érünk.
A szervezõk felé annyi panasszal élnék, hogy ha már a túrát kivállóan megszervezik, akkor a különbuszok menetrendjét is tartsák be!!!
Igértek egy buszt 18:50-re és egyet 20:30-ra. Ehelyett összevonták a kettõt, így 2 órás vesztegeléssel lettem gazdagabb, vagy inkább szegényebb.
Maga a túra azért tetszett, a rendezés: 5*.
Ez volt a 4. bércem, és a 3. amit teljesítettem. (2008-ban gallyatetõn meguntam az esõt meg a sarat :P) és jövõre is megyek :) | 