Bakony 25
Röviden, erõsen fékez a V43 3222 pályaszámú gép három kocsijával, hogy a szállított két utastól mihamarabb megszabadulhasson Herend állomáson szombaton reggel. Ez a két utas Kerek repkény és jómagam, ha jól számolom, akkor az egész vonaton tartózkodó négy személyre (mozdonyvezetõ + jegyvizsgáló + mi ketten) 555 kW névleges teljesítmény jut, húha. Mivel szûk egy órával a rajtidõ elõtt érkezünk, van egy kis idõnk, amelyet például (vonat)fotózással is el lehet ütni, és persze a túrához szükséges ellátmány beszerzésével. Találunk is egy apró ABC-t, zárva, viszont amint visszatérünk az útra, a boltos néni szólal meg mögöttünk, hogy rögtön kinyit, ha a boltot keressük. Készleteink feltöltése után visszatérünk az állomásra, gyorsan lezavarjuk a nevezést, elrendezzük a nem csekély tömegû felszerelést a hátunkon. Meglódulunk.
Rögtön az elsõ útátjáróban keresztezzük a vasutat, gondolom a szervezõk – nagyon helyesen – rájöttek, hogy nem túl szerencsés gondolat átzavarni a teljesítménytúra mezõnyét egy biztosítatlan átjárón a Bakonyt átszelõ, aránylag forgalmas fõvonalon. Tehát átkelünk a fénysorompós átjárón, egy ideig aszfaltot koptatunk, majd – követve a rendezõi instrukciókat – balra térünk, megcélozva a sárga sávot. Ez a jelzés kissé ritkásan festett, jól jönnek a régebbi emlékek, különben okozhat némi fejtörõt a helyes irány fellelése. Visszafordulva csodaszép kilátás nyílik Herendre és kicsit odébb Szentgál felé, a háttérben a védett Szentgáli Tiszafás, délnyugat felé pedig a Kab-hegy zárja a láthatárt. Szinte kivehetõek a TV-tornyot kifeszítõ drótkötelek, annyira tiszta az ég alja is. Délkeleten Veszprém városának az épületei sorakoznak, a húszemeleteshez prímán betájolhatjuk a többi jellegzetes épületet. Elõttünk pedig a Középsõ-Hajag tornyosul, a táv egyetlen komolyabb emelkedõjével. Baktatunk tovább, elhagyjuk a dombhátat, az elkerített legelõrõl betérünk az erdõbe, a „kaput” gondosan visszacsukjuk magunk után. Fel-le hullámzik utunk, a két évvel ezelõtti helyen most nem találunk szúróbélyegzõs pontot – a mezõny jelentõs része nem is jön el erre, hanem az általunk elhagyott mûúton marad. Néhányan azért lelkesen jönnek mögöttünk, néha hallani a beszélgetésüket. Elérjük újra az aszfaltutat, itt kezdõdik a meredély, medvehagyma borítja az erdõ alját, elrágcsálunk pár levelet, hogy erõre kapjunk. Szükség is van rá, a cipekedésben kissé elcsoffadok, Repkény viszont mintha jobban bírná a strapát. Trappolunk tovább a téli álmából ébredõ bükkös-tölgyes erdõben, szinte észrevétlenül érünk fel a nyeregbe, ahol a szokásos katonai sátorban táborozik az elsõ ellenõrzõpont. Teát kapunk, vehetünk hozzá citromot, valamint szõlõcukorral kínálnak a kedves, vidám pontõrök. A meleg ital jólesik a kaparó torkomnak, a szõlõcukor erõt ad, tudom, hogy csínján kell bánni vele, ezért csak két szemet dobok be belõle. Kezdõdik az ereszkedés, hatalmas fák nyiladékában sétálunk, a terhelés által megengedett legnagyobb sebességünkkel, motivál a minél korábbi vonat elérése. Kanyargunk egy mély árok oldalában, majd hirtelen kibukkanunk az erdõbõl, elõttünk a Kõris-hegy hatalmas tömbje, alatta pedig Bakonybél ismerõs házai. Jobbra gulya legelészik békésen, viszont a két pásztorkutya már kevésbé jámbor, nagy ugatással futnak felénk, így elsietünk szépen, Öreghálás felé. Visszakanyarodunk dél felé egy hosszú, elnyújtott íven, sokan egyenesen célbaveszik az öreghálási házat, mi elbattyogunk a zsákkal az elágazásig, ahol is néhány kiránduló bukkan fel szembõl. Pontosabban csak mi hisszük azt, hogy kirándulók, õk is a túrán vannak, csak tudtak egy rövidebb utat. A pontig lassan megelõzzük õket, a mai napon nem utoljára.
Elérjük az ellenõrzõpontot, amely ezen a túrán PH névre hallgat – PecsételõHely – itt egy felettébb jókedvû pártól kapjuk meg az újabb bélyegzést, elválik a két táv, az ötvenesek innen térnek a Pápavár alá, mi pedig innen indulunk Csehbányára. Kicsit kilépünk, egy leirtott részre érkezünk, messzire látni a napsütötte tájon, menetelünk a széles, jól járható erdõgazdasági úton. Csak bízom benne, hogy a kitermelt farönkök nem az ajkai erõmûben végzik. Kezdem érezni a vállamat, Repkény is hasonlót tapasztal. Megelõzünk egy idõsebb sporttársakból álló kis társaságot, láthatóan nagy lelkesedéssel üdvözölnek, örülnek, hogy más is túrázik. Elérjük lassan Csehbányát, az apró falu gondosan rendezett és ápolt házaival nagyon kellemes összhatást nyújt. Átsétálva a kis helyiségen újra az erdõben találjuk magunkat, innentõl teljesen ismerõs az út, Repkényék még terepgyakorlaton is jártak erre, mintát venni. Most az algavizsgálat kimarad, inkább felvonszoljuk magunkat egy újabb dombra, szelíd bükkerdõben folytatódik az út, leereszkedve a következõ völgybe az utolsó ponton találjuk magunkat, az Országos Kéktúra útvonalán. Az ebédre készülõ pontõrök szerint mi vagyunk az elsõ áthaladók, ez az a tény, amely nem jelent az égvilágon semmit, mégis jó érzés. Az egyik pontõr a fejszével mutatja a helyes irányt, felfelé haladunk a Torna-patak mentén, egészen a Kéktúra éles töréséig, ahol is fel kell kaptatni egy rövid, de meredek emelkedõn. Kiérünk a mezõre, az égen nagyobb felhõk kergetik egymást, mi pedig elindulunk a cél, Városlõd felé. Szinte meg sem kellene lepõdnöm, hogy az Öreghálásról ismerõs társaság robban ki a bozótosból alig egy kilométerre a kék éles kanyarától, most sem kell különösebben felgyorsítanunk, hogy elhagyjuk õket. (Cserébe hallgathatjuk a burkolt kis beszólásokat késõbb, a vasúti megállóban, majd' egy órán keresztül – mégsem kellett volna annyira sietni.) Elõttünk lassan kibontakozik Városlõd teljes látképe, felbukkan egy helyütt a Kab-hegy is, majd elérjük az országutat és a Várnak a Várak! mozgalom kiírását. Most nem motivál a Hölgykõ-vár, annak idején is majdnem visszacsúsztam az ösvényen, amikor megpróbáltam felkapaszkodni nagy hátizsákkal, majd egyszer eljövünk és megnézzük külön. Felüljárón keresztezzük a 20-as vasútvonalat és aluljárón a 8-as fõutat, utóbbitól alig néhány percre van a sportpálya és így a cél. Kétféle kitûzõ közül választhatunk, sõt, még matrica is jár, fejenként egy, sõt, valami nápolyiszelet is jár, Repkény késõbb nagyvonalúan lemond a javamra az övérõl. Elsétálunk a vasúthoz, jönnek szembe a 10-es táv résztvevõi, rengeteg a gyerek, a többség lelkesen, vidáman trappol a cél felé.
Korrekt kis túra a Bakony 25-ös távja, gyönyörû és jól követhetõ útvonallal, kevés emelkedõvel, szép erdõkkel – rétekkel. Köszönet a rendezõknek érte és a pontokon való szíves fogadtatásért, valamint köszönet Kerek repkénynek a társaságért.
-Kékdroid-
Képk |
