8:20-as idõ került mindhármónk initerére a rajt idõhöz. Nekem egy nap pihenésnyi elõnyöm volt Csabival és Jucival szemben, akik a közös szombati bejárás után vasárnap is áldoztak a túrázás oltárán, míg én csupán a gasztronómia oltáránál róttam le tiszteletem és komoly kalóriamennyiséggel láttam el a testem nem kis élvezetek közepette. A nevezésnél találkoztam Szilvivel, rövid kis beszélgetés után mi hárman nekivágtunk.
Végig a zöldön vitt az utunk, így némi habozás után bár, de lendületesen elfutottunk jobbra, arra vitt a szívünk. Átkozódva visszamiatyánk, merthogy a szervezõk balra tervezték az irányt. Szóval kiváló felütéssel nyitottuk meg a túrát. Órák újra nullázva, na, akkor kezdjük elõröl az egészet. Megindultunk felfelé, okulva a rossz kezdésbõl Juci olvasta sorról sorra a szöveget, így picit lemaradt mögöttünk. Utcáról utcára haladtunk, majd megfejelve a bosszantó kezdeti hibát rossz irányba mentünk az aszfalton, Juci hangos kiabálása mentett meg minket a még nagyobb bakitól. Mint kiderült, õ is egy férfitõl kapott segítséget, aki így közvetve három embert is visszavezetett a helyes útra.
Igazából vártam már az erdõs részt, hogy végre igazi földet érjen a lábam és a házak helyett fák vegyenek körül, de jó ideig nagyonnemszeretem aszfalt jutott, sok-sok lépcsõvel. Csabival át is neveztük a túrát Lépcsõ túrának. Szilvit is utolértük, egy ideig együtt haladtunk, jót beszélgetve múltak a méterek, aztán egyszer gyaloglásba váltott, mi Csabival futottunk tovább. A túra folyamán együtt haladtunk és valahogy úgy alakult, hogy felváltva figyelmeztettük egymást egy-egy jelzésre, így jó ideig nem vétettünk újabb hibát. Ez nem kis öröm a magamfajtának, aki kiemelkedõt teljesít eltévedés terén. Még az Árpád-kilátó elõtt elfogyott az elsõ energia szelet. Jó döntésnek bizonyult az esõdzseki levétele indulás elõtt, lelkendeztünk, milyen ragyogó futó idõben van részünk. Kb. másfél óráig tartott az örömünk. Aztán szemerkélt az esõ, de addigra már úgyis nedves volt a ruhánk, nem változtattunk semmin. Az égiek viszont úgy gondolták, megviccelik a lelkes túrázó társadalmat és jobban megdöntötték fent a dézsát. Átváltott folyamatos esõzésbe a dolog. Na, ez már azért elgondolkoztatott. Mire elértünk az etetõponthoz, csurom vizesen futottunk be. Milyen röhejesen nézhettem ki! Szakadó esõben a derekamon az esõkabát – végül is ennél nagyobb balgaságot ritkán lát a világ. Gyõzött az ésszerûség, elkezdtem funkciójának megfelelõen használni a mûanyag lebernyeget. A tank feltöltve, robogás tovább. Tartottam az útviszonyoktól, fõleg a Szarkavár melletti út aggasztott, ijesztegettem is vele Csabit. Egyre inkább küzdöttünk a sárral, de a körülményekhez képest jó tempóban haladtunk. Aztán Solymár megadta azt, amire számítottam. Tapadós sárral várt minket, majd a vár elõtt picivel egyszerre csúsztunk meg elég komolyan az agyagos talajon, de lábon maradtunk. Elõttünk egy srác a ruhájából ítélve nem volt ilyen szerencsés. Annak ellenére, hogy Csabi lábában is volt néhány kili, elég jó tempót diktált és még arra jutott figyelme, hogy amikor én leálltam (volna), hajtott tovább és nem hagyott ott. Ezúton is köszönöm neki! Jó kis hajcsár válna belõle.:-)
Solymáron a kocsmai pecsételést követõen elõkerült a második energia szelet, ami kellett is a Nagykovácsiba vezetõ emelkedõ elõtt. Ezt tempósan megsétáltuk. Áthaladva Nagykovácsin útba vettük a Zsíros-hegyet, ahol szerencsénkre az utolsó kockákat vettük el a házi meggyes piskótából, köszönet érte. Innen már vitt a lendület, na meg a vágykép a száraz ruháról.:-) Telki elõtti elágazásnál se jelzés, se szalag, a megérzés vitt minket jobbra, követett minket egy futó srác is. A rossz irányba. Továbbra sem volt jel, elmentünk még jobbra, semmi. Na, ezt is sikerült megenni. Megvan a keretes szerkezet, eltévedés az elején és a végén. Némi halk átkozódás, fordulás, a létránál ott a jel, s innen már feltételeztük, gyors út visz minket a célig. Tévedtünk. Sáros út vitt a célig. Csabi eddig is csúszkált rendesen, most aztán tényleg észnél kellett lenni, hogy „tiszták” maradjunk. Elég komoly tánclépéseket produkált elõttem. Még én is megcsúsztam egyszer, pedig az én cipõm az ilyen talajviszonyok között él igazán. Nem hittem volna, de örültem az aszfaltnak! Némi logika kellett a cél megtalálásához is, talán egy jelzés nem ártott volna a kocsma elõtt is. Bent pecsét, gratuláció, oklevél + kitûzõ és végre ruhacsere. 4:53-al zártunk. Csabi elment a kocsiért, én a melegben is vacogva vártam Jucit, közben újdonsült ismerõseimmel, Anikóval és Tamással beszélgettem. Köszönöm még egyszer a csokit! Juci is nemsokára befutott. Követve Anikóék példáját egy kupica pálinkával koccintottunk mi is és így sikerült véglegesen felmelegednünk.:-)
