Túrabeszámolók

Mûvészetek völgye nagy kör

GPS-el mért távolság:34,86 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 745 m.

Reggel, jó szokásomhoz híven, igyekeztem korán rajtolni. Ezt most azért tartottam fontosnak, hogy még a sár kiolvadása elõtt túl legyek a Ráskóc-patak elõtti, rendszerint nagyon dagonyás részen. Kicsit töprengtem, melyik távon induljak a térdem miatt, mert a héten megint rendetlenkedett egy picit, végül a korai érkezésem, valamint az a tudat, hogy két legmeredekebb emelkedõ a kis körben is benne van, eldöntötte a kérdést: nagy kör lesz. A rajtnál Istvánnal futottam össze, s mivel nem sietett (vasárnapra egy hosszabb túrát tervezett), együtt vágtunk neki a távnak. Ez a nem sietett 5,16-os átlagsebességet jelentett nekem. Istvánnak többet, mert vagy 3 km-t hozzátett geoládázással. Indulás elõtt még megpróbáltam felhívni Zolit hol tartanak, de nem jött össze a beszélgetés. A beszámolójából kiderült utánunk negyed órával indultak.

A lényeg? Kiváló látási és útviszonyok mellett, csípõs hidegben vágtunk neki a táv teljesítésének. A faluból kiérve láttuk a két elõttünk indult túrázót, egymástól pár száz méterre. A jó tempónk ellenére sem értük utol õket. Hamarosan lemelegedett rólam egy réteg ruha. A Bondoró kulcsosház irányába kanyarodva, jobbra jól látszott, hol fogunk majd leereszkedni a Bondoróról, a túra utolsó szakaszán. A Ráskóc-patak elõtt látszott, mekkora dagonyában lett volna részünk a fagy nélkül. Helyenként biztosan bokán felül ért volna. A patak után murvás úton folytattuk. Taliándörögd elõtt felérve az emelkedõre meg kellett állapítsam, ilyen tisztán még nem láttam sem a „Négyszögletes kerek erdõt”, sem a Kab-hegyet.

Taliándörögdön megkaptuk az elsõ pecsétet, egy csoki kíséretében. Tovább menve István megkeresett egy geoládát, majd szaporáztuk tovább lépteinket. A mélyutat az idén is hó töltötte ki, most azonban olyan tömörödött és fagyott volt, hogy alig észrevehetõen süppedt be lépteink alatt. Mindenesetre érdekes vibrációt keltett a talpamban a rajta történõ gyaloglás. Még a füvön is percekig éreztem utána. A „Szputnyiknál” felírtuk a jelszámot. István tett egy oda-vissza bõ 2 km-es kitérõt a 25-ösök távjára egy újabb geoláda megkeresésére, én pedig egy árnyalatnyit csökkentett tempóval mentem tovább.

Öcs elõtt két, korábban bennünket megelõzõ futó tartott visszafelé. Hm. Nem néztem eléggé a lábam elé, így egy a fûben megbúvó sodronydarab sikeresen gáncsolt el. Mondanom sem kell, természetesen a féltett bal térdemre estem. Sajgott is egy kicsit, de nem lett következménye. Öcsön gyorsan átértem. A kõbányánál jobbra letértem az aszfaltról, a túra régi útvonalára. Sokkal kellemesebb, mint az aszfalt, bár most az útpadka igen jól járható. Ezen a szakaszon a hõmérséklet emelkedésének köszönhetõen már voltak felolvadt sáros szakaszok. Keresztezve a mûutat rátértem a Pulára vezetõ murvás útra, ami nagyrészt párhuzamos az aszfalttal. Most is találtam olyan érdekes alakú tölgyet, amire eddig nem figyeltem föl.

Pulán, a Szent Bertalan kápolnánál bevártam Istvánt, mivel már csak vagy 100 m-re volt mögöttem. A buszmegállóban megkaptuk a következõ pecsétet, egy alma kíséretében, amit a mûúton gyalogolva gyorsan meg is ettünk. Eddig csak hébe-korba találkoztunk túrázókkal, most viszont a Puláról indulókkal alaposan megszaporodott a létszám. Jött az elsõ érdemlegesebb emelkedõ, amirõl letértünk a tavalyi útvonalon a Vázsonyi-séd völgyébe, s a túrán egyedül itt, a Kinizsi-forrásig vezetõ szakaszon ismét tömegesen láthattunk hóvirágokat. Egyébként is gyönyörû és hangulatos a völgy. Már tavaly is nagyon tetszett esõben is, hát még most napsütésben. A volt halastó gátjánál kikapaszkodtunk a völgybõl, s egy kellemes réten talpaltunk a forrás felé. Itt már figyelni kellett az olvadás miatt csúszóssá váló útra is.

A Kinizsi-forrásnál felírtam a jelszámot. István elment egy újabb geoládát megkeresni, én pedig nekiindultam a Som-hegy kaptatójának. Mire fölértem, társam is utolért. Érdekes, hogy fönt a hegyen nem volt úgy átfagyva a talaj, mint a túra többi részén. Különösebb gondot nem jelentett. Hamar magunk mögött tudtuk ezt a kicsit jellegtelen részt, s megkezdtük az ereszkedést Vigántpetend irányába. Az erdõbõl kiérve idén is megcsodálhattam a két hegy között kikandikáló Hegyesdet, csak most kiváló látási viszonyok között. Természetesen a kitáruló Mûvészetek völgye is remek látvány, a Déli-Bakonnyal együtt. Ezen a szakaszon már ragadt is egy kicsit a felolvadt föld, amit a füves részeken igyekeztünk letakarítani a bakancsokról. István csúszott is pár méreteset (néha métereset) a sárban.

Alig értünk be a faluba, amikor rendõrautó állított meg bennünket, nem láttunk e egy fehér Citroën Jumpert. Mondtuk, hogy nem, de hát még csak vagy kétszáz m-t jöttünk az aszfalton. Valamiért nagyon keresték. Rövidesen elértük az iskolát, ahol a frissítõ pont található. A pecsételést követõen ki-ki ízlésének megfelelõ kenyérféleséggel pótolhatta az elégetett kalóriákat. Jó forró teát kaptam hozzá, ami legalább olyan jól esett, mint a csípõs paprikakrémes zsíros kenyér. Mindenesetre nem vittem túlzásba az evést, mert tudtam milyen a Király-kõre vezetõ szakasz, s nem szerettem volna viszont látni a kaját a „kaptatón”. Elég szép számú ismerõssel találkoztunk, de azért hamarosan újra úton voltunk.

Alig vártam, hogy újra beváltsunk az erdõbe és a bazaltsziklák tövében haladhassunk. Nem csalódtam. Az éles napfény még szebbé tette az egyébként sem csúnya sziklákat. A hangulatos, kényelmes ösvényrõl egyszer csak (emiatt az emelkedõ miatt nem ettem sokat az EP-n) nekivágtunk a jó meredek (kb. 60-80%-os) emelkedõnek. Még a fülemen is megpróbáltam levegõt venni. Gyorsan fönt voltunk. Mire elértük az ellenõrzõ pontot, ahol a pecséthez csoki, vagy süti is járt, már ki is lihegtem magam. Amíg István egy újabb geoládát keresett meg én nézelõdtem, s fotóztam. Irány lefelé. Igen szép a lefelé vezetõ ösvény is.

Kapolcs keresztezése nem követelt túl sok idõt, leszámítva a telefonomban az akkumulátor cseréjét, és már meg is kezdtük az utolsó kemény emelkedõ leküzdését. Számomra érdekes volt, amikor észrevettem, milyen aszimmetrikusan gyalogolok fölfelé, az-az hogy akaratlanul is kisebbeket lépek a bal lábammal, kímélendõ a térdemet. Ettõl függetlenül egymás után elõztük meg az elõttünk haladókat. Fönt a Bondorón megkérdeztem az utolért ismerõs párost, hogy-hogy csak egy diétás távot (26 km) vállaltak be, amikor õk is a 30 km fölötti távokat kedvelik. Mire õk visszakérdeztek, mibõl gondolom, hogy a „kis körön” vannak. Gyorsan levezettem: a „nagy körön” elõttünk induló két emberrel találkoztunk a rajtban, s azok nem õk voltak; csak néhány futó elõzött meg bennünket, gyalogos nem; Vigántpetendre korábban értek mint mi, „kispistázni” pedig nem szoktak, így csak a rövid távon lehetnek. Az utolsó ellenõrzõ pontig együtt ballagtunk, ott felhívták figyelmünket a Lepke tt-re, amit 20-án az egyesületük rendez. Sajnos nem tudok rá elmenni, pedig igazán kellemes túra. Aznap egyesületi túrát vezetek. Érdekes, hogy az általam járt hegységekben (Bakony, Vértes, Kõszegi-hegység, Soproni-hegység, Gerecse, Velencei-hegység, Keszthelyi-hegység, „Sokoró” és Balaton-felvidék) március 20-án négy igen jó túra lesz, míg mondjuk a 15-i hosszú hétvégén egy maximum 10 km-es IVV túrát leszámítva semmi. Nem lehetne egy kicsit jobban összehangolni a túrákat?

Visszatérve a túrára. Fürgén szedtük lábainkat a következõ szakaszon is, bár ez bizonyult a legsárosabbnak, de inkább csak csúszott. Az erdõbõl kiérve ismét megálltunk nézelõdni. Csodálatos a panoráma. Gyönyörködés és fotózás után. Lekocogtunk a lejtõn. Megnéztem nem lehetne-e a régi útvonalon menni, kicsit csökkentve az aszfaltos szakasz hosszát, de a sár miatt nem lett volna értelme. Így a szervezõk által módosított útvonalon értünk be a célba. Átvettük az oklevelet és a kitûzõt, megköszöntük a szervezõknek a rendezést, majd hazafelé vettük az irányt.

Az eddigi legkellemesebb talaj- és idõjárási viszonyú tavaszi Mûvészetek völgye túrát tudhatom magam mögött.

A túra ár/szolgáltatás aránya nagyon jó. 850 Ft-ért (ha célban is kaphatnánk egy kis forró teát, amit az idõjárásnak köszönhetõen jólesne kiváló lenne, de így is a legjobbak közé tartozik). Kitûzõ, emléklap, színes, nyomdában készült térképes igazolólap (saját térkép használatát mellõzhettem), kiváló útvonal jelölés. Taliándörögdön és a Király-kövön csoki, Pulán alma, Vigántpetenden lekváros-, mogyorókrémes- és zsíros kenyér. Ez utóbbi hagymával, savanyúsággal és csípõs paprikakrémmel. Mindezeket, választhatóan szimplán kellemesen meleg, vagy jó forró teával öblíthettük le.