Peti immár a szokásosnak mondható Lepke 40-re készült immár ötödször, s mivel fájt a fogam egy kis zsenge medvehagyma levélre, úgy döntöttem, elkísérem a rövidebb távon. Editet hívtam, hogy ne egyedül kelljen gyalogolnom, tudtam, hogy nem mond nemet :o)
Fényképezõgépet szándékosan nem vittem, mert nagyon visszatart a haladásban,de rövid idõ után rájöttem, hogy telefonnal is lehet fényképezni. Sajnos.
Reggel fél nyolckor startoltunk, s mire kiléptünk a vasútállomástól, Petinek már a hátát sem láttuk. Eseménymentesen jutottunk a Berzsenyi kilátóhoz, itt fogyasztottuk el a reggelit, szétnéztünk a tetejérõl, de mivel fújt a szél, nem sokat idõztünk ott. A Büdöskútnál újabb pecsét, majd hamarosan a 7. ellenõrzõponthoz értünk, ahol apró tûzrakás égett. Útközben kankalinnal, hóvirággal, frissen elõbújt medvehgymával is találkoztunk, az utóbbi levelébõl szedtünk is a szendvicsünkbe. Lementünk a Szent Miklós - forráshoz, ahol újabb pecsét, - ezúttal lepkés ke- rül az itinerre. Elmentünk a szolgálat közben elhúnyt rendõrkutyák temetõje mellett, amelyet alaposan széttapostak már. Kár érte, megható kis hely. Innen ismét a Büdöskút következett, ahol immár a büfében kaptunk pecsétet, valamint- zsíros és vajaskenyeret, különsen ízletes teával. Több quados parkolt ott, külföldiek, a természetõr félreállította õket, de nem vártuk meg a végeredményt, így is elég sokat idõztünk ott. Felmentünk a Pad-kre, ahol egy vadkan volt a bélyegzõn, majd szép erdei fenyvesben haladtunk, amelynek az utolsó szakasza eléggélehangoló látványt nyújtott, így értünk el a Csereze-hegyi ellenõrzõ ponthoz. Itt újabb bélyegzõ, s egy kis fehér borral is kínálgattak a srácok, de nem éltünk a lehetõséggel. Továbbhaladtunk a zöld kereszten, s gyorsan egy házhoz értünk, ahol azt láttuk, hogy nem látunk jelzést. Elõvettem a GPS-t, amely szerint kissé elõbb balra kellett volna fordulnunk. Visszamentünk (itt be is értek bennünket mások is), s együtt bóklásztunk a fiatal fenyvesben. Eleinte még láttunk jelzést, aztán elfogyott. Itt kissé pánikba estem, mert egy óránk volt már csak vissza, hogy szintidõn belül beérjünk, egy német úr is kiabált utánunk, hogy most merre, s én úgy döntöttem, hogy toronyiránt megyek. Becéloztam a Szent Mihály - dombot, végre elértünk a fõútig, innen már újra elõbukkantak a jelzések is.
Peti a Szent Mihály hegy alatti ellenõrzõpontál ért be bennünket, de neki még fel kellett mennie a szemközti dombra, mi pedig a cél felé vettük az irányt. 5 óra 50 perc volt a szintidõnk, örültem, hogy egyáltalán beértünk. Önbecsülésemet nagyban rombolta, hogy a 82 éves (vagy 83 már?) Göndöcz Pista bácsi már elégedetten üldögélt a váróban az 5 órás szintidejével. Remélem, még sok teljesítménytúrán összefutok vele! Itt kupica pálinkával kínáltak, de kihagytuk. Fél órát vártunk Petire, õ 6 óra 30 perc alatt végzett a 40-es távval. Másnap még levezette a Bia25-ön.Mindannyian átvettük kiérdemelt kitûzõnket, s ismét megfogadtam, hogy többet nem húzom az idõt fényképezéssel.
Maga a túra szép volt, jól szervezett, a tea finom, de abban a kis zöld fenyvesben valóban elkelne némi segítség. Köszönjük a szervezést! Jövünk még. |
