7 óra 37 perckor rajtoltunk Bazsival a monostorapáti iskolából. Hideg, téli reggelre ébredtünk, de a rajtnál már sütött a Nap és kék volt az ég. A tavalyi sárnak nyoma sem volt, ezért aránylag gyorsan lehetett haladni.
(Monostorapáti: Monostorapáti a középkorban Almád néven szerepelt. 1468-ban találjuk elõször Monostorapáti néven említve. 1477-ben "város oppidum" néven szerepel, amelynek október havában volt országos vására. A nagy hadútban fekvõ község sokat szenvedett a töröktõl, fõleg Vázsony és Hegyesd várának török hódoltsága alatt. Mivel a község az idõk folyamán több ízben Hegyesd várához tartozott, a vár 1561-ben történt törökök általi elfoglalása után annak a sorsában osztozott. Hosszú ideig volt török hódoltsági terület. A török kiûzése után egyházi birtok lett. 1715-ben a helység földesura a veszprémi püspök. Lakosság: 1075 fõ)
A Bondorói-kulcsosház után száraz lábbal keltünk át a tavaly, medrébõl kiöntött Raskóc-patakon és napsütésben csodálhattuk meg a taliándörögdi iskola új épületét. A Katica-büfében az idén is több fajta csoki közül lehetett választani és a Szent András templom romja is misztikusabbnak tûnt a kék ég alatt.
(Taliándörögd: Dörögd elsõ említése 1249-ben történik. Taliándörögd területén a középkorban négy település volt: Felsõ-dörögd, Alsó-dörögd, Imár és Ráskó. A településsel szorosan összefügg a Dörögdi család neve és sorsa. 1548-ban a török felégette a községet és sokáig lakatlan, 1718 után kezdett ismét benépesülni. Lélekszám: 746 fõ.)
A templomrom után megfagyott, kb. méter vastag hófúvásokon keltünk át, itt tavaly is jelentõs mennyiségû havat hordott össze a szél. A Szputnyik közelében felírtuk az ellenõrzõ számot, majd Öcs dél-keleti felén értünk be a faluba. A két-három szélsõ házat hamar magunk mögött hagytuk és már a Pula felé vezetõ országúton ballagtunk.
(Öcs: A településrõl az elsõ írásos feljegyzés 1278 -ból származik Ech néven. Öcs egytelkes nemesek faluja volt. A teljes határa nemesi kúriákhoz tartozott. A XVI. századig társadalma tiszta nemesekbõl állt. 1828-ra megváltozott a helyzet. Olyan nagy volt a beköltözött házas és házatlan zsellérek száma, hogy ezek váltak uralkodóvá. Lakosság: 211 fõ)
Pulán elhaladtunk az 1773-ban épült Szent Flórián kápolna elõtt, majd a buszmegállóban - a tavalyihoz hasonlóan – megkaptuk a finom, hideg almánkat. Pulát elhagyva hamarosan a Tálodi-erdõben találtuk magunkat, és jó érzéssel vettük tudomásul, hogy a hóvirág bizony nem egy kihalóban lévõ virágfajta.
(Pula: A falu közelében állt a 13. században alapított tálodi monostor, amely a 16. században elnéptelenedett, majd a török veszély miatt felrobbantották. Pula elsõ írásos említése 1357 -ból származik Pola néven. A 16. századtól elnéptelenedett. A község lakossága 70-80%-ban német nemzetiségû, õseiket az Esterházy család hívta be 1746-ban. Népesség: 232 fõ)
A Tálodi-kolostorrom és a Kinizsi-forrás ismételt megcsodálása után meghódítottuk a Som-hegyet, majd leereszkedtünk Vigántpetendre. Vigántpetenden a tavalyihoz hasonlóan, az iskolában volt a frissítõ pont, de most nem volt annyi túrázó mint egy évvel ezelõtt, ezért nyugodtan leültünk egy kicsit csipegetni. Itt találkoztunk Istvánnal, akivel az idén januárban együtt nyomtuk le a Téli Mecseket. Egy-két szó a geoládákról és István már ment is tovább.
(Vigántpetend: Vigánt falut elõször 1236-ban említi oklevél. 1672 után lakatlan a falu, az 1750-es években kezdik újra benépesíteni. Petend neve 1333-ban tûnik fel elõször. 1500 és 1700 között többször elnéptelenedik. Az 1700 évek elején újra benépesedik. A két falut, Vigántot és (akkor már) Zalapetendet 1938-ban egyesítették Vigántpetend néven. Lakosság: 217 fõ)
Vigántpetend után jött a túra egyik legizgalmasabb szakasza, a Király-kõ. Tavaly szó szerint csúsztunk-másztunk mire felértünk, az idén a száraz talajon gyakorlatilag egy szuszra fenn voltunk a csúcson. A tetõrõl egy-két erõteljesebb légvétel után lecsorogtunk Kapolcsra, és a fõútról lekanyarodva támadtuk a Bondorót.
(Kapolcs: A településen vélhetõen már õsemberek is éltek (Pokol-lik), a falu felett emelkedõ Királykõn pedig feltehetõen Attila egyik vára állhatott. A település közelében vezetett a Budát az Adriai-tengerrel összekötõ Via Magna, a rómaiak egyik nagy hadi útja, s valószínû, hogy a környék már lakott volt a rómaiak idejében is. A település nevét valószínûleg arról a Kapolcs nevû vezérrõl kapta, aki a kunok élén 1091-ben betört Erdélybe, majd Biharba. I. László király azonban megállította a kunokat és megölte Kapolcsot. A kor szokása szerint a legyõzöttek egy részét letelepítették, s õk adták falujuknak a Kapolcs nevet. A település nevét elõször egy 1092-ben kelt pannonhalmi apátsági levél említi, mint Kapulch falut. A Kapolcs név elsõ ízben 1640-ben tûnik fel az iratok közt. Lélekszám: 423 fõ)
A tavalyi trágya-tengernek az idén nyoma sem volt, ezért tiszta bakancsokkal értünk az utolsó ellenõrzõ-ponthoz. A szám felírása után már csak szinte végig lejtmenet következett. Kiérve a szõlõk közé, elénk tárult az a panoráma, amellyel késõbb az emléklapon találkoztunk. Innen már látszott a monostorapáti templom tornya, amely a cél közelségét jelentette. Célba érkezési idõnek 14 óra 18 percet regisztráltak.
Összegzésül: Az útvonal nekünk tavaly is tetszett, pedig nagyon rossz idõ volt, most napsütésben pedig valóban szép arcát mutatta a táj. Az itiner ugyanolyan igényes, színes és alapos, mint tavaly. A szalagozás is kitûnõ volt, bár azt hallottuk, hogy a falvakban azért többen mentek felesleges métereket a szalagozás hiánya miatt, pld. Öcsön és Pulán. Szerintem, aki az itinert használta, a szalagok esetleges hiánya miatt sem tudott eltévedni. Az ellátás a tavalyi színvonalú volt, ami azt jelenti, hogy nagyon jó. Az emléklap a tavalyihoz képest színesre változott, a jelvény viszont nem változott. Jól éreztük magunkat, köszönjük a szervezést!
