Túrabeszámolók


Bükki kilátások

laslowTúra éve: 20102010.03.08 22:04:33






A pénteki hóvihar után arra készültem, hogy Szilvásváradon havas közegbe csöppenek. Ebben csalatkoznom kellett, mert jég igen, de hó az nem volt. Hamarosan rájöttem: ez valószínûleg az Imaro csapatát erõsítõ Rékának köszönhetõ. Õ egy mosollyal a sarki jeget is megolvasztja, némi zúzmara meg sem kottyan neki. A nevezés gyorsan lezajlott, akárcsak a személyes leltár. Sapka, sál, elemózsia, fényképezõ. Gyerünk. Alighogy bekanyarodtam a terepre két csinos lány bukkant fel elõttem. Gondoltam archiválom õket. Mosoly, kattintás, kocogás, majd pár száz méter után észrevettem, hogy a fényképezõ épp visszajátszó módban maradt. Kínos. Nem sokkal késõbb Tiberiust láttam szembe futni velem. Mi a manó? Döbbent kérdésemre elmesélte, hogy elvétette a pályát és visszamegy a rajtig. Számomra ez azért ciki, mert korábban én minõsítettem számára könnyen követhetõvé a nyomvonalat. De nem volt mit tenni, és az idõ is zinzegrõs. Gondoltam, hogy kimelegedjek ugrándozok, s jó nagyokat lépek és a hidegre való tekintettel énekelni kezdek. Ez utóbbi aztán félbeszakadt, mert egy láncfûrészes srác kicsit furcsán nézett rám. A terep számomra hazai, de mindig nagy élmény erre járni. Az elsõ pont felé haladva már egyértelmû volt, hogy a Bükki Kilátások ezúttal valóban panoráma túra lesz. A bércen mindkét oldalról pazar látvány tárult elém. Minden túrázó önfeledt mosollyal rótta az utat, egy párt sajnos szétugrasztottam az ölelkezésbõl. Bocs, az nem gázálarc volt. Ilyen a fejem. Az elsõ bélyegzés után lassan átléptük a hóhatárt. A Katonasírok után következett a kedvenc szerpentinem. Itt gyorsítottam kicsit e tempón, szurkolóm is volt. Egy srác, akinek majdnem átestem a bakancs-rendezgetõ barátnõjén. Az Õr-kõig és tovább is többé-kevésbé télies volt a talaj. Épp elkönyveltem, hogy nem is kell figyelni a jelzésekre, csak követni a nyomokat, amikor kissé elcsûrtem az irány. Hiba volt. A Cserepes-kõ ponton kínáltak minden jóval, de épp fogyózom. A panoráma szakasz megint csodás kilátást nyújtott, megérte elõkapni a fényképezõt. Az Õserdõ felé folyamatosan hóban haladva rengeteg túrázóval találkoztam. Itt tényszerûnek látszott, hogy a 83-dik nevezõ voltam. Több ismerõs bukkant fel, a legemlékezetesebb talán Csanya volt. Úgy meglepõdtem egy ilyen ikonikus személyiségtõl, hogy dobtam egy hátast a hóba. Na jó, volt ott egy gally is. Továbbhaladva a Tar-kõ felé szintén folytatódott az ismerõsök sora. Pl. Gyík úr és Bugi került elém. Bugi megkínált egy Radlerrel, de aztán tartalékoltuk a célra, ahol majd elénekelhetjük a bár lehetnék OV macskája c. közkedveltet. A Tar-kõre együtt érkeztünk meg Vadmalac sporttárssal, aki épp Notre Dame-i toronyõrnek próbálta álcázni magát a gúnyája alá rejtett málhával. A Tar-kõn ismét rájöttünk, hogy nem térkép e táj, bár kicsit úgy néz ki. Igyekezve tovább a hóban jó ideig azon voltam, hogy a kijárt nyomban maradjak, majd egy botlás után rá kellett jönnöm: a szûz rész is ugyanolyan jól megtart. A keményre fagyott réteg simán megbírta egy ember súlyát, gyors haladást tett lehetõvé. A fennsík szintén latyakmentes volt, amit nagyon díjaztam, mert épp most kászálódtam ki a takonykórból. A síháznál EP és minden földi jó várt. A meleg, fahéjas tea nagyon jól esett. Innen együtt indultunk tovább Repivel. Sajnos nem maradtunk együtt sokáig, mert egy ilyen szerény embert, mint õ gyorsan le lehet szerelni némi paparazzi ténykedéssel. Látva a készüléket inkább elõre küldött, csak ne õt fotózgassam. A táj, egyébként csodaszép volt. Nekem tetszett, ahogy a gyülekezõ sötét felhõk, némi baljós szürkeséget loptak a látványba. Innen a Keskeny Bükkön keresztül egészen a Pazsagig vitt a gravitáció. Némi meglepetéssel tapasztaltam, hogy a megyehatár után nem sokkal egy kupac „gazdagon illusztrált ismeretterjesztõ anyag” hevert. Vajon a rendezõk akarták feldobni a hangulatot? Az erdészháznál hiába figyeltem, sem strucc, sem emu nem pislogott. Bélyegzés, aztán barangolás tovább. Az idõ továbbra is fantasztikus volt, verõfényes nap, és szállingózó hópihék, nem mindennapi kombináció. A Hór völgyben kellett egy kicsit akrobatikázni az úton csordogáló patak fölött, de olyan kristálytiszta volt a vize, hogy még az sem zavart, hogy egy kicsit beázott a cipõm. Az Ódor hegyre kellemesen szuszogtató az emelkedõ, a csúcs elõtt utolértem Szipe-t, aki egy ifjú titánt terelgetett. A csúcson érdemes volt elmajszolni pár falatot visszanézve a völgyre, ahol csak pár perce jártunk. A következõ ponton Viktorék megkínáltak minden jóval, de leginkább a tiszta forrásvizet díjaztam. Innen már rövid az út a célig, közben kellemes visszatekinteni a Bükkre néhány irtásnál. A távolban látszanak a hegyek, ahol nem sokkal korábban jártunk. Jön a Kövesdi kilátó, majd a cél Várkút. Tea, keksz, oklevél, kitûzõ bizonyságául egy ritka szép napnak.