Túrabeszámolók


Bükki kilátások

lükepékTúra éve: 20102010.03.08 12:24:20
Nagy várakozással indulok a túrának, az elsõ rendezés (2002) óta nem mertem indulni a túrán, a hó mindig garantálta volna a szintidõbõl kicsúszást. Idén viszont kegyesek az égiek, a hó elolvadt, szép ámbár hideg idõ ígérkezik. Fél 8 körül rajtolunk miután kellõképp meggratuláljuk és átadjuk a rendezõknek a 2009-es Év hazai legjobb teljesítménytúrája 2. helyezés relikviáit, lassan gurulunk felfelé a széles patakvölgyben. Sorra húznak el melletünk a gyorsabbak, de nem is baj, így zavartalanul lehet felfelé fújtatni. Kelemen széke gyorsabban megérkezik, mint gondoltam, a kondim miatti izgulás itt alábbhagy. Elsõ alkalommal túrabot nélkül jártam erre, másodjára pedig nagy pakkal (2 napos BükkiKi-bejárás Zitával pár éve áprilisban), most bottal-kiscsomaggal, hûvös idõben.. Tátrát sajnos nem látni, de odaképzeljük. Az Õr-kõ felé megizzadunk még egyszer, de ez is gyorsabban telik, mint bármikor eddig. Innentõl már számon tartjuk a hátralevõ nagyobb felfeléket, és Tar-kõn hozzuk a szokásos idõt (4 óra a 12,8 km-re, 1000 m szint már megvan az 1700-ból...)

 

Innen eseménytelen az út a síházig, a kutya sztrájkol egy kicsit, nem szereti az aszfaltot. Habzsi-dõzsi a síházban, visszafogott meleg szerencsére, fahéjjal megbolondított tea. Zsoli inkább éhes, mint szomjas, nekiadom a zsíroskenyér adagomat. Visszamegyünk a mezõre, kutty boldogan rohan a bójához, végre nem aszfalt... Innen nagyon szép kis hegyoldalon megyünk lefelé, jól lehet beszélgetni, szintidõt számolgatni. A Keskeny-Bükkön nézegetjük a répáshutai mûutat, balra nincs festés, jobbra van festés. Viccelünk, biztosan megyehatár.. Leérve a mûútra, meglepetés: tényleg megyehatár. Heves megye becsületbõl még a táblán túl 3 métert felfestett, de a túloldalon bizony egy centit se tudtak kihozni a büdzsébõl. Innen kellemes lejtõ az amúgy nem túl kellemes aszfalton, Pazsagon jól megugatnak minket a kutyák, fõleg Zsolit. Lendületesen továbbhaladunk, a kék keresztet szeretjük. Találunk egy pár kesztyût, nemsokára beérjük az elvesztõit is. Innentõl kezdve koncentrálunk az Ódorvárra, addig is siessünk, hátha ott zakkanunk meg. Kutyának egy kis változatosság: létramászás, még ott sem bújik át a kerítés alatt, ahol lehetne. Nemsokára a Hór-völgyi gázlót keresztezzük, és a kék romjelzés felkanyarodójánál hóvirágokban gyönyörködünk. Ódorvárra a rémület hajt fel ("ha megállok, ki tudja, elindulok-e megint"), így gyorsan letudva az utolsó mumus. Persze lazítani nem lehet, megyünk "le" a célhoz, továbbra is felfelé. Kicsit meghúzom a tempót, így a tervezettnél 10 perccel korábban vagyunk a Völgyfõ-háznál. Életmentõ banán burkolása, kutya egy keksszel vigasztalódhat. A hullámvasút nem nyögvenyelõs, cél a szürkület megelõzése. Az irtáshoz sajna pont naplemente után érünk, de még visszanézünk a kövekre. Gyorsítunk kicsit, Kövesdi-kilátó éppen szürkületben, de megvan. Itt lustaságból nem kapcsolunk lámpát, de nem is kell, letalálunk már a célba. Itt 2 kutya fogad minket, Zsoli egy pár héttel ezelõtti incidens miatt tart tõlük kicsit, de az egyik fiú, a másik kölyök (bár szép nagyra nõtt), kedvesen ismerkednek végül.

 

Bableves-beburkolás, utolsó Kruso elhappolás, örömködés, nyújtás, oldalascsont a kutyának, Imaro képeinek nézegetése, búcsú Zitától, pillanatok alatt otthon vagyunk (na jó, van, akinek 2 óra volt, nekem pár pillanat).

 

Újra remek szervezés, jó helyen és idõben a frissítés, a bélyegzõlap csodás, a Bükk csodás, az élet csodás... :)

***********


Otthoni merengéseim közben elõveszem a teljesítõi listát a Spartacustól. 2002-ben 28 perccel mentem jobb idõt, mint most. Ezen meglepõdtem, bár tény, hogy van oka, hogy lassabb voltam. Cserébe a regenerálódás sokkal gyorsabb volt, mint 8 éve, szóval azért valamit fejlõdtem ez idõ alatt.