LeFaGySz 48 Zemplén
440 km autózás Czimbályval, éjfél elõtti érkezés Pusztafaluba. Az Öreg Bence udvarába már nem fér be az autó. Átevickélünk a sáron. A rajthelyként szolgáló étkezõben vidám társaság, meleg fogadtatás. Gyors nevezés, egy kis borozgatás, üres ágy keresése Jaat segítségével (fejlámpával), aztán lefekvés a cserépkályhával jól befûtött helységben.
Hajnal felé neszek, egyhangú kopogás a tetõn– esik az esõ. Finom kávé a konyhában, aztán beöltözés. A mai napra ilyen idõjárás rendeltetett, nincs mese, menni kell. Bot a kézbe, rajtpecsét, indulás.
A falu fõutcáját elhagyva rögtön ízelítõt kapunk az olvadó hóból és sárból. Bába-hegy lábáig dagonya. A mélyvízek kerülgetése eleinte azért még sikeres. Megváltás beérni az erdõbe, ahol a talaj egész jól járható. Ahogy az út emelkedik, egyre több a hó. Kilátás sajnos semmi, pedig innen lenne mit nézni. Hatosváró után még egy kis emelkedõ, és már meg is van az elsõ határkõ. Hársas-hegyrõl cipõben szánkázás lefelé a hóban. Kezdõdnek a patakátkelések. Az olvadt hótól megduzzadt patakok látványa fantasztikus élmény. Ide el kell jönni majd máskor is! Lassan kibontakozik a ködbõl a Tolvaj-hegy. Adj neki, fel! A mászás nem is olyan borzasztó, lefelé itt rosszabb lenne jönni. Fent derékszögû kanyar, és kezdõdik a hullámvasutazás a határkövek mentén. A hó néhol méteres, ahogy a szél összefújta. Nyomokba lépkedek, lesem a kilátást, ami nincs. De hamar vége ennek a szakasznak, irány a P hszögön vissza, Pusztafaluba.
Gyors pecsételés, Jaat közvéleménykutatására („Na, milyen a túra?”) tömör válasz („Nagyon helyes kis túra!”) Kis kör után indulhat a Nagy kör, Füzér felé. Eleinte a K+ reményt ad az idõjárás tekintetében, látni lehet a Sátoros hegyek vonulatát, és a völgyekbõl felszálló felhõgomolyagokat. A füzéri vár megpillantása innen is mellbevágó élmény. Kis mászás, de csak a vár aljáig, mert Jaat odarendelte a pontot, túl jegesnek találva elõzõ nap a várba felvezetõ lépcsõket. Meglepett, hogy kisgyerekes kirándulókkal is találkoztam a vár felé vezetõ úton.
Füzér után a Rákócziról ismert P jelzésen vezet az út, csak most ellenkezõ irányban. Hollóházán a bolt bezárt, pedig jó lett volna valami ennivalót venni. Pányoki-kútnál a keresztezõdés után van a pont, itt már muszáj megállni egy kis erõgyûjtõ evésre. Lélekben már a Szurok-hegyre készülõdöm. Errõl az oldalról, vagyis délrõl könnyebb a mászás, mint nyugat felõl, a határköveken. És újra a fedélzeten, az Északi Zöldön! Nagy kövek szerteszórva mindenfelé, ott hevernek talán vulkános születésük, évmilliók óta. A Szurok-hegyrõl lefelé menet egy szóval jellemezhetõ: „kalandos”. A meredek, kövekkel telehintett lejtõ aljában egy olvadt hólétõl megáradt patak, valóságos kis folyó keresztezi az utat. Egy fatörzsön egyensúlyozva sikerül átkelni rajta merülés nélkül.
Le után fel: jöhet a Nagy-Hrabo. Némi mászás után hosszú tekergés fent a határköveken. Az út jól járható, kisebb fenyvesek és nyírfák tarkítják az erdõt. Egy helyen szépen rálátni László-tanyára. Késõbb zúgó patak mellett vezet az út. Aztán ismét emelkedõk jönnek. A hó egyre vastagabb, a levegõ érezhetõen hûl. Nagy-Milic elõtt pedig elkezd havazni. Itt kis szakaszon oda-vissza kell menni, egymás után engedem el a szembõl, lendületbõl lezúgó társakat. A Milicen sátoros pontõr. Többen összegyûlünk itt, de szembõl már érkeznek a Milicet másodjára megmászók, köztük Tinca és Bálint.
Szolíd lejtõ következetik az OK-n Bodó-rétig. Alkonyodik, és nyugat felé meghasadtak a felhõk, vörösen izzik mögöttük a nap. Ennyi volt látható belõle az egész nap folyamán. Aztán egy kis aszfalt, de a László-tanya országútját nem sokáig kell koptatni. Irány a K+ jelzésen Füzér. A fejlámpa fényében egyre reménytelenebb próbálkozás kikerülni a vastag vízátfolyásokat, olvadt hólé-tavakat. Egy idõ után már nem is érdekel, bár egy-egy térdig merülésnél még mindig bosszankodom. Füzérre érve bezárul a nagy kör. Most a Várhegyet hátulról kell kerülni. A Várkút mellett elhaladva felkapaszkodom a Senyánszky-rétre. Itt dönteni kell a hosszú táv – rövid táv választásról. Az óra 7-et mutat, és bár még idõben vagyok, az agyamba már befészkelte magát a gondolat, hogy mégiscsak elég lesz a rövidebb táv. A lábam reggel óta ázott a jeges lében, és a bal térdem is fájdogál. Így hát a könnyebb utat választva leereszkedem a célba.
A túra nehézségét elsõsorban a talaj adta, az olvadó, kásás hó és a kikerülhetetlen, jeges vízátfolyások. A hólétõl megáradt, zúgó patakok látványa feledtette a vízben tocsogó lábakat. Az Északi Zöld fantasztikusan szép, sejthetõ, hogy elõbb-utóbb rákattan egy túrarendezõ, és nemcsak alkalmi túrák része lesz. Jaat és Maku remek módon megoldották az ellenõrzõpontokat, a szúróbélyegzõ használata egyszerû és nagyszerû. A készséges, mindenben segítõ rendezõk és a remek hangulat oldotta a nehézségeket. Mindent egybevetve, igazi LeFaGySz-os hangulatú, pompás túra volt. A hópelyhes jelvény gyönyörû. Köszönjük a rendezést! |
