| tilton | Túra éve: 2010 | 2010.02.21 21:36:40 |
|
|
Igen, a hír igaz. Nemcsak hóban lehet túrázni, ahogyan a Margita után írtam. Olvadó hóban, jeges hóban, jégkásában is. Csak kicsit fárasztóbb. Õszintén szólva sokkal fárasztóbb. Nincs túlságosan nagy teljesítménytúrás múltam, de nem emlékszem, hogy a legelsõ teljesítménytúrám, a 2007-es Gerecse 50 kivételével bármelyiken is ennyire elfáradtam volna. Mindazonáltal remek nap volt. A hajnali kelés, a félálomban metróhoz, állomásra botorkálás, fagyoskodás ellenére. Aztán végre bent az erdõben, csendben, nyugalomban, tiszta levegõn. Baktatunk a hóban, kezd ismerõssé válni a táj, jártam már erre, csak visszafelé. A Szénásokhoz mindig is erõs érzelmi szálak kötöttek, bár rajongásom évekig csak plátói volt és inkább a dolomit lennek szólt, mint magának a hegynek. Aztán tavaly több túra is érintette különbözõ évszakokban és napszakokban, minden alkalommal lenyûgözött. Mint most is sejtelmes fényeivel, az elvarázsolt, kétágú feketefenyõvel aminek ködbe burkolózott törzse mellõl az elsõ pontõr is elõtûnik. Nagy eltévedõ vagyok, de most egész idõ alatt nem volt gond a tájékozódással. Élveztük a sétát, kerülgettük a mélyebb tócsákat, késõbb már azt sem. A bakancsom ismét jól vizsgázott, ami víz belekerült, felülrõl folyt be, nem alulról szivárgott. Tudtam, hogy nincs még tavasz, rengeteg hó volt még a városban, várható volt, hogy itt a hegyek között is, mégis vártam valami jelre. És hát persze, hogy megtaláltam. Jön már. Mások a fények,élénk zöldek, duzzadtak a mohapárnák, színesebbek a zuzmók a fatörzseken. Egy egészen élõnek tûnõ bükkös sás levelet is láttam valahol. De az igazi bizonyíték a végig a dalukkal kísérõ rigók és cinkék voltak és az Újlaki-hegy után vihorászó mátyásmadár.
Megint megtapasztaltam, hogy a túrákat valójában fejben teljesíti az ember. A Fekete-fejet beharangoztam Gabinak, brutális emelkedõre számítson. Simán fölmentünk, na jó egy kicsit azért kimelegedtünk. Nem számítottunk a Hárs-hegyi emelkedõre. Mire a zöld körhöz felértünk teljesen behaltunk, sebeinket nyalogatva pihegni kényszerültünk. Az Újlaki-hegy mindig megvisel, de olyan csodaszép, hogy elnézem neki. Most is kegyeibe fogadott, bár nem ment könnyen. Többen emlegették már az itteni vidám pontõr lányt. Õ is és minden pontõr kedves volt, barátságos, készségesen útbaigazított. A virsli és a tea is nagyon finom volt a célban.
Köszönjük a szervezést.
Képek itt |
| |
