|
|
Tevetrapp és hódagonya a Budai hegyekben
Piliscsabáról a vasútállomásról indult a túra. Kihasználtam a késõi rajt adta lehetõséget így majd 9-kor vágtam neki kissé hûvös, de az évszakhoz képest elfogadható idõben. Már az elsõ kanyarban elbénáztam a kéket, de leérve a 10-es útra hamar meglett újra. Némi betonozás után értünk be az erdõbe, ahol helyenként csúszós, máshol a cipõmbe jócskán bekéredzkedõ jéghideg hólében nyomtam felfelé. Ezen a szakaszon viszonylag sokan caplattak még. Az elsõ ellenõrzõ ponton találkoztam Sipivel is, akivel a kitörésen tévedtünk el. Baráti kézfogás, s jöhet a Nagy-szénás. Jeges szél, vastag köd fogadott a kopasz tetõn. Az orrunkig alig láttunk, s így meglehetõsen nehezen lett meg a piros jelzés. Nagykovácsiba ereszkedve viszont még a nap is kibújt, jó kedvet csinálva a Vörös-Pocsolyáig tartó hosszú emelkedõhöz. Itt értem be a korábban induló tömeget, s engem is itt hagyott le egy nálam is gyorsabb lábú futó. A "pocsolyánál" gyors pecsét s nyomás a Fekete Fej, ahol Anita írt alá (olvashatóan, így gondolom ez volt a lány neve), lejjebb pedig egy bácsi adott pecsétet is. Átkelve az úton megkezdtem az emelkedést a Zöld körútig (ez egy gyalogtrapp volt már csak) s elérve azt balra fordulva folytattam a sárgáig. Itt egy sport szelet és 2 plussz tablettát is kaptam. Furcs módon ez volt az egyetlen ellátmány a túra során. Pedig egész végig számban éreztem a korábbi leírásokban említett, a célban osztogatott virslit. De ma ez nekem kimaradt. Kár. A sárgán lefelé (s innen a kitörés útvonalán vezetett az út egészen a virágos nyeregig), át a Hûvösvölgyi úton kezdtem meg a kapaszkodást (mely hamarosan ismét gyaloglásban folytatódott) a Határ, majd a Virágos nyeregig. Kis kevergés a kék kereszten s eljutottam a célba. Ebben segített az itt beért spori is, mert szalag nem volt. Szóval figyelem! A csacsikat elhagyva, az elsõ úton balra lehet elérni a célba.
A túra kellemes útvonalon haladt, igazi téli útviszonyok mellett. Volt benne szint is jócskán, így edzésnek sem volt utolsó. Szerencsére a löttyös hátizsákommal futottam s így elég innivalóm volt. A szervezõk innivalót ugyanis egyáltalán nem adtak. Errõl érdemes gondoskodni magunknak. Persze volt számtalan lehetõség, kocsma s egyebek az úton, akár ezeket is igénybe lehet venni. Minden tiszteletem a pontõröké, ebben az idõben kinnállni legalább akkora teljesítmény, mint végigmenni. Az újlaki-hegyi lányt sajnáltam a legjobban, mert ott lehetett a legkeményebb posztolni. Igaz ez rajta nem látszott, vidáman fogadta érkezésemet.
Köszönet a rendezésért, bár az elmaradt virsli miatt kissé szomorú voltam. |
| |
