|
|
Kitörés 25
Küzdelmes és szép túra volt, amit a havazás és készületlenségem tett kissé extrémmé. Ez volt továbbá életem elsõ esti (éjszakai) túrája, de valószínûleg nem az utolsó. A sötében való magányos haladás, esetenként botorkálás teljesen más oldaláról láttatta a túrázást illetve túrafutást. De tetszett a dolog s egy megfelelõ fejlámpa beszerzését követõen máskor is bevállalom a sötétben való futkorászást.
A túra hagyományõrzése, az elesett katonák elõtti tisztelgés szívfacsaró, de egyben felemelõ érzéseket ad. Majd egy városnyi ember pusztult el hiszen értelmetlenül akkor. A túra szervezõit és életbentartóit (beleértve a pontõröket is) ugyancsak tisztelet illeti.
A túra városi szakasza a Normafáig nekem nem volt egyértelmû. Szerencsére itt még sokan voltak, akik kérésemre mindig szívesen kisegítettek. Némi megkönnyebülés volt a zöld jelzés megjövetele, de a Normafától kezdõdött az igazi kihívás, ugyanis kislányom barbi-s lámpája nem túl erõs fénnyel rendelkezett, bár több volt a semminél. A Csacsi rét megtalálása azonban másnak is gondot okozott, olyanoknak is, akiknek viszont jó lámpájuk volt. Hozzájuk csapódva végül is meglett a rét s a második pecsét. Sajnos a hó némi szél kíséretében elég erõsen esett, ami lassan, de biztosan áztatta az itineremet s mosta el a korhû emblémákat felsorakoztató pecséteket. A réttõl egy fejlámpás sráccal nyomtuk tovább s lukadtunk ki Makkosmáriánál. Vissza tehát a János hegy tövébe s tovább a piroson, de már a jó irányban. Kellemes emelkedõn baktattam felfelé a libegõ felsõ állomásáig, ahol a korhû ruhába öltözött õrök mellett újabb pecsét s egy autós szelet fogadott. Itt csatlakoztam egy kisebb csapathoz félve az újabb elkeveréstõl. A Hárs-hegy aljától azonban ismét futni kezdtem mivel a gyalogtempó nem adott elég meleget nekem. A kilátóban újabb pecsét s tovább le a sárga jelzésen. Itt elég jók voltak a jelek, bár erõsen figyeltem, nem akarva megint felesleges kilométereket beletenni a pályába. Hûvösvölgynél elértem egy bolyt, akikkel együtt gyalogoltam egészen a Vadaskert aljáig. Az emelkedõ azonban futásra ösztökélt. Hamarosan meglett a Határ nyereg is. Az újlaki-hegy aljában toporogtam kicsit, mivel a barbis lámpa nem mutatta a helyes irányt tovább. Páran beértek a korábban elhagyottak közül s innen velük nyomultam tovább a tetõig, ahol a katonaruhás pontõrök között érdekes színfoltként egy lány-katona is feltünt. A hidegben azonban nem sokáig lehettet álldigálni s hamar folytattuk utunkat a célig (25 Km-es), a virágos nyeregben lévõ Boróka büféig. Egy fasírt, kenyér és még uborka is járt a tea mellé a megfáradt célba ért túrázóknak. Csak bámulattal adóztam a továbbhaladóknak, akik aznap egészen Szomorig mentek. Hamarosan megkaptam az oklevelemet és a kitûzõt s tekintettel arra, hogy az autóm a vár mellett maradt nekiindultam, hogy lemenjek a buszmegállóig. A büfé elõtt azonban egy terepjáró állt, amibe bekéredzkedve jutottam le a Hûvösvölgyig. Innen is köszönet a megmentõimnek, hiszen a vizes, átázott ruhában buszt várni és buszozni nem kis erõfeszítés és biztos megfázás várt volna rám.
Összegezve, a túra minden szempontból nagyon tetszett s már most tervezem a 60-as teljesítést is a megszerzett tanulságok birtokában. A városi szakaszra jól fel kell készülni (van egy-két csalafinta lekanyarodás), normális lámpa nélkül nem szabad elindulni és érdemes némi váltóruhát (száraz sapka, kesztyû, felsõ, esetleg széldzseki) magunkkal vinni. No meg kell némi állóképesség is. 1050 méter szint a Virágos nyeregig, s további 990 méter Szomorig.
Az itiner korrekt bár térképet nem tartalmaz, a pecsétek gyönyörûek. Az oklevél is nagyon tetszik, ahogy a kitûzõ. De ami igazán megkapó az a túra hangulata, ami már a rajtban elkezdõdik a korhû öltözetekkel, majd folytatódik a katonasírokon égõ mécsesekkel, a pontokon helyenként felhangzó zenékkel. Ez teszi igazán emlékezetessé a dolgot s idézi mindannyiunknak fel az itt elesett katonák emlékét. Legyen könnyû nekik a föld. |
| |
