BAKONYI MIKULÁS 50 TÚRABESZÁMOLÓ 2009.12.05.
Táv: 46,3 km; Szint: 1093 m.
Tom úszó- és túratársam jóvoltából megúsztam egy tornatermi éjszakát. Fél hétkor már a Zirc táblát mellõzzük, még arra is van idõ, hogy Tom bevásároljon valamelyik helyi szupermarkecben. Mire a Reguly Antal általános iskolához érünk, már a bejárati légzsilipben van a sor vége. Nincsenek túl sokan, de a nevezõasztal közvetlenül a bejárattal szemben üzemel. Megjön Pisti is Pannonhalmáról, így a welcome drink (tea) elfogyasztása után nekiindulunk. A parkolón átvágva, egy utcai oszlopra festett [K-] jelzést követünk. Nem teljesen idegen az útvonal, 2007-ben csináltuk már a túrát, de akkor késõn értünk ide és csak a 30-on indulhattunk. Most is meglepõen szûkös a nevezési idõintervallum: 7:00-7:30. Egy fajátékokkal betelepített játszótérnél térünk be jobbra az erdõbe. Az avar alatti sár kissé csúszkálóssá teszi a haladást. A párás, borongós idõ ellenére jó a hangulat. Pisti és Tom viccmesélés közben, egy elágazásnál továbbmennek egyenesen. Szám elé emelt mutatóujjal jelzem a többi túrázónak, hogy csitt, és balra kanyarodok. Amikor észbe kapnak, és utánam erednek, közlik, hogy ezt még megkeserülöm. Hûvös a reggel, az elsõ emelkedõ nehezen melegít be. Hamar felérünk a domb tetejére, de nem sokat levegõzünk fent, mert a másik oldalon egy tisztásra ereszkedünk le.
1. ellenõrzõpont, Pintér árok.
Ismét emelkedõ, ezúttal kicsit meredekebb, de megmásszuk. Ez után a bucka után egy füves térségre jutunk ki. Helyenként, mintha ásóval forgatták volna meg a földet. Pisti szerint vaddisznók kerestek itt élelmet. Disznóság, hogy az utat is feltúrták. Egy vakolat nélküli, lepukkant gazdasági épület mellett haladunk el, Pisti azt mondja, hogy Borzavár. Persze! Miért nem mindjárt a Fertõdi Kastély. Természetesen csak a helység neve Borzavár. Jobbra, szalagozásra térünk. Ez a Csárda-völgy eleje. Várom, hogy mikor jönnek már azok a gyönyörû, hatalmas sziklák. Amikor a völgy másik oldalán kilukadunk, eszmélek csak rá, hogy a köves buli még csak egy fél nap múlva következik.
2. ellenõrzõpont, Csárda-völgy másik vége.
Átmászunk a Cuha-völgyi vasúton, majd néhány méter után a Cuha patakon [P-]. Kellõ távolságra vannak kövek, vastag fák a patakban, kis odafigyeléssel és egy bottal könnyen át lehet kelni. Már rég a turista úton megyünk, amikor csattogást lehet hallani. Vigyázzatok! - kiáltok elõre - Jön a vonat! - Ez se sokáig jár már. - szólal meg mellettem valaki. Kiderül, hogy vasutas az illetõ. Elmeséli, hogy jövõ héttõl a Tapolca - Zirc szakaszon csak hétvégenként fog járni a vonat. Szó, szót követ, elõkerül a politika. A mindennapjainkat már megmérgezte, még itt a természet lágy ölén sem menekülhetünk elõle. Pisti közös témát talál a vasutassal, és úgy látszik ettõl új erõre kapnak, mert egyre növelik az elõnyüket, majd egy kanyarban végleg eltûnnek. Tommal együtt érjük el a vicces nevû Porva-Csesznek vasútállomást. Elég jól járható turistaúton vezet a [P-]. Van egy sejtésem, hogy ez nem lesz mindig így. Tom már nagyon éhes. Hol lesz az etetés? Hol is járunk? Aha, ennél az elágnál mennek el jobbra a [S-] jelen a 30-40-esek. Nézzük csak! Aszondja ez a Rókalyuk-domb elágazás. Most vagyunk 10,2 km-nél. Cseszneken lesz az etetõpont, az még jócskán odébb van, túl nagy táv ez ahhoz, hogy éhomra tedd meg. Egyél csak valamit, én már megreggeliztem a kocsiban. Tom elõkap egy banánt. Jó áthidaló kaja ez, elég sokáig ki lehet vele húzni. Az út egyszer csak leereszkedik a patak szintjére, és keresztezi azt. Megint a jól ismert kõrõl kõre lépegetés. Óvatoskodok, mert baromi kellemetlen lenne vizes lábbelivel végigcsinálni a túrát. De mi a túró az a csoportosulás ott a távolban. Megint egy patakátkelés. Aztán megint, megint és megint. Az egyik átkelésnél túl magasan folyt át a víz a kiszemelt kõ fölött, érzem, hogy felülrõl nedvesedik a zoknim. Bosszús vagyok, hogy nem úsztam meg szárazon. Nehezen kárpótol a gyönyörû látvány: gigantikus kõzetrétegek kerültek a felszínre. A tökéletesen párhuzamos rétegvonalak egyik oldalon a talajba fúródnak. Tomnak bõven akad fototémája, én pedig egy kis szusszanáshoz jutok. Távolabb, a vasút egy fedett folyosóba fut, hogy eltûnjék a hegy gyomrában. Itt meg fölöttünk kúsznak a sínek egy hídon. Tökéletes vasúti terepasztaltéma. Iskolások jönnek szembe. Nem lehetnek a BM-en, mert ezen a szakaszon tudtommal nem vezéreltek szembe semmilyen résztávot. Jobbra, a [S-; Z-] jelzésre térünk, leereszkedünk egészen a patakmederbe. Hol csúszós kis õsvényen, hol nagy kövek között bukdácsolva érjük el a
3. ellenõrzõpontot, a Kõpince-forrást.
Egy óriási kavics mellett kapjuk meg az igazolást. Hogy ne kelljen sillabizálni a leírást megkérdezem: Merre tovább? A [Z-] jelzésen kell tetemes számú kilométert megtenni, jelzésváltás nélkül. Keskeny, kanyargós ösvényt követünk. Több hatalmas, állva meghalt fával találkozunk. A kérgük már lehámlott, olajosan csillogó felületükre taplók telepedtek. Így holtan is megkapó látványt nyújtanak. Mesebeli jelenethez ragyogó díszletül szolgálnának. Tomnak csattog a gépe rendületlenül. Továbbra is kanyargunk, de most már szélesedik az út, és az emelkedõ is erõsödik. Körbenézek. A legmagasabb pontot keresem. Hát, ez nem semmi! Azt kell magunk alá gyûrni, ni! Egyre meredekebb lesz. Leveszem a sárga színû csapat-sapkát, és súlyba viszem tovább. Elhalad mellettünk egy spori. Azt mondja, hogy hátulról úgy nézett ki, mintha egy fürt banánt cepelnék. Igen - mondom - egy ideje mi is kajáról vizionálunk. Lassan enyhül az emelkedõ, és úgy néz ki, mintha egy viszonylag sík erdei terepre jutottunk volna. Ideális hely a pocsolyák kialakulásához. Sokszor kell a perem szárazabb magaslataira hágni. Egy kerítés szegõdik mellénk. Nagyon ismerõs a hely, ezzel a tûlevelû díszlettel tavalyelõttrõl, csak akkor egész más irányból közelítettünk. Néhány kanyar, és már benne ülök a körhintában. Szerencse, hogy sûrû a turistajelzés. Egy jobb kanyar után csoportosulás látható, és szembõl is közelítenek az említett pont felé. Hát persze, ezek 30-40-esek, akik a Rókalyuk-dombnál kanyarodtak jobbra, elkerülve azt a töméntelen patakátugrálást.
4. ellenõrzõpont, Zörög-tetõ.
Sokan összeverõdtek itt. Pihennek, esznek, isznak, dumálnak. Toplak Józsi májkrémes kenyeret ken. Ha idáig kibírtuk, akkor most már nem állunk le kajálni, mert elérhetõnek látszó közelségbe került az etetõpont. Nagyot nyelünk, és befordulunk balra. Továbbra is erdõ a díszlet, majd amikor lejteni kezd az út, jobbra panoráma tárul elénk Csesznek várával a fõszerepben. Egyszer csak a [Z-] látszólag értelmetlenül tesz egy kitérõt balra fel. A zöm megy tovább a lejtõn, mintha mi se történt volna. Én minden esetre felmegyek, amerre a jel vezet. Nem csak azért, mert nem akarok kispistázni, hanem mert ezzel a kitérõvel valószínûleg az út erózióját akarják megelõzni. A lent haladók közül felkiabál valaki az engem követõnek: "Aha, jegyzetelj csak szorgalmasan, írjad csak a névsort!" Hátra nézek, senkinél sincs íróeszköz. Egy pillanatra még engem is sikerült megtévesztenie a viccelõdõnek. Ahogy egyre lejjebb érünk, úgy enyhül a lejtõ. Füves részek váltakoznak egyre inkább sáros részekkel. Gyerekekkel túrázó szülõket érünk utol. Jó látni, hogy ilyen nem túl szép idõben is van aki kipajszerolja a gyerekét a TV elõl. Egy beton aluljáróba érünk. (Suttony aluljáró.) Ki kell próbálni az akusztikát. Van aki dalra fakad, de akad aki csak artikulálatlanul felrikolt. Amikor kiérünk a másik oldalon, szembe egy kis faragott kapuszerûség fogad. Félfáján jelzéscsokor. Kiválasztom a [P+]t, innentõl erre koncentrálunk. Egy zöld mezõre vezet, amirõl jobbra felfelé kell tartani. Amint egyre feljebb hágunk, balra letekintve látom, hogy valaki lent megy tovább a mezõn. Õ tudja. Egyre keskenyedik az ösvény, egészen addig, amíg egy lábnyomnyi szélességûre nem szûkül. Innentõl drótkötélbe lehet (kell) kapaszkodni. Jobbra, a mélyben csobog egy patak. A drót után addig araszolunk még fölfelé, amíg meg nem látjuk Pinkert Laci mosolygós arcát.
5. ellenõrzõpont, Kõmosó-völgy.
A fa mögött ülõ fiatal hölgy nyomja a pecsétjét a megfelelõ helyre. Az itiner kislexikonja szerint a Kõmosó-völgy a Török-fürdõ nevû sziklaüstrõl nevezetes. Sajnos csak otthon olvastam el, így nem figyeltem meg, hogyan csordul le a peremén a víz. Mindegy, majd talán legközelebb. Emelkedjünk tovább. Föntrõl lelátni a mezõre. Aki most érkezik oda felinteget. Biztos nem nekem, de jólesik visszaintegetni. Oké, õk is befordultak az ellenõrzõpont felé. Kiérünk a faluba. Egy sikátorba visz be a [P+], aztán ki egy utcára. Nem, itt még nem jobbra megyünk, ez még nem a kocsma utcája. Balra, tartunk, aztán jobbra be a templomkertbe. Takaros fasor fókuszál a templomra. A kertet hátul, jobbra hagyjuk el egy újabb sikátoron keresztül. Amikor végre élesen jobbra kanyarodunk, és fölfelé teszünk néhány lépést az utcán, meglátjuk a várva várt cégért. Megindulnak a gyomornedvek.
6. ellenõrzõpont, Csesznek, Várkert Sörözõ.
Nagy zsufi van bent, ezért kikérjük az ellátmányt és a kerthelyiségben foglalunk helyet. Körülnézek, tekintetemmel Pistit keresem, de csak a hûlt helyét találom. Kibontjuk az elõre elkészített vajas, parizeres, némi csalamádéval szerelt kenyeret, és jóízûen nekilátunk. Nincs meleg, még éppen elviselhetõ az odakint ücsörgés. Jólesik a meleg tea. Két vizsla veszi birtokba a kerthelyiséget. Körbe szaglásznak, vizslatják, honnan eshet le valami a számukra. Megszokott kutyás jelenet, amikor a gazda folyamatosan a kutyája (kutyái) nevét ismételgeti, a kutya meg azt hiszi, hogy ez valami betegség nála, és magasról tesz a szólongatásra. Az egyik kutya a nadrágszáramat verdesi a farkával. Amikor az már tiszta, odatartom a cipõmet is, hogy arról is verje le a sarat. Jól elvagyunk így, amíg kosztolunk, de most már kezd kihûlni az alfelem, ezért cihelõdni kezdek. Amíg Tom üzemanyagot vételez a pultnál, addig én leengedem a fáradt olaj helyett a fáradt teát. Átcsoportosítok két szelet csokit a külsõ zsebembe, jó lesz az útra. Áh, az egyiket azonnal múlt idõbe teszem. Elõkerül Tom, kimegyünk jobbra az utcára. Még mindig a [P+] a jelünk, és fölfelé törekedünk. Nem bánom, mert melegszünk egy kicsit ez után a kerti parti után. Füves oldalon mászunk fel egy keresztútra, amin balra indulunk. Egy országúton caplatunk, immár a jobbról kapott [Z-; P-] jelek nyomán. Szembõl már jönnek a babatávosok. A [Z-]-t kell figyelni, hogy mikor tér el balra. Egy fa tábla még mutatja is az irányt Gézaháza felé. Innentõl erdei úton folytatjuk tovább. Egyre többen jönnek szembõl, már annyit köszönök, mint egy portás. Némelyiket elbliccelem, mert az idegen teás pohár jóvoltából kezd feldagadni a szám. Na, itt vannak azok az látványos kövek, amiket már néhány katlannal elõbb vártam. Ez a nagyon találó nevû Kõ-árok. A két, fel s alá rohangáló kutyával már kezd tele lenni a törõdött hócipõm. A szûkebb helyeken attól majrézok, nehogy átessek valamelyiken. A TANÚHEGYEK itinerében nagyon jól le volt írva, hogy mit csináljon az, aki teljesítménytúrára kutyával jön. (...) Egy szorosnál sok ellentúrázó jön. Nem várom meg, míg sorban leérnek egy szûk úton, hanem egy másik helyen kimászok az árokból. Nehezebben sikerül, mint gondoltam, de megúszom visszahullás nélkül. Jó darabon az árok szélén kanyargunk. Késõbb kisimul a terep, de egy kisebb árkon lendületbõl át kell rohanni. Erre az árokra nagyon emlékszem tavalyelõttrõl. Naná, mert megfájdult tõle a bal térdem. Egyre több hely van az országban, amihez fájó emlékek fûznek. Vidám csoport jön szembe, odavetik valakinek, hogy már nincs messze. És tényleg! Csak egy kisebb fajta emelkedõ van még, és már itt is vagyunk.
7. ellenõrzõpont, Gézaháza (elõször).
Végre személyesen találkozhatunk Bakonyi Miklóssal, de még inkább az õ csini kis Krampuszkájával. Két szaloncukrot, meg egy szivarzsebben elférõ, kakaómassza mikulást kapunk tõlük ajándékba. Emelkedett hangulat van itt, kérem szépen. A B. Mikulás térdén ülve való dalolást ezúttal megússzuk, mert egy nagyobb társaság érkezett elõttünk, sok a gyerek, énekeljenek õk. Itt az idõ, menni kõ. 50-esek, 40-esek (pontnak háttal) balra, 30-asok jobbra. A vicc az, hogy mindenkinek [P+]. Már most látni olyanokat, akik futva jönnek vissza balfelõl, mert idõközbe észrevették, hogy elbökték a direkciót. Mi minden esetre balra indulunk, miközben Miki kellemes eltévedést kíván. Még ha a Krampusz mondta volna... Nincs nagy veszélye az eltévedésnek, mert egy nagy hurkot írunk le, és ha betartjuk a jobbra tarts szabályt, és szemmel tartjuk a jelzéseket, akkor ugyanide kell visszaérkeznünk, ami feltett szándékunk. Elõször tempósan megyünk lefelé egy jó nagy adagot. Nagyon kellemes, mert nem az a vad lejtõ, de nyilvánvaló, hogy ezt az elvesztett magasságot valamikor majd vissza kell nyerni. Hû, még mindig lefelé baktatunk, nem lesz ebbõl baj? Nem ám! Ott a kétfelé ágazó [P-]. A hurok szabálynak megfelelõen itt élesen jobbra fordulunk. Egy kanyarba érve látunk egy sporit, aki mereven balra néz. Mi az, talán eltévedtünk? Nem - mutat a távolba - ott a vár. Nahát, innen is látszik a Cseszneki vár. Ez mindenhova követ minket. Emelkedés, ereszkedés váltakozik. Minden kanyarba várom már az Ördög-árkot, de soká eltart ez a hullámvasutazás. Végre jobbról megkapjuk az árkot. Hatalmas zöld kavicsok. Hasonlít a Rám-szakadék bevezetõ szakaszára. Technikás a haladás, igen levesz a sebességbõl, néhol csak totyogni lehet. A kavicsos meder elõször - érdekes módon - tök száraz, de késõbb egyre nedvesebb lesz, aztán már csak gyõzzél átkelni rajta. Mindig fölfelé tekintgetünk, de állandóan vissza kell térni a mederbe. Nagyon szép itt, meg minden, de most már kösz, ennyi elég volt. Többszöri patakátkelés, és oldalmászás után, egy nagy sziklán lábrácsokat és drótkötelet veszek észre. Felmászunk.
8. ellenõrzõpont, Gizella-átjáró.
Egészen lenn, a patak mellet ég a tûz. Könnyû lesz majd eloltani. A ponton elmondják, hogy ki lett takarítva az árok, különben egészen fent lenne a vízszint. Legalább ezzel jól jártunk. Még jócskán van az árokból, de sokkal kevesebb, mint amit már letudtunk. Nagyon lassan simul ki a technikás szakasz. Találkozunk egy párral, akik a 30-as távon indultak, és véletlenül jöttek erre. A fiatalember ráadásul balesetbõl gyógyulgat, kicsit még húzza a lábát. Hát, sok sikert! Végre elhagyhatjuk a gödröt. Itt van a két irányba mutató [Z-]. Igen, úgy van, jobbra tartunk. Egy füves, néhol csúszós úton pihenjük ki az Ördög-árkot. Tom! Ha ezen az emelkedõn felmegyünk, és átbukunk azon a buckán, akkor már mindjárt benn vagyunk a frankóba. Hát akkor uccu neki. Hohó, mi az a csoportosulás odalenn?
9. ellenõrzõpont, Gézaháza (másodszor).
B. Miku és Krampuszka már teljesen leeresztettek. A tûz körül ülnek, és csirkecombot rágicsálnak. A bélyegzés önkiszolgáló, a szaloncuki is ott hever az asztalon, szabad prédául. Bizony, ki is használom az alkalmat, betárazok néhány szalont az elõttünk álló, nem rövid útra. Érzékeny búcsút veszünk, és ezúttal jobbra indulunk. Nemtom mit akar Micu állandóan ezzel az eltévedõs szöveggel. Na, mindegy. Itt már a 30-asokkal megyünk együtt, ezért emlékszem tavalyelõttrõl, hogy most egy agyagos, csúszós úton kell mezõk mellet, egy téglalap 3/4-ét leírni. Baromi monoton és genya szakasz lesz ez. Meg is kapjuk a csúszós emelkedõt, de talán most nem csúszik annyira, mint két éve. Itt egy bekerített terület. Lehet, hogy ez az igazi Gézaháza. Átkelünk egy mûúton, és tovább rójuk a kilométereket a szántóföldek mellett. Amikor megvan a téglalap egyik hosszú oldala, balra fordulunk.
10. ellenõrzõpont, Gesztenyés.
A saroktól néhány lépéssel beljebb van a pont. Két éve süppedõs földeken kellet bedagonyázni egy magasleshez. Újdonság az is, hogy szalagozás helyett, most a valszeg új [P4]-et kell követni. Rövid erdõs rész után ismét a földek következnek. A sáros útról most beljebb lehet húzódni a földek irányába. A következõ balra át után még hosszan csattogunk a síkon, de már lehet jobbra figyelni. A leágazásnál egy csoport nézegeti a térképet. Nincs mit hezitálni, befordulunk jobbra egy fenyvessel övezett sétányra. Gyöngén emelkedik utunk, és a távolban enyhén balra kanyarodik. Amikor vége a fenyvesnek, jobbra, egy nyiladékon megyünk lefelé. A [P4] szépen bevisz balra, az erdõbe. Erre is emlékszem. Múltkor a sarkunkon szaladtunk itt lefelé a mély, puha sárban. Most is sáros, de viszonylag normálisan lehet haladni lefelé. Inkább csak a mélyútba hullott vékonyabb, vastagabb ágak, törzsek akadályoznak. Hívást kapok Pistitõl: - Hol vagytok? - Mindjárt leérünk a vasúthoz. - Ó, akkor még egy-másfél óra, amíg beértek. Gratulálok, de valószínûleg hazahúzok. - Mi is gratulálunk, jó utat hazafelé. Ahogy mondtam Pistinek, a sínnél lukadunk ki.
11. ellenõrzõpont, Cuha-völgy.
Pár méter balra a sínen, majd az elsõ nyíláson jobbra le a földútra, és onnan balra a [P-] jelzésen. Egyre sárosabb lesz az út. Az autókerekek az út legszéléig tönkretették a járható felületet. Egy merõ sár és pocsolyatenger az egész. Amit eddig kaptunk sárban, vízben az dupla nulla ehhez képest. Egy terepjáró is elmegy mellettünk. Szinte alig van hova félreállni. Igencsak sötétedik, de dacolunk az alkonyzónával, nem veszünk elõ lámpát. Jobb, ha nem látjuk ezt a kulimászt, amibe itt vergõdünk. Egy kiépített átfolyást keresztezünk. Lemossa a sarat a cipõtalpakról, de teljesen mindegy, úgyis sárban kell tovább folytatni. Ahol lehet, ott az út melletti mezõn megyünk. Kardos-rétnél jobbra ráfordulunk egy hídra, már látszik Zirc kivilágított templomtornya. Vannak, akik vállalva a veszélyt, a sár elõl balra kimennek az országútra. A híd után a sártengert füves részek enyhítik. Amint a füvön próbálunk menni, bekeveredünk egy felásott területre, amin üggyel-bajjal mászunk át. Baromi büdös a föld. Kiderül, hogy a csatornát építik. A lakótelepi jellegû házak mellett is fel van túrva a mezsgye, nem lehet a fûbe törölni a cipõnket. Nem adjuk fel, a szegélyezõ bukszus is megteszi. A maradékot a bevezetõ utca kövén rázzuk le, már ami hagyja magát. A nagy örömre, hogy vége a sárnak, kibontom az utolsó szaloncukromat. Tom megkérdezi: - Neked még van szalonod? - Hát! Szemesnek áll a világ. (Vaknak meg az apja...) Az iskola környéke teljesen sötét, úgy botorkálunk át a parkolón. Bent leülünk teázni, és amennyire lehet, rendezzük sorainkat. De, ahogy a koszorús költõ, Glázser Bozsó mondja: "Minden napra kell egy szippantás a jóból." Átmegyünk a közeli cukiba sütizni. Há, Pistikém! Ebbõ most kimarattá.
Ottorino
|
