Igazi téli túra ígérkezett az év utolsó, jelentõs eseményéhez, a 2009-es Tortúrához. A megterhelõ hét miatt sajnos nem sikerült a szokásos, 7 óra tájéki start, így a nevezésem során "csak" a 314-es rajtszámot szereztem meg. Persze volt ennek is elõnye, meglehetõsen kevesen neveztek már ekkor, és az út is jobban ki volt tapopsva a korábban induló emberhad nyomán. Végül 7:45-ös startidõvel, és feleségemtõl vett gyors búcsúval a hátam mögött meg is kezdtem a 65 km koptatását.
Az idõjárás nem volt túlzottan lelket gyönyörködtetõ formában, inkább amolyan igazi téli szürkeség volt, és az idõjósok sem sok jóval kecsegtettek, csak a fennsíkon várható kemény mínuszokkal, és további havazással. A terep a hó ellenére egészen jól járható volt, és igencsak hamar a Vörös-kõhöz értem. Sejtettem, hogy a Bükkszent-Bánkútig tartó szakasz lesz a "legszociálisabb", azaz itt még értelmezhetõ lesz az egy kilométerre jutó emberek száma, ami aztán a 12-es, és a 30-as táv kiszállásával jócskán meg fog változni. A Som-hegy szokásos formáját hozta, és mindenki számára biztosította a kellõen meleg, izzasztó perceket a téli fagy birodalmának kellõs közepén... Végül csak véget ért az elsõ etap legkeményebb mászása, majd hamarosan Bükkszentkereszten koptattam a friss havat. Sajnos idén a szokásos, kocsmabeli ellenõrzõpontot szép magyarul mondva "autszorszolták" az Ifjúsági Táborba, így jó 20 perccel többet kellett küzdeni az elsõ pecsétért, mint máskor. A nehezen nyíló ajtó miatt alkalmi túratársammal jó alaposan felderítettük a pontnak helyt adó ebédlõ környezetét, de végül sikerült a bejutás (utólag is bocs érte!:)) :). Gyors pecsét, tea, egy kis csoki, és indulás.
A pontból fel kellett caplatni a fõutcára, hogy visszatérhessünk a szokásos útvonalra. A sárgát kicsit módosították Bükkszent után, de szerencsére egyértelmû volt az út. Az egyre öregedõ fiatalos fenyvesen végre nem kergették át a mezõnyt, a sárga szépen megkerülte inkább (bár én ezt már egy éve is így csináltam). Némi liftezés, és újabb pár adag ember lehagyása után hamarosan Hollóstetõre értem. Itt egy kis mûútkerülgetõ rodeó következett a Szarvas-kútig, majd az elsõ 30 km legkedvesebb része, a Sugaró. A két részre osztható mászás végül megadta magát, és felértem a Bükk talán egyik legszebb, töbrökkel tarkított birodalmába. Némi napsütés sokat dobott volna a táj hangulatán, de a felettünk tespedõ felhõk erre fikarcnyi esély sem adtak. A Sugaró végén, a nagy-mezõi út kiágazásánál szokásomhoz híven megálltam egy kis energia utántöltésre: a Bükkszent és Bánkút közötti 18 km kiválóan kiéheztetheti az embert, ha nem figyel oda! Isostar, szendvics, indulás. Bozótralli, mûút, majd én hülye szokásomtól eltérõen bementem a Vadaskert felé, ami a mûúthoz képest kellõen szívatós, rossz terep. Nem baj, kipróbáltuk, de jövõre inkább az initerre hallgatok:)
Nagy-mezõt elérve enyhe ívû mászás következett, majd hirtelen bal kanyart követõen komolyabban nekiláttunk a Bánkútig hátralevõ szint bedarálásának. Azt hiszem, itt kezdtem el érezni, hogy ez a 15-20 centi hó azért jóval többet kivesz, mint a korábbi években oly jellemzõ minimál havas körülmények.
Az EP-ben épp teahiány volt. Míg a rendezõk úrrá lettek a problémán, elintéztem pár telefont, és bekajáltam a tar-kõi mászást elõkészítendõ. A hosszabb pihenõt befejezve, a majd' féltáv boldog tudatában vágtam neki az útnak a Faktor-rét irányába.
Minden bizonnyal ekkor kezdett Észak-Nagyarországra betörni a jó elõre beharangozott brutál hideg, ugyanis a Faktor-rétre érve azon kaptam magam, hogy a kabátom mondja meg, mennyire hajthatom be a kezem: rám fagyott a külsõ réteg. Talán picit túlzottan is téliessé kezdtek válni a körülmények:) Utam a Keskeny-rétig meglehetõsen magányos volt. Ott beértem egy két fõs társaságot, és egy futó is beelõzött hozzá csapódott pulijával, aki késõbb Tamás-kúton a speciális mentõk karjaiban kötött ki...
Tar-kõ gerincét elérve a körülmények brutálissá váltak: a viharos erejû keleti szél játszi könnyedséggel fújdogálta a havat, és épített belõle - szerencsére ekkor még csak kisebb - hóátfúvásokat. A hóvihar mellé kellemes, -15 fokos hõmérséklet társult, így a legpraktikusabb közlekedési mód az oldalazás volt, hogy elérjem a csúcsot teljes arclefagyás mellõzésével... A csúcstáblánál gyors csúcsfotó, persze a panorámát ekkor is meg kell nézni, aztán usgyi lefelé. Baromi hideg volt, a kezem elkezdett lefagyni, így gyorsan a kesztyû mellett döntöttem. Éhség tört rám, de a fagy erõsebb volt, úgy döntöttem, hogy majd nyugisabb körülmények között tisztelem meg gyomrom némi tápanyaggal. A szint gyorsan fogyott, és hamarosan a Toldi-Bükkben, a BNP legrondább vadászlesének tövében raktam a kazánra (gy.k.: ettem). Ekkor találkoztam Gyurival, akivel a túra hátralevõ részén együtt mentünk. Pont jókor érkezett, én épp egy kicsit talán túlzottan is elmerültem magányomban, és a Tamás-kútig általa diktált gyors tempó kiválóan felrázott.
Tamás-kúton újabb frissítés, és meleg tea a kezdõdõ sötétségben. Lámpa fel, és indulás. A lámpának és a szakadó hónak köszönhetõen szimulált csillagközi utazásban lehetett részünk, ami egészen Egerig kitartott:) A Völgyfõ-házig igen jó tempót diktáltunk. Itt én húztam Gyurit, kiválóan kiegészítettük egymást! A ház elérése gyors tempóban nagy fegyvertény volt, és immáron belátható közelségbe került Eger becserkészése.
Szokásomhoz híven a háznál is után töltöttem. Azt hiszem, itt gondolkodtam el komolyabban épeszûségemen, amikor a jégkásává vált, befagyott Isostraba töltögettem a már kihûlt tamás-kúti teát, majd némi MagneB6 ivóoldattal megspékelve elkezdtem "iszogatni" az elõállt jégdarát, -10 fokban... Furcsa érzés volt:)
Kicsit visszavettünk a tempóból, de így is meglepõen hamar a Kövesdi-kilátó mászásához értünk. Valószínûleg ebben sokat segített, hogy végigtrécseltük az utat. A Kövesdi-kilátó elõtt valakik fektettek egy kis fals nyomot is, de szerencsére nem dõltünk be a csapdának:) Felérve gyors telefon haza, majd Gyuri is megjött, és irány a Várkúti TH. Odabent a szokásos hangulat, sok megfárad turista, lelkes, és kedves pontõrökkel. Ez az utolsó pihenõ Eger elõtt, innen már csak 10 km a cél. A pontba sorra érkeztek a kinti, már jó pár órája szakadó hó miatt hóemberré vált turisták. Felszívtuk magunkat, és nekiláttunk az utolsó etap bedarálásának. A ház melegét elhagyva bizony igencsak fáztam, de miután kb. 5 perc elteltével a külsõ rétegem ismét megfagyott, már minden rendben volt:) Egy kisebb, egy nagyobb, és egy második kisebb szint várt ránk az Eged nyergéig. Meglepõen hamar odaértünk, és ezt igencsak örömmel konstatáltuk.
A szõlõk közti brutál köves lemenetel a hónak köszönhetõen igencsak kényelmes volt. Az egész nap hátráltató pihe puha réteg végre segítségünkre volt! A máskor annyira bokatörõ szerpentin is sokkal kényelmesebb volt így, kipuhítva. Az utolsó szõlõhegy szokásához híven már kicsit több volt, mint jólesõ érzés, de ezt letudva már csak egy kis levezetõ séta várt ránk a célnak helyt adó iskoláig a Minaret mellett.
Végül 22:00 perckor nyitottunk be a suli ajtaján. Nem volt könnyû, de nem is ezért csináljuk!
A rendezõknek köszönjük szépen a lehetõséget, és a szervezést!
Jövõre ugyanitt! |
