Túrabeszámolók


Bakonyi Mikulás

Pap GáborTúra éve: 20092009.12.07 20:50:35
Bakonyi Mikulás 50 (46)

Nem jó ötlet egy kulináris nirvánába torkolló céges buli után futásra vetemedni, szombaton mégis megtettem.
Súlyom 2 kilóval több reggel a megszokottnál. Ez büntetni fog. Lehet könnyelmûség volt bemondani azt az öt órás célt múlt héten...
Érkezéskor Álmos fut szembe, rövidnadrágban. A látvány hatására térdkalácsaim sikítva menekülnek föl vesém mellé.
Igénytelen napom van: egy liter lötty a zsákba, meg egy úgysem veszem elõ csoki, placebónak. Energiapótlásnak lesz Cseszneken kenyér.8:15-ös indulásom idején már alig volt valaki a rajtban. Stílszerûen a piros fölsõt húztam föl e jeles napra, ha már mikulássapkám nincs.
Ahogy számítottam, zötyögõsen kezdõdik a futás, olyan, mint amikor nincs alapjárata egy autónak. Keresem a harmóniát, és ritmust a mozgásban, de csak pillanatokra tudom nyakon csípni. A szétcsúszottság ellenére ballagnak a kilométerek, elõzgetem az ismerõs, és kevésbé ismerõs arcokat. Ráspoly utánam kiált, hogy meglesz-e az öt óra, de én csak hümmögök. Érzésre állandóan a holtpont feneketlen szakadékának szélén táncolok.
Eboláékat, azaz a gyalogos mezõny elejét a 30-as, 40-es táv leágazásánál érem utol, innen már csak a futók, és pár gyors gyalogos, jön.
Kõpince-forrásnál teflonbevonatúak a levelek, össze-vissza csúszkálok. Droidék megjegyzik, hogy egész hamar ideértem. Na ja, mert anyukám azt mondta, hogy ebédre érjek haza :)
Zörög-tetõ fájdalommentes, végén találkozom Bálinttal. Õ kicsit gyorsít, én kicsit lassítok, váltunk pár szót, majd még a suttonyi aluljáró elõtt olajra, jobban mondva sárra lépek.
Úgy rémlik 1:50-el értem az etetõ pontra, de pontosat nem tudok mondani, mert az óra kijelzõjét stoppert indítás, után egybõl a pontos idõre állítottam, nem akarván látni szégyenteljes kóválygásom idejét. Elnyammogom a jussom, és kb. öt perc múlva indulok, neki az idõigényesebb második etapnak.
A Kõ-árok, -ahogy minden más is-, csak mérsékelten sáros. Haladok, de a vádlik, és a combok morognak (nem szoktak). Na jó, jöhet lassan a lerobbanás, nem lesz ebbõl 5 óra…
Mitulá’ bátinál dalolok, és elrakom szûkösebb idõre a szajrét.
Biztos lázam volt tavaly, hogy a Töbör-hegyre rövid meredek kaptató emlékét kaparom elõ agytekervényem poros zugaiból. Erre a „hegyre” észrevétlen fut föl az ember. Még a piros sáv elõtt elérem Attilát, váltunk pár szót, aztán megyek is. Gizi átjárót szépen rendbe rakták, fellépõk állnak ki a sziklából, és már a pontõrök is itt vannak. Nem volt egy acélos tempóm, az árokban, utána valamelyest javult. Gézaházánál meglepõdöm a 10 feletti átlagon. Nnna, ebbõl még lehet valami. Gesztenyésig huzatos fennsík, savasak virgácsokkal a menü. A ponttól szélárnyék, a lejtõ pedig kellemes talajú, lehet ereszteni. A Cuhánál látom, hogy alulértékeltem magam, bõven 5 órán belül lehetek még gyalog is. Mindenféle sprint, behalás és egyéb kín nélkül gõzmozdonyos idõvel (4:24) érek célba. Egész jó idõ, de helyén kell kezelni a dolgokat: a vártnál kisebb sárnak sokat köszönhetek. A fölös ballasztsúlytól vulkántúráig meg kell szabadulni. Itt lehetett alibizni, de a Börzsöny nem viccel.
Köszönöm a szervezést!