Magyar Vándor
2009.10.31.
Kisfiam egész héten mondogatta, hogy el kellene menni a Piros 35-re, de nem vettem komolyan, mert nála úgyis elõzõ este derül ki, hogy valóban indul-e. Péntek délután közölte, hogy megy, s hívott, tartsak vele. Én a Szakó-nyeregben már kétszer megfogadtam, hogy többet oda nem megyek, így ezt most be is tartottam, inkább a kényelmesnek tûnõ Magyar Vándort választottam, s rögtön kerestem is hozzá partnert, mert egyedül nem olyan jó túrázni.
5,40-kor indultunk, Peti már 7 elõtt katapultált a Római-fürdõnél, zsebében a pót-slusszkulccsal, mi pedig Edittel Dobogókõn parkoltunk le 8 elõtt.
Mivel nevezni 9,30-tól lehetett, s nem volt kedvünk fázni, sem az autóban üldögélni, úgy döntöttünk, hogy csinálunk egy bevezetõ túrát. A Thirring-körútat választottuk, mivel az még belefért a rajtig. Pár „fekvõrendõrt” átlépve, megkerülve értünk el Hegedûs Robi kopjafájához, ahol meggyújtottunk egy mécsest az emlékére, mivel az „véletlenül” ott lapult a zsákomban.
Mire végére értünk a körútnak, már gyülekeztek is a turista Múzeum elõtt. Mi is csatlakoztunk, s szerettem volna elemelni két nevezési lapot, hogy kitöltsem, de kaptam egy kis dörgedelmet, hogy itt nem így illik. Égtem, azt hittem, hogy elõbb kitöltöm, s leadáskor fizetek, de fordított sorrend volt. Bocs még egyszer. Ezután már illedelmesen összeszedtem az összes aprómat, hogy legyen váltópénz, leróttuk a nevezési díjat, töltöttünk, kaptunk itinert, s 9,40-kor rajtoltunk is.
Szép az erdõ õsszel, jó volt lefelé haladni Dobogókõtõl, néha eszembe jutott Peti a Kevéllyel és a Szakó-nyereggel együtt, s örültem, hogy nem oda mentem. Itt még úgysem voltam, csak a kéken.
Gyorsan Pilisszentkeresztre értünk, ahol ismerõs volt a Felsõ kocsma mint kéktúrás bélyegzõhely, de itt most nem kellett bélyegezni. A cukrászda csábított, de ellenálltam. Viszont benéztünk a temetõhöz, szeretem a régi sírköveket nézegetni. Gyorsan megnézegettem õket, majd mentünk is tovább.
A Magas-hegyi nyeregben volt egy bónusz ellenõrzõpont ásványvízzel. Ezt nem hagytam ki, gyorsan bekaptam a reggelire szánt szendvicset és ittam hozzá hûs ásványvizet. Mentünk is tovább.
Ezután volt egy kis eltévedési lehetõség, de mivel már mindenki szembe jött a Csillagösvény után, hamarosan megtaláltuk a helyes utat, melyet egy jobb napokat látott fémoszlop jelzett, rajta nyíllal. Hamarosan elértük a Csévi-nyeregben az 1. ellenõrzõpontot. Szegény srác 20,05-ig fagyoskodik ott, nem irigyeltem. Pecsételtünk, a cukorkát most kihagytuk, de mivel még kísértett a pilisszentkereszti cukrászda emléke, elmorzsoltam egy Sport szeletet.
Megálltunk pár percre az Iluska-forrás kiszáradt medrénél, majd gyorsan továbbálltunk.
Útközben nem olvastuk az itinert, így nem vettük észre, hogy át kellett volna váltanunk a sárga sávra, s felmentünk a kõolajvezeték nyomvonaláig (érdekes módon volt felette is egy szalag, arra nem jöttem rá, hogy miért, hiszen nem arra kellett menni), így a nyomvonalon haladva érkeztünk Pilisvörösvárig. Itt megállapítottam, hogy szinte minden utcát Kálvária utcának hívnak.
Megcsodáltam az érdekes stációkat, felmentünk a Kálváriához, gyönyörû volt a kilátás a Hármashatár-hegy irányába, majd a vasút felett áthaladva hamarosan megtaláltuk a Béke u.7-et.
Itt szép szóval, zsíros és margarinos kenyérrel, felvágottal, szörpökkel vártak. (Nem is tudom, otthon miért került le az étlapról a zsíros kenyér, itt olyan jól esett!).
Átvettük az oklevelet és kitûzõt, pontosan 5 óra alatt teljesítettük a túrát. Mire lenyeltem az utolsó falat zsíros kenyeret, már jött is értünk Peti (a Dobogókõn hagyott autóval), aki immár negyedszer teljesítette a Piros 35-öt, szintideje 7,10 volt.
Kértem, hogy számoljon be a túráról, azt mondta, hogy „Jó volt.”
Köszönjük a rendezõknek.
Képek:
http://picasaweb.google.com/karica.2009/MagyarVandor |
