Túrabeszámolók


Less Nándor emléktúra (Nomád terepfutás/No megállj csak!)

SierraTúra éve: 20092009.10.20 21:56:46
Az elsõ alkalom

Az elsõ alkalom, hogy indultam ezen a szép tájon teljesítménytúrán és az elsõ alkalom, hogy mindezt igyekszem is megörökíteni írásban. Továbbá az elsõ alkalom, hogy 48 km-es távon indultam (hiába, no, szeretem fokozatosan szoktatni magam a nehézségekhez).

Az indulás. A hajnali vonathoz igyekvõk közül némileg kitûntem a túraöltözékemmel - de ezt már megszoktam -, különösen, hogy most elõször (már megint egy elsõ alkalom :D )nem hátizsákban cipeltem a cuccomat, hanem egy un. taktikai mellényben. Kissé ugorva az idõben: meg is jegyezte az 5. EP pontõre, hogy nem kényelmetlen-e a mellény, de mind az Õ, mind a magam megnyugtatására tudtam közölni, hogy egyáltalán nem. Sõt, most volt elõször, hogy egy ilyen hosszú túrán nem fájdult meg a jó kis gerincferdüléses hátam... No, de visszakanyarodva: leszállás Mezõkövesden a vonatról és némi keresgélés a cserépfalui busz indulóhelyét illetõen meglepõen kevés túratársat láttam felszállni. Meg is lepõdtem, hogy ennek a népes túrának ilyen gyér számú a látogatója. A buszsofõr is mondta, hogy tegnap sem voltak többen a délutáni járaton. Kezdtek kicsit rossz sejtéseim támadni... Aztán a rajt elõtt a regisztrációnál megnyugodtam. Bár, amikor láttam, hogy komoly informatikai háttere van a dolgoknak kicsit megint aggódni kezdtem. Hiszen Murphy óta tudjuk, hogy a dolgokat igazán csak számítógépekkel lehet összezagyválni. No, de az indulásnál tartottam. Iskolakapuból jobbra el, majd némi szerelvényigazitás és itiner olvasgatás után utolért egy kedves tizenéves pár. Kérdésemre, hogy melyik távon indulnak lelkesen felelték, hogy a 48 km-en. No, gondoltam, hogy menjünk együtt, de aztán a saját tempóm gyorsabb volt, lemaradtak. Ezúton szeretném megtudni a szervezõktõl, hogy tudnak-e valamit egy térdig bõrkabátban induló fiatalemberrõl, mert sem az út további részein, sem a célban nem láttam õt viszont.

Az út. A Subalyuk barlanghoz felmenni kis könnyed hegymászásnak bizonyult, szegény térdeim ott kezdtek megfájdulni. Tovább az Oszla házhoz gyönyörû volt a táj, közel az EP, mi gondom lehetett volna? Még kósza túratársak is akadtak az úton. A pontban rengeteg innivaló, ennivaló, ezért kicsit bohókásan a poharak tömegébõl középrõl választottam :). Továbbhaladva utolért egy túratárs, akivel aztán elõzgettük egymást egy darabig, aztán végleg utólért az Ódor mászásnál, sõt az utolsó kaptatónál, közvetlenül a dózerút elõtt ott is hagyott. Fent a pontban meglepõdve hallottam, hogy pecsételés után még fel is kell menni a várhoz. De, teljesítettem ezt az utasítást, amit nem is bántam meg, mert remek fotótéma volt az alanti táj. Lejövetel után találkoztam elõször az itiner elsõ nagyobb hibájával, amikor az útvonalat egy kerítés sarkánál jobbra fordulva kellett volna folytatni... Csak éppen nem volt kerítés, egy méter sem. Továbbmenve az úton jött is velem szembe korábbi túratársam, továbbá még két kolléga, akik némileg korábban indultak, de õk sem találták a lefelé vezetõ utat, mert hiába keresték azt a bizonyos kerítést. Aztán közösen megállapodtunk abban, hogy lesz, ami lesz, maradunk a túrista úton... És lõn, helyesen cselekedtünk, sõt a hegy alján még az Egresnél található meglepetés pontot is megleltük. Szegény, árva kislány, aki a pontõr volt, nagyon magányosnak tûnt. Tudom, hogy kevesen voltak a szervezõk - egyikükkel beszélgetve a hazafelé vezetõ buszon tudtam ezt meg - de, akkor is ki volt képes otthagyni õt az úton egyedül?!
Innen tovább a Hór völgybe. Érdekes tapasztalatom volt, hogy idõnként a nálam levõ gps olyan helyeken vezetett, ahol nem volt meg az út. Illetve megvolt egy fél cm-el eltolva kicsit jobbra. Nem is jött arra sokáig senki (kezdtem izgulni, hogy gps ide, gps oda megint elkeveredek a susnyásba), aztán nagy megnyugvásomra utolért néhány futó. Aztán lehagytak, aztán meg szembejöttek, mondván, hogy nincsen meg a következõ EP. Szóval a 4. EP keresése megint összehozta a mezõny egy részét. Szerencsére jött - a változatosság kedvéért most mögülem - megint a két korábban induló sporttárs, hogy tettek egy kis kitérõt a P+ jelzésen, de hiába, mert nem lelték az EP-t. Közösen továbbindulva, komoly pillantásokat vetve a gps-re, nagy nehezen végül megleltük álmaink netovábbját a Csúnya völgy bejáratának közelébe települt pontot. Szerencsére bõséges ellátás lágyította a szervezõk irányába tett megjegyzéseket. Innen tovább Répáshutáig szinte eseménytelen volt az út. A faluban aztán csatlakozott triónkhoz két jámbor falusi eb. Egy keverék, akiben valószínûleg a falu kutyáinak összes génje megtalálható volt és egy csodaszép növendék husky. Õ el is kísért minket utunkon, mignem gondolva gazdáira, a falu szélén a mûködõ kútnál - ami nem jobbra (az itiner szerint), hanem balra esett az útvonaltól, de kicsire nem adunk - néhány imitált kavicshajítással visszatessékeltem hazafele. Aztán meglepõdve tapasztaltam, mind a 6. EP-n, mind a 8. EP-n, hogy a mi kedves kutyusunk kocog néhány futó nyomában. Itt jegyezném meg, hogy a "mézes" pontnál, ahol éppen a fûben agonizáltam akut térdproblémáimmal, a bekocogó futó "sporttárs" poénkodva jegyezte meg, milyen kellemes négylábú túratársa keveredett az úton. Azon gondolkodok, hogy azóta is ilyen jókedvûen gondozza-e a hozzácsapódott ebet, netalán a célba érve berakta az autójába és hazafuvarozta Répáshutára - ahol minden bizonnyal aggódva kereshetik/kereshették nem olcsó kedvencüket -, vagy pedig azóta is a Bükkben kóborol-e a szegény pára?!
Ezután jött a nap fénypontja a frissítõ pont a halastó után, majd egy rövid aszfaltos kaptató az újra az Ódorvárhoz vivõ meredek emelkedõhöz. Itt egy kedves futó sporttárs, a vele kocogó sporttársnõje hatására, érdeklõdést mutatott a nálam lévõ felszereles hasznosságát firtatva, mire kellemesen eszmét cseréltünk a távon töltött idõtartamok mértékét illetõen és remélem belátták mindketten, hogy mégiscsak szükségesek azok a felszerelések egy "normál" túrázónál. Kicsit visszakanyarodva volt egy érdekes megjegyzése a 7. EP-nél egy futó hölgynek a pontõr fiatalember felé. A hölgy ugyanis kérdéssel illette az illetõ kamaszt, hogy ugyan mondaná már el neki részletesen, hogy most aztán merre tovább. Szegény srác nem tudott kielégítõ választ adni, erre megjegyeztem, hogy talán el kellene olvasni az itiner leirását, de erre kaptam egy lesajnáló tekintetet és egy megjegyzést, hogy csak nem képzelem, hogy futás közben van neki ideje az olvasgatásra?! Mea culpa, erre nem is gondoltam, hogy esetleg a maga erejébõl is megtudakolhatná, hogy merre kell mennie... No, de ezek a kis közjátékok csak színesítették az utat, a mezõnyt, a tájat. Ezen érdekességek után már csak egy két apróság lepett meg (kellemesen természetesen). Az elsõ, hogy az Ódorvánál lévõ EP-nél milyen sok iskolás korú gyermek falta a métereket, teljesítve a távot. (utoljára a Népek tavasza ttúrán találkoztam ennyi lelkes gyerkõccel) A másik a Nyomó hegyen levõ akadálypálya és a poénos feliratok. Némileg erõt öntöttek az emberbe, részemrõl köszönöm õket! :)A célba beérni maga volt a megkönnyebbülés, a jelvény nagyon tetszik, jól mutat a többi mellett a kalapom szalagjára tûzve.

Összességében egy remekül megszervezett, nagy számú embert megmozgató túrán volt szerencsém részt venni. Köszönöm a lehetõséget! Jövõre lehetõleg megint eljövök...

Csak azt a fránya itinert kellene némileg frissíteni....

ui: esetleg valaki megírhatná, hogy a Nyomó hegy elõtt az káposzta, avagy karalábé föld volt-e?