Túrabeszámolók


Lokomotív 424

OttorinoTúra éve: 20092009.10.09 10:12:23
LOKOMOTÍV 424 (GY. 42) TÚRABESZÁMOLÓ 2009.10.03.
Táv: 42,68 km; Szint: 1330 m.

Fél órával a rajt nyitás elõtt csattog be velem Szokolya vasútállomásra a diesel-pöfögészeti-tovalöködönc. Nem töltöm tétlenül ezt a fél órát: Megírom a nevezési lapot, benevezek, és a felkínált meleg teával elfogyasztom, a vonaton megkezdett reggelim megmaradt részét. Most nem felejtem el megindítani a stopper órát, pontban 07: 30-kor elrajtolok. Átmegyek a síneken, és valamivel a vasút fölött, abba az irányba tartok, amerrõl a vonat idehozott. A Les-völgyben vezet a [P-]. Csípõs hideg van. Nem fázok, de az ujjaim majd lefagynak. Egy szál bottal megyek, felváltva rakom zsebre a kezeimet. Éjjel, állítólag éppen, hogy csak nem volt talaj menti fagy, a levegõ most kb. 2 fokos. Lassan beérek Magyarkútra. Egy diadalív két kapufélfája közé történelmi Magyarország körvonalú falapot feszítettek ki. A felirat rajta: "Építsünk hidat / Tiszta szavakból / határok fölé..." Balról árpád-sávos zászló turullal, karmaiban kard, jobbról nemzetiszín zászló, magyar címerrel. Nomen est omen: Magyarkút. (Foto) Szalagozás mutatja, hogy hol kell bekanyarodni, de most már látok [K4] jeleket is. Egy szélesebb út flaszterján haladok. Az egyik ház kertjében bagoly, vadmalac, egy egész állatsereglet díszlik kertitörpe stílusban. (Foto) Arrébb élelmiszer bolt vöröscsillagos, magyarzászlós, fogaskerekes, búzakalászos szövetkezeti címerrel a cégérén. (Foto) Van itt látni való, pedig még alig indultam el. Egy félre esõ tisztáson erdei bútorzatnál van a pont. Az Irma-forrást nem látom, de nem is keresem, van italom bõven.

1. ellenõrzõpont Magyarkút, parkoló.

Tartom eddigi irányomat, és egy frissen feldarabolt rönkökbõl álló farakásnál balra fordulok. Fölfelé megyek, egyre beljebb az erdõbe. [K-] Egy vízszintes szakaszon megállok, lekívánkozik rólam a dzseki, rövidujjúban nyomom tovább. Csodálatos reggeli fényekbe öltözött az erdõ. Hullott levelek formájában vannak már nyomai az õsznek, de az az igazi, színpompás õszi tájkép még nem alakult ki. Nem baj, csak minél tovább tartson ki az idõsebb kartársnõk nyara. Szembe jön valaki izzadt fejjel. Itiner van a kezében. Biztos nem hallotta az eligazítást, hogy a túra eleje valami vadászati izé miatt megváltozott. Nagyjából most ellenkezõ irányt kell követni, mint az ezt megelõzõ idõkben. Megszólítom. El van keseredve, hogy Magyarkútról vissza kell majd másznia ide. Nem mehet le az ottani pontról direkt Nógrádra, mert még lesz egy ellenõrzõpont, itt a Nagy-Kõ-hegyen. A TTT honlapon nem láttam semmi változásra utaló jelet, én is csak a rajtban értesültem róla. Amíg beszélgetek fiatalok csoportja megy el mellettem. Megint csak meg kell állapítanom, hogy nagy szárazság van az erdõben. Lépteik nyomán finom por csillog a lombok közt áttörõ fénysugárban. Sokáig sikerül benntartani õket a látóterembe, de a következõ pontnál nyomuk vész.

2. ellenõrzõpont Lokó pihenõ.

Egy esõházban gyerek pontõrködnek. Az egyik bélyegez, a másik kipipálja a rajtszámot egy listáról. Szemmel láthatóan élvezik a tevékenységet. Innen már lefelé vezet az út. Meredek szakasz után megszelídül a lejtõ, jól lehet rajta sietni. A hegyoldalban, a lombok között megpillantom Nógrád várát. A legmagasabb, függõleges fala gyárkéményre emlékeztet. Gyepszõnyeges helyre érek le. Gyönyörû idõ van, direkt túrázáshoz találták ki. A vasúton átkelve egy rétbõl nyíló murvás úton folytatom, amíg beérek a városba. Nyitva van egy bolt, de nem kell semmi, úgyis mindjárt itt a forrás. Még a sorompó elõtt balra kell fordulni. A hosszú utca járdájáról lépcsõ vezet le a forráshoz.

3. ellenõrzõpont Nógrád, Csurgó-forrás.

Jólesik az itt kapott Sport szelet. A flakonom egy perc alatt megtelik, megyek tovább. A [Z-] jön be az eddigi [K-] mellé. Egy kálvária alatt vezet az út. Hosszú, árnyékmentes szakasz következik. Hátulról ér a napfény, nem kell napszemüveg. Idõnként keresztek törik meg a táj egyhangúságát. Traktorral dolgoznak a szántóföldön, csak úgy száll a por. Beérek az erdõbe, jól járható itt az út, tempósan lehet haladni. Ketten megelõznek kocogva. Egyikük megkérdezi, hogy 42? Igen. - válaszolom. "Ja, hát akkor lehet ráérõsen menni." Toll a füledbe! - gondolom. Mi az hogy ráérõsen? Minimum a 4,3-as átlagot kell tartanom, ha szintidõn belül be akarok érni, és még benne van egy Csóvi, meg egy Nagy-Hideg-hegy. Csak otthon vettem észre, - amikor az itiner 24-es távra vonatkozó passzusát olvastam - hogy nekik poénból 4:24 a szintidejük, ami azt jelenti, hogy 5,5-ös átlagot kell nyomniuk, hogy éppen beérjenek. Hát így már érthetõ a beszólás. Megyek tovább a saját tempómban. Valaki nagyon nézi a térképet a [Z-] leválásánál. Igen, ez a Béla-réti elágazás, itt hagy el a 24-es vonalvezetése. Én maradok a [K-] jelzésen. Ha jól számoltam, a második patakátkelés után emelkedni kezd az út. Elõször finoman, aztán egyre durvábban. Végül köves, kellemetlenül meredek mélyút lesz belõle. Sikerül lassan, egyenletesen leküzdeni, még a keresztezõ platón sem kell megpihennem. Egy ágon kapucnis kabát lóg. Remélem, hogy csak a bozótot kellett felkeresnie a tulajdonosnak, és nem felejtette itt. Szelídül az emelkedõ, de azért még tart egy jó darabig. Most már azt lesem, hogy mikor bukkanok ki a Foltán kereszt rétjére. Ez is megtörténik. Sokan piknikeznek itt vidám hangulatban. Én csak addig állok meg, amíg elõveszek egy emberes méretû szendvicset. Majd út közben fogyasztom el, ami nem is olyan egyszerû vállalkozás, mert már megint fölfelé kell menni egy gerincen, jóllehet már nem olyan brutál az emelkedõ. Már majdnem befejezem az evést, amikor szembe jön egy nagy teherautó. Gyorsan begöngyölöm az utolsó falatokat a felvert por elõl. Ez se egy rövid szakasz, de amikor megint erõsödik az emelkedõ, tudom, hogy közel a Csóvi. És tényleg, egyszer csak elõttem áll a magas geodéziai torony.

4. ellenõrzõpont Csóványos.

Csak addig maradok, ameddig pecsételtetek, és beírom magam a csúcskönyvbe. Marha rég voltam itt: A múlt szombaton, a NAHÁT 95-ön. Két gombot begombolok az ingemen. Nem fázok, de itt már rendesen jár a levegõ, komfortosabb így. Lemegyek a meredeken, a vízszintes gerincre [K-; P-]. Gyakran köszönök szembejövõknek, sok a kiránduló. Egy szikla mellett jobbra fordulva csúszkálósan meredekké válik a lejtõ. Csak egy nagy fakereszthez érve lehet ismét vízszintbe haladni. Ez se tart sokáig, mert meg kell támadni a Nagy-Hideg-hegyet, mégpedig egy erõs emelkedõvel. Felérve, az út odavezet a turistaházhoz. Nem megyek be, nem kell semmi. A ház alá vezetõ lépcsõhöz kanyarít a falon levõ [K-] jelzés. Iskolás osztály élvezi a füvön az életet. Egy darabon murvás az útvonal, de hamar betér balra, az erdõbe. Siethetõ lejtõ visz lefelé, az erdõn át. Még itt is gyakran találkozok szembejövõkkel. Jó látni, hogy vannak, akik ki tudtak szakadni a TV elõl. Amikor kiérek az erdõbõl, kezdetét veszi a guruló köves, véget érni nem akaró, meredek lejtõ. Amikor erre vezet az utam, mindig arra gondolok, hogy lehetetlen, hogy annyit jöttem fölfelé, mint amennyit most lefelé kell mennem. Azt belõttem magamnak, hogy amikor a távolban már házakat lehet látni, akkor már tényleg nem sok van ebbõl a nemszeretem szakaszból. Most még csak ennél a kõkereszt emlékmûnél járok, tehát a fele lejtõ még hátra van. Boa! Amikor a patakot meglátom örülök, itt kell majd (mostani irányomhoz képest) balra menni a [Z-] jelzésen, de elõbb benézek erre a kis tisztásra, bélyegeztetés céljából.

5. ellenõrzõpont Kisinóci th. elõtti rét.

A megszokott asztalnál egy társaság fogyasztja lukulluszi lakomáját, a pontõrök úgy hívnak át a magukéhoz. Vízzel kínálnak, de úgy számolok, hogy kitartanak a készleteim a célig. A hátralevõ, durván 10 kilométert két óra alatt le kell nyomnom, hogy még zsíros kenyerezni is tudjak a 17:00-ás vonatindulás elõtt. A legutóbbi LOKOMOTÍV 42-n még futnom is kellett, mert a következõ vonat csak 19:29-kor (!) indult Vác felé. Elõször fölfelé kell kaptatni a patak mellett, de aztán nagyon kellemes, jól járható úton lehet lankázni. Jól meg is nyomom. Amikor kis gyerekkel jönnek szembe kirándulók, tudom, hogy már nem lehet messze Királyrét. Átmegyek a büfé elõtti fahídon, és kivágódok a mûútra, a horgásztó irányába. A [Z-] mellé bejön a [P-]. Jobbra visz be a jelzés az erdõbe. Egy sziklába vájt ösvényhez kell felmászni. Lent valami játszótér lehet, mert több gyerek kiabál. A Várhegy mellõl egy szélesebb murvás útra jutok. Valahol itt válik el a [Z-], a Széles-mezõre érve már a [P-] jelzést követem. Hétköznap munkálatok folyhatnak itt, mert az út le van dózerolva, vele együtt a jelzést hordozó fák is. A bokrokon piros szalagokat látok, remélem ezek helyettesítik a jelzést. Igen, sikerül betalálni az erdõbe az út folytatásánál. Jól járható szekérúton haladok, a fákon kellõ távolságban követik egymást a megerõsítõ [P-] jelzések. Mostanra feltûnõvé tették azt a helyet, ahol balra le kell térni. Két éve még bokrok között kellett itt átbújni. Én is csak azért vettem észre a letérõt, mert az elõttem haladó ismerte az utat. Tehát egy S kanyarral lemegyek a patakmederhez. A kanyargás után már végig a patak mellett kell menni. Alig jut le ide fény. Csak ha felnézek a meder tetejére, akkor látom a fák között, hogy süt még a nap. Az út átvisz a patak másik oldalára, aztán visszahoz, és ez így megy még hosszú ideig. A vége felé kifejezetten a patakmederben kell menni. Szerencsére alig van nedvesség a zúzalékkövek között. Kolomp hangját hallom, és nem sokkal késõbb kibukkanok egy mûútra. Balra fordulok. Itt a Szokolya vasútállomás. Az egyik itt parkoló kocsi mellett a tulajdonos és két rendõr áll. A túra ideje alatt feltörték a rajthelytõl legtávolabb parkoló autót. Az ellopott kártyával már délelõtt vásároltak Budapesten. No comment. Besétálok a célba, fél órám van még a 17:00-ás vonatig, tehát kényelmesen frissülhetek. A vonaton ülve még több mint tíz perc, amíg megjön az ellenvonat, és indulhatunk. Vácon éppen megcsípem a Budapestre menõ zónázót. Ülõhely ugyan nincs rajta, de megy mint a veszedelem, csak az állatkertnél kezd lassítani. Begurulunk a Nyugatiba...

Ottorino