Túrabeszámolók


Meteor

MacGyverTúra éve: 20092009.10.07 20:02:00
Meteor 21A
× Fényképes túrabeszámoló
× Fényképek a túráról

Valamikor hét közepén vettük észre, hogy most lesz a Meteor, így gyors döntést hoztunk: erre menni kell. Tavasz óta nem voltunk teljesítménytúrán, így sok jóra nem számítottam, de hát egyszer úgyis rá kell venni magunkat.

Reggel autós fuvart kaptunk Hûvösvölgybe, a túra rajtjába. Nevezés után már egybõl indultunk is. Valószínûleg korán lehetett még, így nem voltak sokan a Gyermekvasút végállomásánál. A rajtból szokás szerint kicsit kurflis módon indult a túra, de utána rátértünk a sárga jelzésre, és elkezdtünk felmászni a Hárs-hegyre. Kereszteztük a kisvasút sínjét, majd egyre meredekebbé vált az út. Innen már hamar felértünk, aminek igen csak örültem.

A lefelé vezetõ út valamivel meredekebb volt, de aztán leértünk újra a Gyermekvasúthoz. Szépjuhászné állomásnál néztük, hátha van ellenõrzõpont, de még a büfé is be volt zárva. Átkeltünk a mûúton, aztán nekiláttunk megmászni a János-hegyet. Ez már küzdõsebb volt, de aztán felértünk. Jó volt látni, hogy nem sokan vágták le a piros jelzés szerpentinjét. Odafenn megállapítottuk, hogy az Erzsébet-kilátó talán Magyarország legszebb kilátója.

Kicsit szötymörögtünk, aztán elindultunk lefelé. Nem az úton mentünk, hanem az erdõben, a lépcsõkön. Ahogy leértünk a Libegõhöz, kellemesebbé vált a terep, innentõl egy kicsit tudtunk futni is. Rátértünk a sárga jelzésre, ahol még mindig ott van a pár éve kidõlt fa. Itt megint emelkedett az út. Csacsi-rétnél is pecsételtek, majd mentünk tovább.

Elértünk a Piktortégla-üregek ellenõrzõpontjáig, ahol a pontõr mesélt róluk, majd láttuk is az üregeket. Nem sokkal késõbb kiértünk az erdõbõl, a budaörsi kopár hegyekhez. Itt már erõsen tûzött a nap. Itt jópofa fenyõk mellett haladtunk el, szép kilátás volt Budaörsre és a százhalombattai erõmûre. A Vitorlázórepülõ-emlékmû valamiért eltûnt, csak a talapzatát láttuk.

Kiértünk a murvás útra, ahol három éve csupa fehér volt minden fenyõfa és egyéb tereptárgy. Ez mostanra már teljesen elmúlt. Innen újra betértünk az erdõbe, kis gyaloglás után elértük a Sorrentót. Pecsételés után gyorsan lefotóztuk a sziklát, aztán robogtunk tovább.

Csúszós-poros hegyoldalon haladtunk, idõnként figyelni kellett, hogy el ne essünk. Vesztettünk némi szintet, majd kiértünk a faluszélre. Itt már volt többféle ösvény is, a túrázók egy része tanácstalanul nézegette a térképét. Újra emelkedtünk, szerencsére nem sokat.

Lakott területre értünk, megcsodáltuk a buszmúzeumot, bár úgy tûnt, hogy bezárt. Persze lehet, hogy korábban sem volt nyilvános, de úgy emlékszem, volt elõtte valami tábla. Innen újra süllyedni kezdtünk, helyenként a lábunk elé kellett figyelni, mert kövessé vált az út. Lassan beértünk a szurdokba. Figyeltük a tavalyi helyen, de nem ott volt a pontõr, hanem kicsit késõbb, a Mária-sziklánál várakozott.

Hamarosan kiértünk az erdõbõl, úgy gondoltuk, hogy már nincs sok hátra. Igaz, a szintidõbõl sem... Körülbelül 10-15 perces séta következett az aszfaltúton, majd elértük Budakeszi központját, a buszvégállomást. Innen még tovább kellett menni a mammutfenyõkhöz, ehhez már semmi kedvem nem volt. Végül odaértünk, kaptunk jelvényt és narancslét, majd egy negyed órát üldögéltünk a mammutfenyõ tövében. Bár ezt a célban nem vették figyelembe, tíz perccel kicsúsztunk a szintidõbõl.