Túrabeszámolók


Gyermekvasút nyomában

RrBmIrGaMiDTúra éve: 20092009.08.26 14:38:57
Gyermekvasút nyomában (éjszakai)

Kiírás szerint:
Táv (térképen): 19.75 km Szint (térképen): 890 m

Saját mérés szerint* (esetleges kitérõkkel, eltévedésekkel):
Táv: 24.19 km Szint: 917 m


Lépések száma:
31652


Már a nappali túrán eldöntöttük, hogy kipróbáljuk majd az éjszakai verziót is. Hárman indultunk neki a túrának.
Bár nem volt nehéz megjósolni, hogy kevesebben lesznek, mint a nappalin, azért még így is tartottam kicsit a nagy tömegtõl. A nappalin rengeteget kellett várakozni az egyes pontokon: néhol olyan sorok alakultak ki, mint a nevezéseknél szoktak. A nevezés nem volt gördülékeny: a 4 kihelyezett asztalból 1 asztalnál lehetett nevezni: és ott sem haladt valami gyorsan a sor. Persze azért gyorsan repült az idõ, mert jó hangulatban érkeztünk oda. Volt idõ a szerelvényigazításra is.
A rajtszámunk most 65x körüli volt. A nappalin 147x. Mindkétszer a rajtidõ végén neveztünk, ebbõl gondolom, hogy kb. most fele annyian indultak, mint márciusban.
Az út elsõ fele a fejemben volt, jónéhányszor jártam ezeken az utakon. A Fazekas-hegyrõl a pecsét után visszafordították az embereket, de mi inkább az eredeti vonalon mentünk (Villám utca fele): "saját felelõsségünkre" - az egy fiatal megfogalmazása szerint. :-) (Távolság ugyanaz.)
A Kis-Hárs-hegyi és Nagy-Hárs-hegyi kilátóból is megcsodáltuk a várost és éjszakai fényeit. Szerintem csodás látvány, és távolról még a kosz és a bûz sem érzõdik: szép és nyugodt minden. Az este csendjét csak a túrázók hangja zavarja csak meg.
A János-hegyi kilátó zárva volt, így oda nem tudtunk felmenni. Így hát tovább a János-hegyi megállóhelyhez. Rögtön beugrott a kép, hogy ennél a pontál milyen hosszú sort kellett kivárni a pecsétért. Most szerencsére ez nem volt.
Innentõl már olyan rész következett, amelyhez már elõvettem az itinerben található térképét. És jaj, látom, hogy ugyanaz a szörnyû minõségû térkép (itiner is ugyanaz), mint a nappalin. A Budai-hg. térkép lustaságból vagy túlzott magabiztosságból nem került elõ. Pedig lehet, hogy nem ártott volna, ugyanis is elnéztünk egy letérést, így a Virágvölgy állomás helyett Normafánál kötöttünk ki. Így tennünk kellett még egy kitérõt, hogy megszerezzük az aktuális pecsétet. Nem mi voltunk az egyetlenek. Az is fura volt, hogy Normafa felé tartva nem kevés ember jött szembe.
A túra második részére jellemzõ volt, hogy az emberek jobbra-balra kavarogtak. Van aki Makkosmária ep.-t hagyta ki. De az Anna-réten is többen visszafele tartottak: gondolom, Virágvölgy állomáshoz. Kissé káosz jellege volt az egésznek, de mindenki nagyon határozottan ment, senki nem lepõdött meg azon, hogy a különbözõ csapatok egymással ellentétes irányba haladtak, vagy szokatlan útvonalat választottak maguknak.
Disznófõ, Csillebérc és Normafa ellenõrzõpontokon megszerzett pecsét után következett egy újabb bizonytalan rész. Arra emlékeztünk, hogy egy kisebb ösvényén kell majd betérni a Széchenyi-hegy alatt található Farkas-völgybe: sok tanácstalan ember gyûlt össze pillanatok alatt az elsõ ösvénynél. Vajon ez az? Vagy nem? Ez volt a nagy kérdés. Egy kicsit továbbsétáltam, vizsgálgatva lehetséges ösvényeket, de végül arra jutottunk, hogy az elsõként kiválasztott lesz a jó. Elindultunk rajta (egy idõ után már ismerõsnek tûnt). Más nem mert elindulni utánnunk, csak sokkal késõbb, mikor már jó ideje nem hallottak felõlünk. (Visszatekintve láttam a távolban fénypontokat.) A völgyben ismét csak hozzáadtunk egy km-t az eredeti távhoz, mert egy kicsit tovább gyalogultunk, mint kellett volna. Vissza, a Z3-on fel a Kápolnához, majd irány a Széchenyi-hegy.
A TV tornyokat is megkerültük (szerintem a legtöbb hasonlóan), így ismét csak nem a rövidebb úton mentünk (Farkasvölgyi út). Elõbb-utóbb odaértünk a Széchenyi emlékmûhöz. Ezután már tényleg csak a cél volt hátra.
Virsli-evés, majd irány haza.

Kellemes kis túra volt, az idõ szerintem jobb nem is lehetett volna. Kicsit hosszabbra sikerült, mint az eredeti kiírás szereplõ táv, de ettõl még jó volt.

A szervezés kicsit lehetett volna erõsebb: sok helyen volt útjelzõ papír, de legkritikusabb részeken sajna nem: bár azt is el tudom képzelni, hogy ebben néhány barbár "túrázó" keze van benne.
Az itinerben található térképet végre ki lehetne cserélni már valami normálisabbra: nagy segítség lenne. Bár - gondolom - amíg el nem fogy, addig csak ez lesz. :-)

Szintmetszet*:

GPSies - Gyermekvasút nyomában (éjszakai)
tovább


* A képre kattintva részletes térkép és adatok