Túrabeszámolók


Piros túrák / Magyar Vándor

LúdtalpTúra éve: 20052005.11.12 07:02:01
Piros 85.
Évek óta szemezgettem ezzel a túrával, de október végére, november elejére eddig mindig kifogytam a szuszból, s nem mertem bevállalni az indulást. Most sem lett volna ez másképpen, ha nyár végén SK-val és Tapírkával folytatott topicos eszmecserénk folytán, nem teszek egy könnyelmû ígéretet, miszerint idén ott a helyem. Ráhangolódásul többször elolvastam Balázs és Larzen korábbi években íródott beszámolóit, és SK szerelmi vallomását Piroshoz. Lelkesedésemet csak tovább fokozta egy véletlen találkozás Ferihegyen az éppen Spártába készülõ ultrásokkal, s egy rövidke beszélgetés Lõw Andrissal. Igyekeztem fizikálisan és fejben is ott lenni, és készültem a túrára. Mátra 60, Plus Maraton, Less Nándor 60 voltak a felkészítõ a hosszúk. Két könnyebb hét után aztán végre eljött a várva várt nap. Jó formában éreztem magam, s 11 órán belüli teljesítést tûztem ki célul. 1 héttel korábban egy vasárnap reggeli Fenyõgyöngyés futás végén megismerkedhettem két késõbbi futótársammal, Larzennel és Ákibácsival, akikkel a héten egyeztettük a közös indulás részleteit. Kissé aggódtam a formájukat tekintve, hiszen az idei Dupla Ironman, és a 4:47-es Meteor 50 tiszteletet parancsolt, de reméltem, hogy a ritmusunk közel hasonló lesz, és hát ne legyen a nevem Lúdtalp, ha becsülettel nem teszem oda magam. Aztán meg lesz ami lesz. 12 órán túl nem lenne esélyem, de azon belül van a verseny, így talán még partiban maradhatok. Miután Tapírkának 1 hét múlva OB-je volt, Alow és Balázs pedig az októberi kiliket már a lábukba rakták, :-))) Larzen és Ákibácsi lettek túratársaim, a "Nagy Csapat"-ból. Csípõs hidegben, és már világosban indultunk a K100-ról ismerõs piros szakasznak. Óvatosan, idõnként belesétálva haladtunk felfefelé, kerülgetve a korán kelõ gyalogosokat. Ákibácsi idõnként olyan tempóval résztávozott bele, ami aggasztó volt az elõttünk álló bõ 80 kilit figyelembe véve. Nem jártam jobban a gyalogos tempóval sem, ui. ebben a stílusban kifejezetten nehezemre esik iramot menni. Próbáltam gyönyörködni a kora reggeli nap szépségében, de idõ és szusz nemigen jutott rá. A hátunk felõl felkelõ nap reflektorként ránk tûzve igencsak begyújtott nekünk, így hamar lekerült a sígarbó felülrõl. Mindenestre a Kevélyre 47 perc alatt feljutottunk, ami megnyugtató volt, mert legalább az óra is gyorsnak érezte a tempót. A pontnál még jutott idõ egy kézszorításra SC-vel, aztán nyomtuk lefelé. Csobánkán tettünk egy nyúlfarknyi kitérõt a faluszéli kéknyomóshoz, aztán sepertünk tovább. Csikóváraljáig az aszfalt nem túl látványos, de legalább rápihentünk az elõttünk álló kitartó emelkedõre. Ákibácsi a Holdvilág árok elágazás után némi tollászkodásba fogott, így elkocogtam mellette, majd Rozita és trsa mögé beállva haladtam tovább, aztán õket is elhagytam. Dömösig, részemrõl is jól ismert az útvonal, amit kihasználva igyekeztem saját ritmusomat felvenni. Ez persze csak annyit jelentett, hogy nem haraptam ki Larzen fülét a sarkában nyomulva, hanem kissé távolabb haladtam. Tölgyikrekhez 1:54-gyel értem, de az egyenes végén már narancslottak a Futóbolondok, s egy perccel utánam meg is érkeztek. Midhárman gyors technikai szünetet tartottunk, aztán nekizúdultunk a lejtõnek Sikáros felé. Térdem ugyan kissé hûsnek jelezte az idõt de igyekeztem nem foglakozni vele, próbáltam ellazulni fejben és lábban egyaránt. Gyönyörködtem a Szõke forrás völgye festõi szépségében, a sûrû avarszõnyegen csillogó reggeli napsugár játékában. Az út játékos könnyed hullámvasútnak tûnt, jól esett a futás, elöntött az itthon vagyok érzés. Egy camelback-es futót kezdtem lassan beérni, miközben a Dömös ep-t a zsíroskenyér miatt már igencsak vártam, korgó gyomrom megtöltésének reményében. Ott is voltunk 2:52-re, ami nekem jónak számít, hiszen ezt a szakaszt edzésként is szoktam futni, s ettõl az idõtõl a 2:46-os rekordom alig jobb. Kaja pia nyújtás koreográfia, kb 10 perc tököléssel indultunk a mumus szakasznak. Nem is okozott csalódást, ömlött rólam a víz, fáztam, melegem volt, nem kaptam levegõt, de hát menni kellett. Ákibácsi ugyan panaszkodott, de szerintem csak engem akart vígasztalni, mert úgy ment felfelé, mintha sílift húzná. 4:07-nél voltunk a csúcson, és kényeztetésre áhítoztunk. Larzen és Ákibácsi bevállalták az almás deres, combo párosítást, én inkább maradtam a teánál. Kb 10 perc kávézás után Larzen "elindult". Kapaszkodtunk utána, kapkodtuk a lábunkat, próbáltunk átmelegedni. Szikrázó napsütésben, a paplanernyõsöket figyelgetve haladtunk át Szentkereszten, a Szántói nyergen, s tovább a piroson. Az út kellemetlen emelkedésbe fogott idõnként, amit megpróbáltam kocogással enyhíteni - jól rá is fáztam, mert a bozótosban sikerült egy jobbkanyart kihagynom, amire csak Szántón eszméltem rá. :-( Itiner olvasás, szentségelés, nyomás vissza, aztán toljuk neki, mert közben Ákibácsi és Larzen a jó úton igencsak elszaladtak. A Csévi-nyereg elõtt nem sokkal aztán meglettek, de ez a kis kaland eléggé megroggyantott, és a Kopár csárda ep. gulyáslevesééig nem is sikerült teljesen magamhoz térni. Addig még azért bejátszottunk egy aprócska elkavarást, "ha már lúd..." alapon. 6:07-kor nyomtunk részidõt a ponton. A gulyás meglepõen jól esett, bár féltettem a gyomromat, de az inkább hálás volt. Úgy tûnt elege van a milka kesudió hidegvíz "Kombi"-ból. Innen kezdõdött a számolgatás: világosban vagy sötétben érünk-e be? Lámpám nem volt úgyhogy az eldõlt, ha belepusztulok is rajta kell maradnom Ákibácsin és Larzenen. Persze a taktikám eddig is ez volt :-) A Nagy-szénás lábáig idõben ugyan nem volt hosszú az út, de nem akart fogyni. Ráadásul Larzen vérszemet kapott, addig számolgatott, míg kiókumlálta, hogy meg lehet világosban, csak "kicsit" nyomni kell. "Száz szónak is..." mire felértünk az emlékfalhoz, fekete pöttyök kezdtek megjelenni a kék égen. Ekkor láttuk meg Tapírkát, aki ügyesen leplezte aggodalmát félholt arcomra tekintve (vagy csak nem tudta, hogy ennél jobban néztem ki Csillaghegyen). Gyors kézfogás után aztán toltuk tovább Nagykovi felé. A faluban aztán újabb ismerõs arc, Balázs igyekezett velünk szembe (most nem a célból). Kettõjük társasága segített az „uncsi” kiliket feldobni , így "észre sem vettük" :-)) és már Szép Juhásznénál kellett fájdalmas búcsút inteni Tapírkának. Rövid frissítés és széldzsekibe bújást követõen veselkedtünk neki az utolsó elõtti hegynek. Fáztam, és nagyon fáradtnak éreztem magam, de sikerült csimpaszkodni Larzenbe, aki megint elõl nyomta, mint "a mai nap legerõsebb embere". Aztán Makkosmária felé a lejtõn lefelé sem volt ez másként, szaggatott, húzva minket is. A templom utáni utolsó emelkedõ hosszú és meredek. Idõnként szerencsére belekocogtunk, ui. a gyalogló izmaimat, már Kevélyre fel kimerítettem. És végül eljött a Frank hegy, még mindig világosban (valahol a Végvári-szikla körül lehettünk a Naplemente idején), és innen már csak lejt. Igaz kissé technikás, de hát világosban!!! nem gond. :-) Budaõrsön már felszabadultan örömködve rohanunk a várva várt Nyugdíjas házig a 74. es szám alá. Állj! Óra: 10:50 Álom!!! A kapu zárva. És? Ledõlünk a fûbe, lefekszem, szédülök, köhécselek, hallom ahogy kifelé sípol a levegõ, szóval jól vagyok :-) Némi idõ múlva a gondnok elõkerül, kedvesen beinvitál bennünket, kávét fõz, sütivel kínál, tejszínt, ásványvizet szervíroz. Álom! Fekszünk, didergünk, de nagyon örülünk. Lassan beérnek még néhányan (Toperczer Andrisék 4 perccel mentek jobbat), a rendezõktõl meg egy üzenet, hogy sajna késnek, gáz van. Egyszer csak én is fázni kezdek, elköszönök, édesapám hazavisz. Larzen Ákibácsi: köszi a futást, jó kis muri volt :-) Minden tekintetben szép, bár nem könnyû túra, fõ érdeme, hogy a világosban teljesíthetõ hosszúk közé tartozik. :-) Az ellátás kiváló: zsíroskenyér, parizeres szendó, gulyásleves, alma, innivaló, virsli. A pontok szinte mind idõben nyitnak, ami ilyen hûvös szezonban külön érdem.