Túrabeszámolók


Less Nándor emléktúra (Nomád terepfutás/No megállj csak!)

MúzslaTúra éve: 20052005.10.11 12:40:37
Less Nándor 35

Eljött ez a pillanat is, hogy eljuthattam eme sokat dicsért ttúrára. Elõzményként annyit, hogy már sokszor tervbe volt véve, de másképpen alakultak a programjaim.
Miután a hét folyamán sorra lemondták kerékpáros társaim (nem kerékpárral készültünk) az indulásukat, egyedül terveztem az indulásomat. Úgy döntöttem, hogy nem is húzom fel az órát, mert másfél óra alatt úgy is odaérek és én bizony hétvégéken is 6 körül kelek. Sajnos a feleségem gyomra nagyon elkezdett fájni hajnalban, így egy idõ után már egyikünk sem aludt. Ekkor (3.40) döntöttem el, hogy felkelek. Kényelmesen megreggeliztem és elrobogtam Cserépfaluba. A Salgótarján – Eger közötti út állapota enyhén lepett meg. Azt hittem, hogy a kátyúzás már régen véget ért, de itt még el sem kezdõdött. Nem tudom, hogy van-e még az országban ilyen hányatott kapcsolatú három megye, mint ebben az Észak-Magyarországi Régióban, de nem hiszem. Ugye közvetlen vonatjáratok nincsenek – mivel vasút sincs – a közúti kapcsolatok pedig… Ez a három megyeszékhely így nagyon messze van egymástól. Na mindegy, ebbe nem akarok belemenni.
A hangulatom jó volt (találtam egy régi Depeche Mode kazit)és sikeresen megérkeztem 5.45-re a rajthoz. Mivel még soha nem indultam ezen a ttúrán, nem is tudtam, hogy hol van a rajt. Amikor már sok autót láttam az útszélén, akkor leraktam én is az enyémet, de egy benti szerviz útra. Az egyik udvarból többen is kijöttek, mire benéztem. Ekkor láttam, hogy a kocsmából siettek kifelé. Ezek után megleltem a sulit. Több ismerõssel is találkoztam (Megyeri Laci, Kelemen Laci, Sápi Endre), de ekkor rám köszönt Sétálós bácsi. Nagyon megörültem a személyének és meg is, egyeztünk abban, hogy ha 6-kor el tudok rajtolni, akkor Ódorvárig nyomhatjuk együtt.
Ez sikerült is és elsõkként robbantunk ki a hajnali sötétségbe. Én nyugodtan mentem Sétálós mellett, gondolván, hogy vagy századszor indul itt. Ekkor derült ki, hogy õ is elsõbálozó. Azért az utcai lámpák fényénél sikerült pár információt elolvasnia a lapról és a helyes úton hagytuk el a falut. Ekkor ért be bennünket egy sóstói (nyíregyházi) srác, akivel a végéig kerülgettük egymást. A szõlõktõl gyönyörû, napfelkeltés fotókat készítettünk, majd Cserépváralja után felnyomultunk a Mangó-tetõre. Hû, de szeretem az ilyen emelkedõket. A Kaptár-kõ nagyon tetszett, ekkor már hajnali szürkület volt. A pontõrök elégedetten nyugtázták, hogy mi bizony biztosan sokszoros teljesítõk vagyunk. Közöltük azonban, hogy tévednek, de köszöntük a dicséretet.
Innen egy talpig fehérbe öltözött, borsodnádasdi srác is mellénk csapódott. Sétálós lökte a 7-es menetátlagot, mi pedig igyekeztünk utána. Van igazság abban, amit Sütõ Laci írt a gyorsaság-kontra megfigyelésrõl. Sokszor álltam meg fotózni és bizony rengeteg látnivalót sikerült így is lekapnom.
A szurdokban még nem fotóztam, hisz a fény még nem volt elég, de az elõtte lévõ réten a virágokról is sikerült egy harmatos képet csinálnom. Dobi-réten Sétálós mindenfelé egykori szálláshelyét kereste, ahol egy éjszakát töltött, de a magasles csak nem akart elõkerülni. Itt ismét utolértük a sóstói srácot, de a lejtõn rögtön futásnak eredt és már vissza is elõzött. (?) Aztán elmondta, hogy most nagyon rá akar menni a jó helyezésre, ráadásul amióta tudja, hogy én is 35-ön vagyok, igyekszik elõttem beérni. Megnyugtattam, hogy miattam ne féljen. Én azért megyek ennyivel, mert most így esik jó gyalogolnom.
Oszlánál már több emberrel is találkoztunk. Szemben már az Ódor-vár sziklái csillogtak. Ennek érdekében csak pár falatot ettünk, hisz felfelé nem túl elõnyös az emésztést erõltetni. A Hór-völgybõl betértünk a szerpentin útra. Aztán mikorra már kezdtem úgy érezni, hogy ez nem lesz egy komoly emelkedõ, akkor bekezdett. Hú, de meredek volt! Vetekszik a Vár-forrás – Dédes közötti KL jelzéssel is. A Bükk 900-on pedig ilyen meredekség, ekkora hosszon nincs is. A kidõlt fák áthágása is megnehezítette a dolgunkat, de azért abszolváltuk a hegyet. Sétálós azért itt meglépett elõlem.  Fent jó utat kívántunk egymásnak Sétálóssal és kimentem nézelõdni a csúcsra. Ekkor futottam össze Lienkával és Talpalóval. Szomorú aktualitása is volt a legutóbbi találkozásunknak. Akkor ugyanis Tiszaújvárosban, a lovaggá ütésen voltunk érintettek. Azon a napon láttuk utoljára az élõk között Gyetvay Ivánt. Pár gondolatot még váltottunk ezzel kapcsolatban, aztán megbeszéltük, hogy Lienka élete leghosszabb tt-jére készül, ugyanis 48-ra neveztek.
Ódor-vártól a PL jelzésen bandukoltam tovább. Az erdõbe betérés szerencsére jól ki volt szalagozva. Egy kerítés mellett haladtam lefelé, amikor ütemes dobogásra lettem figyelmes. Megérkezett a sóstói srác. Az aszfaltra érve nyomult is tovább, én pedig letértem a Szent Erzsébet-forráshoz. A kódot lefotóztam, majd kicsit elnosztalgiáztam a Völgy-fõ háznál. Elsõ gyalogos tt-men jártam itt, még 1993-ban.
Az ismerõs piros, zöld sáv és kerékpár jelzésen meneteltem a Vasbánya-tetõig. Nem nyomultam már akkora sebességgel, mint Sétálóssal, de azért haladtam. Egy irtás szélérõl nagyon jó rálátás kínálkozott a „kövekre”.
A Kövesdi-kilátót már nagyon vártam. Az ellenõrzõ ponton ismét a sóstói sráccal akadtam össze. Természetesen azonnal futott tovább.  A pontõrök nagyon jó fejek voltak. Jól megetettek mézes puszedlivel. Kicsit még nézelõdtem a kilátónál, aztán ereszkedtem lefelé.
A Novaji-kunyhó meglepett. Valahogy többre számítottam, de azért így is elég érdekes volt. Párszor megálltam térképet egyeztetni a valósággal, aztán lassan kiértem egy gyönyörû mezõre. A jelzés a rét szélére invitált, de rájöttem, hogy a földúton kel maradni. Nagyon élveztem a panorámát.
Egy majornál kutyaugatásra lettem figyelmes. Gyorsan elõvettem a kutyariasztómat és határozott léptekkel nyomultam fel az emelkedõn. Végül egyetlen kutyus sem közelített, kettõ eleve kerítés mögött volt. A faluhoz érve elbizonytalanodtam, de végül jó irányba kanyarodtam. A templom mellett érdekes volt a régi, eltört kõkereszt. A mûútról aztán egy kis „lugason” át keveredtem ki egy rétre. Itt egy futó elment mellettem, de a domboldalon már nagyon lelassult. Szemben egyre közelebb került a Nyomó-hegy. Már vártam a találkozást.
Nagyon rövid bozótos után el is indult a mászás. Közben utolértem a futót, aki a hegyre panaszkodott. Fent tetszettek a sziklák is. Nagyon jó ötletnek tartom a vicces, ellenõrzõ pontokat elõjelzõ táblákat, mely itt is a legjobbkor „jött szembe”.
A pontõrök rendkívül kedvesek voltak. Szívesen maradtam volna még kicsit beszélgetni, de ekkor már haza húzott a szívem. A sóstói srác már megint megijedt tõlem és már futott is tovább. Azért ennyire nem kellene tõlem tartani.
A pincesorhoz érve ráköszöntem egy férfire, aki rögtön meg akart hívni egy pohár borra. Megköszöntem, de nem éltem vele, hisz még autóznom kellett. Már a bevezetõ úton nagyon sok autót láttam. Bíztam benne, hogy senki nem állt rám, ami szerencsére be is jött.
A célban nyugalmat tapasztaltam, de azért Sütõ Laci eléggé behavazottnak tûnt. Átvettem a (budai-) H.G. által beszerzett naptárakat, megkaptam az elismeréseket és még az ebédjegyet is felkínálták, de ezt visszaadtam. Ha már ilyen jól alakultak a dolgok, akkor úgy döntöttem, hogy a feleségemmel fogok ebédelni, az otthonunkban.
Így is történt és fél kettõkor már a levest kanalaztam.

Olvastam, hogy mentek oda-vissza érvek a túra rendezésérõl. Én nagyon jól éreztem magam és meg voltam elégedve mindennel. A kaja nekem elég volt, de az igaz, hogy én mindig nagyon erõs reggelit szoktam tartani.