|
|
Népek Tavasza 42 - avagy a Hóvirágtúra
Már 4-kor elindultunk Elm-mel, hogy készülõdéssel együtt is 7 órakor el tudjunk indulni a túrán, de ebbéli szándékunkat egy csattanás az M3-ason és az ebbõl adódó kényszervárakozás meghiúsította. A szervezõk kedvesek, az adminisztráció és az információs táblák precízek voltak. Az Emlékpark kerítése melletti enyhe emelkedõ kellemes bemelegítést biztosított, majd elvétvén a zöld sávra balra való betérést, átsüvítettünk a mûút hídján. Visszanézve egy túratárs már mutatta a helyes irányt, így megvolt az elsõ - szerencsére minimális - elkavarásunk. Fehérkõlápától gyönyörû volt a kilátás, aztán jólesett a zúzás a szerpentinen Lillafüredre. Nagy meglepetésemre középkorú túratársak kispistázták a szerpentint :-( Vadmalac és Vadmalacné jelezte is a helyes utat, aztán Lillafüredrõl beindult a mászós kaptató 1.5 km-en, majd lankásan haladt felfelé 20 km-ig, amely csalóka, alattomos módon vette ki belõlem az energiatartalékokat.
A táj a hûvösebb részeken foltokban volt csak hóvirágos, de a naposabb részeken egész hóvirágmezõk ehevertek az út mindkét oldalán, néhol meg még az út közepén is kibújtak a napvilágra a kis életek. Csipkéskút és Bánkút kifejezetten hangulatos volt, aztán jólesett leereszkedni Nyírkõre. Itt már kezdtünk kicsúszni a szintidõbõl. A Farkasnyaki völgyben a fatörzseken és gallyakon való átbucskázás, valamint a hatalmas sár tovább rontotta pozíciónkat. A Jubileum forrástól Garadnáig egy kisebb intermezzó kivételével szépen tudtunk lefelé gurulni. Egy alattomos hurokalakú inda ügyes gánccsal blokkolta a bal lábam, így egy hatalmasat estem, szerencsémre nem a fél méterrel arréb lévõ kövekre. A Garadnai EP-n nagyon vendégmarasztaló volt a hangulat, de szintidõ teljesítése így is kezdett köddé foszlani. Kb. fél óra, negyven perc alatt kellett volna Örvénykõre felérni és utána a maradék 12 kilin 5-6 percesben lezúzni. A gyakorlatben azonban számomra a Garadna-Örvénykõ szakasz a Dobogókõ utolsó kék szakaszához, vagy Prédikálószékre való mászás gyötrelmeihez hasonlított. Az Örvénytõi EP-nek már nem is igazán tudtam örülni, a kaját nem kívántam, az italomból is elegem volt, de ittam, mert tudtam, hogy azt nem lehet kihagyni. Az Örvénykõ-Csókás szakaszt is csak részben futottuk, fõleg miattam, a Kesekny-lyukhoz felvezetõ rövid szakasz már csak kegyelemdöfés volt. Az utolsó 4 kilit aztán bezimbie-sodva, légszomjjal, hányingerrel küzdve gyalogoltam végig, futni csak a célban futottam. A 7:02-vel igencsak kifutottunk a 6 órás szintidõbõl, de amikor DJ Rushboy 5:45-ét meghallottam, már nem is éreztem olyan rossznak az eredményt. A bõséges ellátmány (oklevél, kitûzõ, baseball-satyi, póló) átvétele után kihevertem a napsütötte fûbe és továbbküzdöttem ingereimmel, amelyek csak lassan hagytak magamra. Végül már megkívántam a hagymás zsíroskenyeret is, így kedélyem is lassan helyreállt. Csodálatos, jól szervezett túra volt, számomra kicsit szoros szintidõvel.
Köszönet spetinek szaktanácsokért, Elmnek a jó társaságért, a tájékozódásért és a utolsó szakaszon tanúsított végtelen türelméért és humoráért. |
| |
