Túrabeszámolók


Zöld túrák (Budai-hg)

vinattiTúra éve: 20092009.03.01 22:23:24
Zöld 45

A tavalyi sorbanállás élményeit elkerülendõ, úgy számítottam hogy korán kimegyek a célba. Úgy terveztem hogy az 5.59-kor inuló 59-es villamossal negyed hét körül ott leszek.Ez az ami nem jött össze, ugyanis kb. 30 másodperccel késtem le az elõbb említett sárga közlekedési eszközt, melynek távolodó piros hátsólámpáit bosszankodva néztem amíg el nem tûntek a jobbkanyarban.

Ráérõsen felcsatoltam a kamáslit és mint aki jól végezte a dolgát elõvettem a reggelinek szánt szendvicseket meg a kihagyhatalnak kakaót és jóizûen elfogyasztottam ( kell majd az energia). Egyre több túrázó jelent meg a megállóban és hamarosan megérkezett Ákos is. Nemsokára megjelent a villamosunk, így fél hét után pár perccel megérkeztünk a rajt helyszínére ahol Ádám csapattársam várt. Váltottunk pár szót, átadtam neki a Budapest kupa füzetét és miután egyetértettünk abban hogy ezt a 30-as távot (MSTSZ bajnokság elsõ futama) illik 5,5-ös átlaggal teljesíteni gyors léptekkel elrajtolt.

Én még pár percet beszélgettem Ákossal meg a versenybíróval- Siményi Miklóssal- és 7 óra 00 perckor elindultam.Tudtam hogy a túra elején van egy kis szintemelkedés de nem okozott gondot az Ördögoromon levõ pont elérése. Néhány házat, no és pár ugató kutyát magam mögött hagyva visszatártem az erdõbe. Havas csúszós ösvényen kellet leereszkedni a völgybe de sikerült esés nélkül leérni, igaz a bakkancsom már átázott. Nagy lendülettel vágtam neki a Széchenyi hegy megmászásának és meglepõen könnyen értem a Tv-adóig. Itt még köd volt és egyszer csak megjelenik egy túratárs akivel több túrán is találkoztam, nem utolértem hanem õ szembõl futott. Kérdeztem hogy a rajtban felejtett-e valamit, de õ csak mosolygott és közölte hogy a Normafától most fut le a rajtba és majd utánna indul a túrán. Nem semmi!!!

A széchenyi hegyi ellenörzõponton tájékoztatnak hogy a Normafánál nincs pecsételés. Tudomásul vettem mint ahogy azt is hogy a Battai lépcsõkig nincs említésre méltó szintemelkedés, lehet majd energiát spórolni. Futva elõztem meg jónéhány túrázót, még a Normafánál odaköszöntem Ebolának és zúztam tovább lefele. Eszembe jutott a tavalyi sárbacsúszkálás és megállapítottam hogy a hóban mégiscsak jobb csúszkálni.

Tündérkertnél kedves de nagyon lassú pontõrök "dolgoztak" és nehezen bírtam ki hogy ne szóljak oda nekik( nem gonoszságból csak most az idõtényezõ is fontos nekem). Mégiscsak sikerült tartanom a szám, így folytattam a futást lefele a bozótosban. Itt is sikerült megelõznöm néhány túrázót, igaz nem volt könnyû mert itt keskeny ösvényen lehetett csak haladni. Kiértem az útra és innen a megszokott városi részen jutottam el Fekete István emlékházat örzõ ellenörzõponthoz majd gyors pecsételés után a Battai lépcsõ aljánál találtam magam. Vettem egy nagy levegõt és nekirugaszkodtam. Õszintén megvallom nem tartozik a kedvenceim közé ez a lépcsõsorozat ( kivéve amikor lefele kell menni rajta) de ennek ellenére gyorsan felértem az Apáthy sziklákhoz. Néhány túrázó itt megállt csodálni a kilátást de én változatlan iramban folytattam az utamat. A kilátóhoz vezetõ falépcsõk havasak, jegesek és csúszosak voltak ezért nagy segítséget nyújtottak a botok. Kissé elkalandoztak a gondolataim és így arra eszméltem hogy ott vagyok. Az Árpád kilátónál. Kapok egy pecsétet, megkínálnak csokival és megyek tovább. Közben elmajszolom a kapott csokit és tudomásul veszem azt hogy jól állok idõvel.Egy darabig, ugyanis a Hármashatárhegyi utat keresztezve szinte eltûnt a zölt jelzés...minden fáról lekaparták (tudja valaki miért?). Mégis sikerült megtalálni, majd a Z+ elágazásánál elindúltam egyik sporttársam után jobbra, rossz felé. Gyorsan észbekaptam mivel tudtam hogy most nem fordúlhatunk vissza mert a Virágos nyereg a másik irányba van. Odakiáltottam az illetõnek hogy szerintem rossz irányba megyünk majd egy gyors kupaktanács után elindultunk a jó irányba. Hosszú ideig nem találtunk Zöld jelet ami megerõsített volna a döntésünkban de egyre jobban emlékezten a sétaútra ahol a tavaly sok futó jött velem szemben. Végre találtunk egy Z jelzést majd néhány pillantást vetve a Guckler sziklákra no meg az alattunk elterülõ városra megérkeztem a Virágos nyeregbe lévõ ellenörzõponthoz.

A Boróka büfé kedvelt pihenõhely de most itt sem idõzök, továbbindulok felfelé majd miután elhagytan néhány épületet és beértem az erdõbe a jelzés vagy annak a helye lefele mutat. Kocogósra veszem a figurát mert fogytán az idõm. Egy ideig a kék jelzéssel együtt halad a zöld és még itt is le van kaparva a fákról a túristajelzés. Mindegy, az irányt tudom, nehéz itt elkavarni. Az eddig megszokott halmazállapotú hónak már nyoma sincs,itt már nagyon lágy kásás hóban vezet az utunk. Egyedül vagyok...sem elõttem sem utánnam senki. Aztán mégiscsak megelõz két futó akikkel nagyjából egyszerre érünk ki a erdõbõl.A földúton megérkezem Solymárra miközben újra emlékek, sárpalacsintával megrakott bakkancsok emléke jut eszembe.Be a házak közé, ki a fõutra majd hamarosan jobbra térve megérkeztem a Kocsma galériához. Még mindíg idõben vagyok. Gyors pecsét és tovább...

Hát ez a Solymárról kivezetõ út nem semmi. Még az elején végignéztem rajta majd utánna csak magam elé bámulva koptattam az aszfaltot. Nagyon megkönnyebültem amikor végre beértem az erdõbe. Tudtam hogy még nincs vége a szintemelkedésnek de valahogy jobban éreztem magam az erdõben mint az aszfalton, igaz az úton mivel majdnem száraz volt jobb tempóban lehetett haladni mint a hókásás erdei ösvényeken. Kis tekergés és néhány emelkedõ után mégiscsak felértem a Zsíros hegyre ahol meglepetten vettem tudomásul azt hogy nincs ellenörzõpont. Ránéztem az órámra és láttam szûkében vagyok az idõvel ezért szinte végig futottam Nagykovácsi fõutjáig. Innen már sétálósra vettem a figurát és hamarosan beléptem a plébánia épületébe.Sikerült!!! Nagyon boldog voltam....és éhes és szomjas. Magamévá tettem egy kancsó vizet és három szelet vajas kenyeret különbözõ házi gyártású lekvárral (Isteni volt), kitöltöttem és aláírtam a bajnokság jegyzõkönyvét és miután összeszedtem a cuccaimat és magamat továbbindultam.

Amikor kiléptem az épületbõl nagyon fáztam. Az izzadság lehült a hátamon és amikor újra az utcán voltam akkor kirázott a hideg. Úgy terveztem hogy a hátramaradt 15 kilómétert levezetésként teszem meg, de most egy kicsit rákapcsoltam hogy újra bemelegedjek. Egy mély talajú réten kellet átmenni az erdõig. Sajnálkozva gondoltam az utánnam jövõkre mert ez a talaj minden túrázó után egyre rosszabb lesz. Sikerült nem elnézni a Z+ elágazást, innen egy szûk ösvényen haladtam a hóban egésszen a Nagy Kopaszon levõ kilátóig. Itt is kedves pontõröktõl kaptam pecsétet, csokit és vizet. No meg néhány bíztató szót. Köszönöm szépen és miután kb. 5 percet beszélgettem velük, továbbindulok. Egyre csak lefele kell menni de nem vagyok hajlandó futni. Így is gyorsan elérem azt a pontot ahol megkezdõdik a szalagozás. Követem egy ideig a szalagozást majd utánna néhány túratársamat akik mint utobb kiderült rossz irányba mentek. Többen közülük nem akartak visszafordulni, azt mondták hogy inkább kihagyják a kõbányai ellenõrzõpontot. Lelkük rajta.

Másodmagammal visszatérünk a helyes útra megtoldva a távot 3-4 kilométerrel ami nem is lenne nagy dolog, na de ilyen talajon... az utolsó pontõrtõl a célig a talaj egyszerüen leírhatatlan, 10-15 centis nedves hókása amiben minden lépés meggondolandó. Azzal már nem törõdöm hogy a bakkancsom teljesen átázott, mert a képlékeny hóban össze-vissza csúszik a lábam. Soha nem örültem ennyire aszfaltnak mint most Budakeszin.Mikor már stabil talajon éreztem magam megszaporáztam a lépteimet és hamarosan célbaértem. Átvettem a díjazást és siettem a buszmegállóba ahol egy Budapestre induló busz várakozott. A Moszkva téren bepattantam az autóba és irány haza.

Itthon a zuhany alatt végiggondoltam az egész túrát; elégedet voltam magammal, a teljesítménnyel, a szervezéssel...úgy mindennel. Gratulálok minden teljesítõnek!!!