| pesza91 | Túra éve: 2009 | 2009.02.17 20:40:47 |
|
|
Szép, hangulatos, helyenként kemény túra volt. Köszönöm Gyõri Péternek a budapesti idegenvezetést, a vaníliás fánkokat, a színes történeteket a környékrõl, valamint a túra utáni finom ételt. Gyulának a társaságot Rózsika-forrástól, a rendezõknek pedig a színvonalas rendezést.
A túrám a veszprémi Óvárosból indult egy rögtönzött futóedzéssel, miután munka után kicsit megcsúsztam az idõvel. Végül simán elértem a kényelmes, nemzetközi gyorsvonatot. A Déliben már várt Péter, ahonnan rögtön célba vettük a Városmajort.
A Városmajorból indulva felkerestük a Honvéd-síremléket, és a Ribizli lépcsõt. Ezután a Szamóca utcán a Diós-árok, a Város-kút, a Költõ utca valamint a Széchenyi-hegy érintésével értük el Normafát. Csacsi-rét elõtt újabb Katona-sír következett meggyújtott mécsesekkel. A ponton már várt minket Székelyvándor, Renáta és egy katona ruhába öltözött hagyományõrzõ. Innen egyedül mentem Rózsika-forrásig kisebb szakaszokat leszámítva. Éjszaka még nem jártam a Budai-hegységben, így lenyûgözött a kivilágított János-hegyi Erzsébet kilátó, a város fényei, a lámpa nélkül is világosságot adó friss hótakaró, a piros majd a sárga sávon való tekergés, a friss levegõ, a csend és a felszabadultság érzése a heti munka után.
Az Újlaki-hegyre vezetõ kapató olyan jeges volt, hogy igénybe kellett vennem a fák segítségét a feljutáshoz. Fenn a csúcson hûvös szél és Budapest csodás fényei fogadtak. A virágos-nyeregi Boróka Büfében nagyjából 2 órát töltöttem el, megvártam míg megérkezik az utolsó túrázók és a seprûk népes csapata. A meleg tea és a fasírt nagyon jól esett. 2 óra magasságában, aztán továbbindultam a sárgán, amelyen utoljára a Töki Tökölõn jártam erre májusban a Kinizsi másnapján. Az újabb Katona-sír annyira elvonta a figyelmemet, hogy rátértem a kékre, amin viszont túl haladva a piros kerékpárút érintésével a Kálvária tetején kötöttem ki. Végül is nem bántam meg, bár véletlenül alakult így. Kicsit gyönyörködtem az alattam lévõ fényekben, majd a térképet tanulmányozva belõttem magam a helyes irányba. Néhol szinte térdig ért a hó, de 10 perces bozótharc után kereszteztem a sárga sávot, amit végigkövetve elértem a Rózsika-forrásnál lévõ pontõröket B. Gyulát és Marcsit. Tíz perc után megérkezett a seprûk nagyjából 8 fõs társasága, és az elõzetesen megbeszéltek szerint Gyula csatlakozott hozzám a célig.
Az ismerõs, kiválóan jelzett sárga jelzésen, most már gyorsabb tempóban értük el Zsíros-hegyet, majd a Nagy-Szénást. A nyeregben hatalmas, jeges szél fogadott minket, és lassanként elindult a napfelkelte folyamatának elejének kezdete. Az újabb ponton a hidegben hõsiesen helytálló, katonaruhába öltözött pontõrök üdvözöltek. A célig vezetõ út egyértelmû volt, ahol kellett mindig akadt egy szalag, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy világosban sokkal könnyebb dolgunk volt, mintha korom sötétben kellett volna tájékozódni. A perbáli „katonákon” túljutva hosszú kilométereken keresztül kacskaringózva, hullámvasutazva értük el Szomort, az igen erõs intenzitással belénk harapó fagyos szél kíséretében.
A célban, a kitûzõ, felvarró és igényes oklevél mellett, végre kezembe vehettem az idei eseménynaptárt is. Gyula, Székelyvándor a célzárás után elvitt Budapestre, ahol a veszprémi
vonat indulásáig Péterék láttak vendégül.
|
| |
