Túrabeszámolók


Barcika

Kona HossTúra éve: 20092009.02.15 20:32:18
Barcika-25 A

Ismét egy korai felkelés és irány egy újabb teljesítménytúra. Bekit, a magyar vizslánkat ismét vittük magunkkal. Ez volt a második túrája. Az elsõn, ami a Téli Mátra volt, nagyon jól viselkedett, ezért úgy gondoltuk nyugodtan vihetjük magunkkal most is. Debrecenben elõzõ nap csaknem 20 cm hó esett. Reménykedtem, hogy fent a hegyekben is szép havas a táj, és szép fotókat készíthetek. De a hegyekhez közeledvén nyoma sem nagyon volt a hónak. Fél 9-kor értünk oda a kazincbarcikai sportközpontba. Felöltöztünk a túraöltözékünkbe, beneveztünk, megkaptuk az igazolólapot és irány az elsõ ep, ami Bükk-tetõn egy nyereg volt.
Az elsõ ep-ig kb. 1 km-en keresztül Kazincbarcika egyik utcáján mentünk a sárga sávjelzésen, majd dimbes-dombos úton folytattuk utunkat. Ezt csaknem egy óra alatt sétáltuk le, nem rohantunk. Közben három kocogó túrázó hagyott el bennünket. Az elsõ ep-nél igazolás, kutyaitatás és egy jó korty hp. túratársunk palackjából, amit még a decemberi Hamahamás túráról hagyott meg. Jó karcos ital, de igencsak jól esett a kissé hideg, hóeséses idõben.
Folytattuk utunkat egy darabig a sárga sávjelzésû úton, majd áttértünk a sárga kocka jelzésû útra, mely a Hegyes-tetõ vonulatain és a mellette lévõ Geregye-völgyben húzódott egészen a következõ ep-ig, ami Nagybarcán volt a Kert-büfében, ami egy kocsma volt. Itt egy nagyon kedves pontõrnek kinevezett ember várt az igencsak füstös, kicsi helyiségben. Leigazolta a menetlevelet, közben kedvesen a kikészített pogácsával kínált. Vittem egyet-egyet túratársaimnak és a kutyámnak, akik a kocsma elõtti buszmegállóban vártak rám.
Innen indultunk tovább Nagybarca fõutcáján, a Kossuth Lajos utcán a következõ ep-hez, ami a 4,4 km-rel távolabb lévõ Bánhorváti település Rókavár Sörözõjében volt, szintén a fõutcán. Hol is lehetne máshol egy kocsma?  Ez már kicsit nagyobb helyiség volt, szellõsebb is, de sajnos ez is dohányfüstös. De fincsi teával vártak a pontõrök, amit nagyon hálásan elkortyolgattunk. Beki ekkor, ahelyett, hogy ivott volna a kis vizébõl, a túrán szintén elrajtoló és szintén egy debreceni lány Bogyó nevû, fiú kutyájával volt elfoglalva. Hát Valentin nap volt ugye, és hát egy fiú és egy lány kutya, akik szimpatikusak egymásnak… Na, nem sokáig hagytuk õket játszani, hiszen azért menni kellett tovább, így elindultunk. A 4. ep. a Tardona-völgyben volt. Bánhorvátiból a kék keresztjelzésû úton haladtunk kifelé a településrõl, a Platthy–kastély (melyrõl eddig sosem hallottam) elõtt elhaladva, a település temetõjét elhagyva. Hamarosan a Rigó-völgyben folytattuk utunkat és legnagyobb sajnálatunkra kezdett az út egyre sárosabbá és agyagosabbá válni. Ami nem is lett volna baj, hiszen tél van, ilyenkor nyilván nem száraz a turistaút, de olyannyira agyagos és sáros volt, hogy szinte akadályozott bennünket a normális tempóban való haladásban. És ekkor még nem is tudtuk…, de errõl majd kicsit késõbb. Elértük a kékkereszt, a sárga sáv, és a sárga körút jelzések találkozási pontját. Itt Nagy-bérc felé vettük az irányt, Eperjes-bércre felkapaszkodva, majd az Ibolyás-völgybõl kiérvén a mûútra pár száz méter után megtalálva a 4. sz. ep-t, ami egy nagyon kedves, szépen rendezett kerttel rendelkezõ hétvégi házikónál volt. A kert végében halkan csobogott a jéghideg Tardona-patak. Két pohár tea között lementünk, hogy kissé lemossuk a bakancsunkról a rátapadt agyagot és ezáltal pár kilótó megszabaduljunk. Még ekkor sem tudtuk… A tea nagyon finom volt, nagyon jól esett. Kutyámat próbáltam rábírni egy kis evésre, de õ már feltalálta magát. A házhoz tartozó macskáknak kitett szalonnabõr darabokat hamar beburkolta, így az általam cipelt kutyaeledel már csak kedves ráadás volt, persze az is csak a tenyerembõl. Közben megérkezett Bogyó és gazdája. Mint elmondta a gazdi azért maradtak úgy le, mert Bogyó megmerült a sárban és agyagban és szó szerint ki kellett õt húzni. Még jó, hogy Bekinek hosszú lábai vannak. Lõttünk pár fotót a pataknál bokáig a vízben állva, majd indulás tovább az 5. sz. ep felé, mely az Ebecki-tetõn volt. A házikót elhagyva rátérünk a piros kockajelzésû útra. Nagy lelkesedésünk hamar alábbhagy, mellyel annak az örömünknek adtunk hangot, hogy nemsoká ott vagyunk az utolsó ep-nél, amikor megláttuk mi vár ránk: az egyetlen út, amelyen mehettünk annyira agyagos volt, hogy azt le sem tudom írni. Pár száz méter megtétele után lassan nálam is kezdett elszakadni az a bizonyos cérna. Túratársam próbált kerülni a bozótos felé, hátha ott nem lábszárig, csak bokáig süllyed az agyagban, nem sok sikerrel. Ha megálltunk pihenni, akkor is inkább azzal voltunk elfoglalva, hogy lefotózzuk ezt a gyönyörû, meghitt pillanatot, amely tartott kb. másfél-két óra hosszáig, amíg el nem jutottunk az utolsó ep-hez. Imádtuk! Az, hogy nehéz volt a terep, á könnyelmû kijelentés. Párom Robi azt pedzegette, hogy ez már nem is teljesítménytúra, hanem túlélõtúra. Tök jó volt az amúgy is emelkedõ útszakaszokon még vagy plusz 3-3 kg agyagot cipelni a bakancsainkon. Beki persze élvezte, hogy a csúszós, puha agyagban tapickolhat mind a négy mancsával. Persze õ is hasig sáros és agyagos volt már, de valahogy neki nem tapadt rá a mancsaira. Nem igazság! Ráadásul õ négy lábon halad! Szóval ez az útszakasz olyan 5,4 km volt. De legyõztük. Közben a Tilalmas-hegyrõl csodás kilátás nyílt Kazincbarcika egy részletére, miközben utolért bennünket valahol elõrébb elhagyott három futó társunk is, és így már öten küzdöttünk az agyagtengeren. Az Ebecki-tetõnél egy házikónak semmiképpen nem nevezhetõ tákolmány mellett várt ránk két fiatal pontõr. Kedvesen megjegyezték milyen jól nézünk ki, majd kedvesen pecsételtek. Aztán nekiiramodtunk a cél felé végig a piros sáv jelzésen haladva. Ekkor megint elkezdett szitálni egy kis havas esõ, amibõl kaptunk már a túra elején is. A Várhegy-tetõ lábainál elhaladva, mûútra érkeztünk a városba, majd a Tardona-patakon átkelve szépen beballagtunk a KSK-ban lévõ célba. Itt igazolólapunkat alig adtuk le, máris azt hallottam, hogy párom és túratársam nyert valamit. Nem is tudtuk miért és hogyan, de nyert. Életében elõször nyert valamit. Egy fotó az egyik szervezõvel, aki épp átadja a nyereményt, majd irány a teásbödön. Jól esett a meleg tea. Én konkrétan két hatalmas karéj zsíros – lilahagymás kenyeret is bevágtam, megkínálva a kutyámat is, aki hirtelen annyi szeretetet és kedvességet kapott a már célba érkezett túratársaktól, hogy nem gyõzte emelgetni a mancsát köszönésképpen. De a zsíros kenyér neki is piszkosul jól esett! Átvettük falatnyi kitûzõnket, amelynek így is hihetetlenül örültünk, tekintve hogy milyen terepen jártunk. Bogyó és gazdája akkor még nem érkezett be a célba, csak remélni tudjuk, hogy nem sokkal utánunk õk is épségben megérkeztek. A szintidõnk 7 óra pár perc lett. De ezen a terepen nem is csoda, hogy kicsúsztunk a szintidõbõl. Talán a futóknak jobban sikerült. De azért élveztük a túrát, és egy újabb jelvénnyel vagyunk gazdagabbak, melyre ha ránézünk, csak mi tudjuk igazán, mennyit dolgoztunk érte. De megérte! Mint mindig!!!

a túrán készült pár fotók:
http://indafoto.hu/Sziszo/barcika_25_teljesitmenytura

Sziszó.