Téli Mátra XL
Megint.
Nem hiszem, hogy meg lehetne unni. A Téli Mátrához hozzátartozik, hogy sokan vannak. Esetenként _nagyon_ sokan. Az is hozzátartozik, hogy sokan gyorsan mennek. Esetenként _nagyon_ gyorsan. Õk nyilván szeretnének elõzni. Ilyenkor pedig igyekszem félreállni, ha pedig ne adj' Isten én elõznék, akkor megköszönöm, hogy más félreáll. Szerintem nem túl bonyolult. Az pedig óvoda kiscsoport óta nem szabadna, hogy meglepõ legyen, hogy télen, hóolvadáskor sár is van. A másik dolog, amit a túrán (is) néhányan természetfeletti csodának tituláltak, hogy jég volt. Nahát! Télen? Jég? Hihetetlen. Mit meg nem ér az ember... :)
Ha pedig már beszámoló:
Kora hajnalban virnyog a telefon, hogy már bizony négy óra van, ideje kelni. Kerek repkény súlyos köhögõroham közepette bizonygatja, hogy õ pedig jól van, majd az arcomba kapcsolja a villanyt. A kompakt fénycsõ felébreszt, megyek. Transzfer a buszállomásra, sétáLós bácsi és testvére szállnak még fel a buszra. A sofõr nem szívbajos ember, kíméli a jármûvet. Ha kell, azon az áron is, hogy a szembesávban furikázik, egész hosszasan. Gyöngyösön kávé, majd tanakodás: melyik busszal menjünk? A 6:30-kor induló menetrendszerinti járat vezetõje 6:31-kor bukkan fel, a sor pedig óriási. 6:38-kor még mindig van rá sor, ekkor a mentesítõ (Téli Mátra Expressz) egy elegáns mozdulattal megbénítja az egész sávot, három busz áll mögötte indulásra készen, köztük a 6:30-as is, de senki nem megy sehová. Amíg mi el nem indulunk. :) Végre megérkezünk Mátrafüredre, rögtön összefutunk Vasssalmossal és Cam Mogóval és valahol feltûnik a színen DJ_Rushboy is. Gyorsan nevezünk, fennakadás nélkül kezelik a tömeget, Repkénnyel egymásra nézünk, hét óra van? Hét óra van. Akkor indulás.
Elhúzunk a zöld kereszten, rettentõ sok ember megy rajtolni és rettentõ sok ember van már terepen. Ez utóbbival kapcsolatban elkezdek gondolkodni, fõleg, amikor még Lajosháza felé menet is bõven sétálnak elõttünk. Fõleg, amikor elõzés közben hallok egy illetõt azzal büszkélkedni, hogy õ már 6:45-kor elindult. Vagy siet a buszra/vonatra, vagy át akar verni valakit. (Vagy nem 7:00 a hivatalos rajtidõ?) Elõbbit meg tudom érteni, a másodiknál meg úgyis csak önmagát veri át. Tehát elindulunk. Át a parkon, át Mátrafüred csinos utcáin. Majd irány a fiatal erdõ a zöld sávon, itt lehet a legjobban beszorulni mások mögé, itt kérek a legsûrûbben elnézést és itt szedünk össze egész sok idõtartalékot. Az út szép, nagyon szép és mi képesek vagyunk elrohanni rajta. Pedig ott a bánya, amely felett a háttérben halványan kéklenek a Mátra nyugati hegyei (hmmm, ott megy majd a LeFaGySz?). Ott az Ilona-kút, amelybõl még mindig nem ittam. Ott van Lajosháza - már itt vagyunk? -, ahol nem állunk meg teázni, megszemlélni, mennyit haladt a kisvasút továbbépítése. (Semennyit.) Cam Mogó a pont elõtt ér utol, lelassít kissé a tempónkra, beszélgetünk, majd a hegyre felfelé kilép. Mi a kilépés helyett a fontolva haladás taktikáját választjuk, az emelkedõn pótoljuk a kihagyott teázást és sûrûn szuszogunk. Repkény légzése néha kihagy, megjegyzi, a nyári Irány Markaz éjszakain azért könnyebb volt ugyanitt. Fõleg, hogy akkor lefelé mentünk. :) Felkapaszkodunk végül a hegygerincre és egyre gyorsuló tempóban haladunk tovább. Mendegélünk, még nincs sár, süti a Nap a hátunkat, kezdjük élvezni a túrát. Aztán kitérõt teszünk a sárga sáv + jelzetlen út felé (ahol már elég sûrû az aljnövényzet), visszatérve arról beszélgetünk, hogy most mekkora csalónak látszunk. Pont ekkor érkezik meg Vajonmerre és J a a t, lelkesen üdvözölnek, majd nemsokára már csak a lábuk nyomát figyelhetjük.
A piros + emelkedõje Mátraszentimre felé nem hagyott mély nyomokat bennem tavalyról, most itt elõz meg Beugró lány és Vaddino. Azért emlékszem egy kis házra, díszítésnek magas fenyõkkel. Ez a ház az elõjelzõje a falunak, innen már pillanatok kérdése, amire kijutunk az útra, onnan pedig fel a településre. Valahol itt ér utol RitaB és rövidesen Gudluking is, RitaB-vel jól megbeszéljük, hogy akár együtt is haladhatnánk. A fair play kedvéért megemlítjük, hogy nagyon a halálunkon vagyunk, ha emelkedõrõl van szó és lejtõn sem vagyunk gyorsabbak, mint egy sánta poloska. Ez nem szegi kedvét, így innentõl kb. a Sötét-lápa-nyeregig jókat beszélgetünk. Mátraszentimrén a turistaházban Kerek repkény kikéri a teámat, amíg én a kedves nénit kérem meg, hogy töltsön a palackunkba is. Nincs megszabott határ, annyi teát viszünk, amennyi belénk fér. Elindulunk a Darázs-hegy felé, de a piros sáv valahogy most másutt megy fel, mint eddig. A faluban mindenesetre többet megyünk, aztán már ereszkedünk is le a keresztezõdésbe. A fákat figyelem, sokszor az út helyett is, az ágakat vastagon lepi a zúzmara, lefagyott a táj. Ezen a szakaszon egészen szétszakadozik a mezõny, van úgy, hogy senki nincs a száz méteres körzetünkben. Az emelkedõn kapaszkodva Piszkés-tetõ felé a csendet csak a légzésünk (fuldoklásom) és a lépteink zaja töri meg. A magasabb gerinc környékére felérve azért egész sok kirándulóval találkozunk, egy bácsi kérdezi, hányan vagyunk, mert már egy órája folyamatosan csak jönnek az emberek. Addig nyilván szakaszosan jöttek. :)
A Galyatetõ környéki útszakasz a legszebb része a Téli Mátrának, észak és kelet felé pompás a kilátás, a Bükk jellegzetes északi letörései kelletik magukat a távolban. Még messzebb pedig keressük az Alacsony-Tátra havas ormait, de csak néhány felvillanó foltot engednek a felhõk látszani. A havas, jeges fák a Mátrában pedig fantasztikus aláfestést jelentenek. Galytetõn kihagyjuk a kilátót, majd nyugodtabb idõkben bevizsgáljuk. A forralt bornak viszont most van szezonja, Repkénnyel fel is hajtunk egy-egy pohárnyit, RitaB pedig érdekes, finom gyümölcssûrítménnyel kínál. Irány Nyírjes. Elhagyjuk a Galya-csurgót, célba vesszük a Csór-hegy oldalát, közben nagyszerû kilátás vonja el a figyelmet a néhány jeges foltról. Elõttünk a Kékes, a Csór-réti tározó, mellettünk mélyen kanyarog az országút, jól kivehetõ a szalagkorlátról. Csodaszép. Megállunk fotózni, Repkény különösen felélénkül, elõször van ezen a túrán (végre, van egy ilyen is! :)). Lejutunk a völgybe, elkezdõdik a hosszú, elnyújtott emelkedés, melynek végén a Kékes tornya vigyorog. Célbavesszük, de addig sokat kell mászni, menetelünk némán, a botok segítségére támaszkodva. Átkelünk az országúton, mutatom Repkénynek, hogy valahol messze a fejünk felett már egészen vízszintes úton mennek a népek. A mosoly, amit erre kapok, minden, csak nem õszinte. Azért végül felérünk, a pontõröknek jópofa, álló sátruk van, azért álló, mert szerintem feküdni nem lehet benne 150 cm magasság felett.
Átsétálunk a Vörösmarty-turistaházhoz, itt újra összefutunk Gudlukinggal, aki még jóval elõttünk továbbsiet. Megisszuk a leveskocka+zacskós leves+víz összeállítású löttyöt, egész finom, de valami szilárdra vágyom. A következõ 3 km számomra maga a kínszenvedés, pedig az út kifejezetten szép, de mintha soha nem érnénk oda a Pisztrángos-tóhoz. Végül megtörténik ez is, köszönjük a sporttársnak a zsíroskenyeret, mert ha nem lett volna, akkor meg kellett volna enni a saját ellátmányt: egy csomag keksz, fél tábla csoki, néhány szendvics, némi szõlõcukor, valami péksütemény és egy fél pogácsa, amit öcsém nem evett meg pénteken. Ha ebbõl ettünk volna, akkor mi a bánatot cipeltem volna tovább? Tehát meguzsonnázunk a kihelyezett zsírosbödönbõl, elpakolom a bicskát és nekivágunk a nagybetûs Emelkedõnek. Az eleje meredek, aztán cselesen ellaposodik és egész kényelmes sétaút alakul ki. Majd a végéhez közeledve bedurvul és meredeken nekimegy a Sötét-lápa-nyeregnek. Mindehhez aláfestésnek óriási, sûrûn nõtt bükkös és hóval borított hegyoldal jár. Az utolsó szakasz szerpentinein feltûnik, hogy bizony sûrûbben vannak kijárva a rövidítõ csapások, mint a jelzett szakaszok és a környékünkön nem sokan követik az utóbbit. Azért mi megtesszük, de kissé bántó az egyik ifjabb túrázó diadalmas vigyora az elsõ emelkedõ végén. A másodikon - a nyeregig - viszont már hiába vágja le az utat, hamarabb érünk fel. A nyeregtõl Kékesig Repkénynek is teljesen ismerõs az út. Itt RitaB kilép, Pintz úr utolér és elhúz, Németh Ibolya pedig megáll beszélgetni egy idõre, aztán õ is felsuhan az emelkedõn.
Repkénnyel mi is felsietünk, közben meg-megállunk fotózni a jég és a hó csodaszép formáit a fák oldalán, ágain. Végül megfejtjük, honnan vették a Mátrabérc kitûzõjére a mintát, és onnan már csak pár lépés a pont. Itt RitaB elbúcsúzik - nem tudjuk még, hogy csak kis idõre -, mi teázunk, Kerek repkény pedig zoknit is cserél, mert a cipõjén tátongó ujjnyi lyuknak nem kedvezett az utolsó pártíz méteren a hókása. Kis melegedés után abban a hamis illúzióban kelünk útra, hogy innentõl sima ügy lesz a célbaérés, de lehet néhány csúszós szakasz. Szerencsére a nagy tömegek már lementek/még nem értek oda, amikor mi a kritikus helyekre értünk, ezért alig kellett sorbaállni. Az azért nem tetszett, hogy az L és az XL/S távok csatlakozásánál a Kékes felõl érkezõk nagyrésze valami dózerúton a derékszögû háromszög átfogóját választotta a hivatalos két befogó helyett. Az elsõ kötélnél aránylag könnyen vesszük az akadályt, aztán, amikor már úgy tûnik, megússzuk, Repkény elnyúlik a földön. Nem nevetek túl hangosan, mert vagy fél kilométerrel korábban sokkal szebben vágódtam hanyatt. A szurdokos rész után azonban sokkal trükkösebb, alattomosan csúszós út jön, itt a túrabot sem jelent valami nagy biztonságot. Most visszagondolva, nem volt adrenalinhiányom. :) Végül eljutottunk a mumusnak számító fiatalos, nyílt részre, ahol egész nagy sor torlódott fel a második kötélnél. Itt egy hölgy sporttárs lehet, hogy nem akart megelõzni, de eléggé jól megvizsgálta a lehetõségeket. Aztán lemondott szándékáról. A kötél végétõl az utolsó ellenõrzõpontig vicces terpeszjárást valósítottam meg, hogy biztosítsam a kellõ úttartást. Repkény elõttem sokkal izgalmasabb módját választotta a leereszkedésnek, aztán mégsem esett el. A pontnál megelõzünk jópár túrázót, akik megállnak erõt gyûjteni a hátralévõ szakaszra. Kerek repkény viszont úgy dönt, hogy innentõl sietünk.
Ez azt vonja maga után, hogy átgázolunk az összes sárfolton, ami csak útbaesik, minden mindegy alapon. Nem állunk meg nézelõdni, mert úgyis erõsen szürkül az ég és jó lenne világosban beérni. A nagy sietésnek végül az a vége, hogy a mátrafüredi aszfaltra kiérve már futunk, kis pihenõvel egészen a célig. Nagy Attila valahol ránkkiált, csodálkozom, mit keres még a pályán, de hamar rájövök a megfejtésre. Végigsietünk a falun újra, letérünk Abasár felé és onnan már egész közel van a cél. Itt a szokásos gyors és profi ügyintézés (nem tudom, mi a baj a kiabálással), piros szegélyû kitûzõ, pohár. Vándorköszörûs integet, majd meglátjuk Szucsatit és G(Dzsí)-t, akik élénken mondják, hogy ha szeretnénk, levisznek Gyöngyösig, vagy akármeddig. Amíg várunk RitaB-re, addig elbeszélgetünk Vándorköszivel, majd Szucsati lefuvaroz a gyöngyösi vasútállomásig. A vonaton pedig elégedetten olvasom el az itinert és remélem, hogy jövõre is lesz lehetõségem újra megtenni a kört...
Köszönet illet sok-sok embert: Kerek repkényt, aki végig és RitaB-t, aki részben útitársaim voltak és nem hagytak unatkozni; Szucsatit, aki nagyban segített a sikeres logisztikában hazafelé - RitaB-t megint, hogy szólt az érdekünkben -, és végül a rendezõséget, akik gördülékenyen megcsinálták a túrát. Egyetlen hiányosságot azért megemlítenék: miért maradt ki a menetrendi kivonat az itinerbõl?
-Kékdroid- |
