Túrabeszámolók


Wass Albert emléktúra a Börzsönyben 44/28/18

martyeTúra éve: 20092009.01.13 19:54:23
Wass Albert emléktúra a Börzsönyben 44 - 2009.01.11.

Habár sok embert invitáltam a túrára, végül úgy alakult, hogy egyedül vágtam neki. Így edzésképpen gyors teljesítést terveztem, körülbelül 7 órán belül akartam abszolválni a távot.

7:40-re érkeztem vonattal verõcére, mint sok másik túrázó, átsétálva a rajthoz a plébániára szép nagy sor is fogadott. 8:06 volt, mire elrajtolhattam(ekkor kaptam kézhez a szép színes igazolófüzetet, amit - mint kiderült - soron kívül is kérhettem volna az elõnevezés miatt. Végülis nem baj, nem szívesen pofátlankodtam volna be a sok sorbanálló elõtt a házba.) Az igazolófüzetre nem írtak se nevet, se távot, se rajtidõt, csak lepecsételték.

El is indultam az elsõ ellenörzõ pont felé, fel a Borbély-hegyre. Még ki se értem a faluból, de már szépen emelkedett az út, be is ütött a szokásos elsõ emelkedõ-effektus, izzadtam, ziháltam nagyon. Nem baj, azért mentem, ahogy csak tudtam, majd elmúlik. Ahogy kiértünk a faluból az út keskenyen kezdett el fölfelé kanyarogni a bozótosban. Próbáltam illedelmesen elõzgetni, amennyire tudtam. Ahogy elhagytuk a magyarkúti elágazást még zsúfoltabb lett az út, hiszen itt már szembe is jöttek a hegyet már megjárt túrázók. Nemsokára én is felértem, a pontnál kellett kicsit várnom, amíg az elõttem lévõk pecsételgettek valami túramozgalmas papírt. Türelmetlen lettem, magamban jól le is szidtam magam, hogy attól még hogy most gyorsaságra megyek, ez még egy teljesítménytúra marad. Nem is kellett már sokat várnom, megkaptam a pecsétet, és indultam is lefelé.

Gyorsan visszakocogtam az elágazásig kerülgetve az embereket. Itt elfordulva hamar kiért az út az erdõbõl és egy jó ideig aszfalton haladt a túra, házak között. Többnyire jó havas és kellemes lejtésû volt az út, nagyon kényelmesen kocogható volt. Egészen magyarkútig haladt aszfalton a túra, majd innen szépen ráállt a beacról ismerõs útvonalra, így a kék négyzetrõl hamar rátértünk az OKT-re, be az erdõbe ahol szép kis emelkedõk vártak. Itt elkezdett ritkulni a mezõny, volt, hogy hosszú percekig nem volt senki látóhatáron belül. Az emelkedõs szakasz vége felé aztán kezdtem utolérni nagyobb bolyokat. Még egy kis emelkedés után fölérek a Nagy-kõ-hegyre, a második ellenõrzõponthoz. Pecsételés után találkozok egy régi ismerõssel, aki - ha minden igaz - Maestro88 néven ismert a fórumon. Még anno elsõ(és nagyon sokáig utolsó) teljesítménytúrámat vele szenvedtem végig. De most gyorsan el is köszönök tõle, és elindulok lefele.

Ezt a szakaszt nagyon élvezem, kifejezetten szórakoztató a keskeny, kanyargós erdei lejtõn a kocogás. Kiérve az erdõbõl még mindig a maxiról ismerõs útvonalon haladunk, át a síneken, át a mezõn, be a cserjésbe. Kis emelkedõ után, egy fenyvest elhagyva, fölbukkan az elsõ kerítés, hamarosan beérkezek Nógrádra. A falu szélén egy kocsi mellett várnak a pontõrök, pecsételnek és adnak egy müzliszeletet. Megköszönöm, elköszönök, és megyek is tovább. Csak épphogy belepislantok az itinerbe, gyors feljszámolás után úgy tippelek, hogy 7 km/h óra körül jöttem eddig.

A falu fõutcáján haladok tovább, a lejtõs részeken belekocogva. A vasúti átjárónál becsatlakozik a zöld jelzés, és balra fordulva elindulok kifele a faluból. A Csurgó-forrás mellett elhaladva az út végleg kiér Nógrádról, és egy mezõn halad tovább. Itt már távolról észreveszem Szoki-Mokit, aki még korábban rajtolt el egy barátjával. Õ is észrevesz engem, és már elõre üdvözöl esetlen hóban-sietõs mozgásom imitálásával. :) Beérem õket, de csak pár percig sétálok velük együtt, aztán elköszönök, és szerencsétlenkedek tovább. Hamarosan az út beér az erdõbe, egyre kevesebb emberrel találkozok. Két sorompó színesíti az utat a következõ kilométereken, megfigyelem, hogy a leggyorsabb mód ezek kikerülésére, ha egy kézzel rátámaszkodva átlendül rajta az ember. Na most már ezt is tudjuk. :) Hamarosan az út letér az OKT-rõl, a zöld jelzésen továbbhaladva. Egyre kevesebb a nyom, egyre nehezebb gyorsan haladni a hóban. Még jó pár perc gyaloglás után az út jobbra letér a zöld jelzésrõl, és hamarosan elérem Fatornyos fogadót, ahol ha minden igaz Vagdalthús(még csak tanulom a topikos embereket és a neveket :)) fogad a pecséttel. Kérek tõle egy tea-jegyet és átmegyek az étterembe. Miközben várok a teára analizálom az eddigi adatokat, miszerint 21,1 km-t tettem meg 2:44 perc alatt(evés, ivás nélkül). Na, hát már ezért is megérte eljönni, azt hiszem még soha nem mentem félmaratont 7-es átlag fölött. Pláne nem kaja nélkül. :) A teát hamar kihozzák, de nagyon forró, én pedig indulnék már gyorsan tovább, hogy fönntartsam ezt a jó kis átlagot. Gondoltam lehûtöm egy kis jeges vízzel, amit a táskám oldalán raktároztam, de nagy meglepetésemre az üveg nyakánál egy masszív jég-dugó gátolja meg az öntési kísérletemet. Megpróbálom benyomni, de nem megy, úgyhogy az alulról kipréseléssel próbálkozok. Ez olyannyira sikeres, hogy a fölgyülemlett jég kirobban a palackból, egyenesen az arcomba. :) Egy éppen beérkezõ túratárs néz is egy nagyot a jelenet láttán. Szívesen lettem volna a helyében, biztos jól nézhetett ki kívülrõl. :) No mindegy, hígítom a teát párszor, gyorsan megiszom és indulok kifele.

Az aszfaltúton gyaloglok be királyrét központjába, miközben megeszem a Nógrádon kapott mûzliszletet. Mintha kicsit tutti-frutti íze lenne. A királyréti híd mellett jobbra indulok föl a zöld jelzésen. Emelkedik a terep rendesen, lehagyok pár túratársat, ahogy nagy erõfeszítések révén minél gyorsabban próbálok fölfele lépdesni. Kezdek fáradni rendesen. Nem túl sok fölfelemenetel után elérem a Darabos-hegy lábát, ahol vár a következõ ellenõrzõpont. Az egyik pontõr megjegyzi, hogy a 21. vagyok, aki áthalad. Hát, én bizony nem akarok senkivel versenyezni, csak a saját idõmmel, de azért ezt nem esik rosszul tudni, ad egy kis lendületet.

Továbbindulva a következõ pár kellemes lejtõt megkocogom, néha a sík tereppel is próbálkozom, de az már korántsem megy annyira. Elhagyok egy ötfõs társaságot, akik nagyon lendületesen gyalogolnak egymás mögött. Kicsit az egymás szélárnyékában kapaszkodó biciklistákra emlékeztetnek. Azért szép, hogy ilyen sokan együtt tudnak maradni ilyen jó átlag mellett. Elõttem egy másik túratárs kocog folyamatosan, néha távolodik, néha közelebb kerül, de azért mindig viszonylag közel van, úgy döntök, hogy megpróbálom húzatni magam vele, a közelében maradok, ha kell több kocogás árán is. Jó döntésnek is bizonyul, úgy tûnik több helyismerettel rendelkezik mint én, magabiztosan halad az elágazásoknál is. Kóspallagig gyaloglok/kocogok mögötte, közben remélem hogy nem idegesítem halálra a zörgõ táskámmal(hát bizony, sajna nincs nagyon szerelésem egyelõre ehhez a belekocogós sztájlhoz). Beérve a faluba pecsételek a sörözõben, és indulok tovább a fõutcán, továbbra is tisztes távolból követve a kocogós túratársat.

Az itinerbe belelapozva látom, hogy most jön a legkeményebb emelkedõ a túrán, ezért gyorsan megeszem a még reggelirõl megmaradt fél snickersemet, és iszok egy kis jégdarabos vizet(már lassan mondjuk inkább vizes jégdarabokat eszek). A faluból a kék kereszten kifordulva csakugyan hamar igen kellemetlen kis emelkedõ fogad, kell rendesen küzdeni a lendületes haladásért, fõleg hogy a hó is egyre érintetlenebb. Azért csak elfogy az emelkedõ, és fölérünk a Fekete-hegy nyergébe, eddigre már egészen beértem az elõttem haladó túratársat, meg is jegyezzük egymásnak, hogy ez bizony azért nem volt egy egyszerû emelkedõ. Kellemes lejtõk következnek, innentõl egyre jobban lemaradok, úgy tûnik nekem sokkal kevesebb energiám maradt már kocogásra. Verõcére beérve tûnik el a túratárs végleg a láthatárról, én a sík betonon már egyszerûen nem tudok kocogni, a gyaloglás is egyre rozsdásabban megy. A második kisvasút megállónál lefordulok balra, az utca az ismerõs királyréti útra vezet rá, de a túra a másik irányba, jobbra fordul. Keveset haladva elérem a következõ ep-t, a bisztrót, itt már nyüzsögnek az emberek, hiszen becsatlakoztak a rövidebb távok is. Nem egyszerû pecsétet szerezni a tömegben, de azért sikerül, és már lépek is ki az ajtón.

Már csak 8 kilométer, és körülbelül 1 óra 10 percem van, hogy hat órán belül érkezzek be. Innentõl ez lesz az új cél, habár a fáradtsági szintemet tekintve elég reménytelennek tûnik. Sokan jönnek szembe, ahogy haladok kifele Szokolyáról. A falu végén jobbra letérve az utcáról nagy mezõkön vezet át a jelzetlen(de papírokkal szépen kijelzett) út. Óriási a köd, de így is látszik, hogy szép kis embertömeg halad az úton. Próbálok gyorsan gyalogolni, a lefeléken néha kocogni, de mindkettõ egyre nehezebben megy, egy örökkévalóságnak tûnik, amíg elérem végre az utolsó ellenõrzõpontot, a Csattogót.

13:38 van, a hivatalos rajtidõhöz mérten(ami gondolom 8:00 lenne, ha lenne ilyenem) még 22 percem van 6 órán belül beérni, és már csak kb. 2,5 km van elõttem. Eldöntöm, hogy utolsó erõmbõl ezt már lekocogom. A terep kellemesen lejtõs, és mindenki nagyon kedvesen elenged, de így is nagyon nehezen megy, folyamatosan gyõzködnöm kell magamat, hogy ne gyalogoljak bele. Csak sikerül beérnem a faluba, csak a plébánia alatt hagyom abba a kocogást, az utolsó emelkedõt azért már gyaloglom. Belépve a plébánia kertjébe elégedetten konstatálom, hogy sikerült a kitûzött idõn belül beérnem, 13:54 van. Azt már nem annyira fogadom örömmel, hogy a kertbe is csak épphogy fértem be, olyan sor van. :) Végigállom a lassan haladó sort, közben megfagyok kicsit, jól beállnak a lábaim, a kinézett vonatot is lekésem, de sebaj, bõven van minek örülni. Nagyon jó kis túra volt ez, (több mint) kellemesen elfáradtam és maximálisan elégedett vagyok az idõmmel. Bõven elmúlt már 2 mikor megkapom a díjazást, az ellenõrzõlapomra 14:00 kerül, de végül is teljesen mindegy, rajtidõm sincs. :) Még kitámolygok a hidegre, és a várakozást a finom gulyásleves elfogyasztásával töltöm. Hazafelé már a vonaton kiolvadok, onnantól már minden újra komfortos.

Saját mérésem szerint 5:48 (8:06-13:54) lett a menetidõm, ez ha minden igaz, akkor 7,5 km/h-s átlagot jelent, ez eddig messze a legjobb amit valaha produkáltam egy túrán.

A túrát és a szervezést pedig csak dicséret illeti, köszönöm a szervezõknek és a segítõknek a sok áldozatos munkát, azt hiszem nagyon sok embernek szereztek egy szép napot!

Ha tehetem jövõre is itt leszek, de talán inkább társasággal, komótosan teljesítve a távot, kiélvezve a túra minden apró részletét... :)