Túrabeszámolók


Wass Albert emléktúra a Börzsönyben 44/28/18

MúzslaTúra éve: 20092009.01.13 13:47:46
Wass Albert emléktúra
Pontõrködés a Borbély-hegyen és 18-as táv teljesítése

Már a múlt évben egyértelmû volt számomra, hogy ismét készülök erre a túrára, mint rendezõ.

Õsszel meg is keresett Zete ez ügyben és a jól bevált helyemet (Borbély-hegy)kaptam meg a túra napjára.

Itt szeretném leszögezni a félreértések elkerülés végett, hogy a borbély-hegyi pont a múlt évben is végig mûködött a kilátónál! Csak különbözõ okok (félreértés, csúcskõ nem ott van, megtévesztés, itiner nem olvasása…) miatt a túrázók nagy része nem jött akkor fel a pecsétért.

Reggel hatkor indultam anyósoméktól (Göd) és hamar Verõcére értem. A kálvárián, felfelé haladva egy miskolci sporttárssal beszélgettem. Elmondása szerint csak ezen a környéken van köd, õ csillagos ég alatt autózott idáig. Hamar felértünk a plébániához, ahol Vagdalthús, a Polgármester és egy sporttárs tevékenykedett. Itt megkaptam az ellátmányomat, ami egy kissé kibõvült. Eleve volt nálam két, A4-es méretû, 10 cm vastag Hungarocell lap, a zsebeim kitömve az egyéb dolgaimmal. Itt pedig megkaptam még a pecsétet a párnával, egy rendezõi kitûzõt (Ezt külön köszönöm, mert ilyet még sohasem kaptam.) és egy szatyor kekszet.

Gyorsan el is indultam a Borbély-hegy felé. Idõként kellett némi pihenõt tartanom, mert a zacskó fogója elszorította az újjaimat és teljesen elgémberedtek. Meg nagyon leizzadni sem akartam, mert nem jó ilyen hidegben, nedves ruhában álldogálni.

Öltözködés. Úgy kellett felöltöznöm, hogy felkészüljek a közel négy órás egy helyben álldogálásra és az utána következõ erõltetett menetre. Háromkor ugyanis már Gödrõl kellett haza indulnom. Szóval alul három réteg, felül négy réteg, plusz a kabátom. Két sapka, kapucnival és a tíz centis habszivacs a lábaim alá.

7.10-re már fent is voltam és gyorsan kipakoltam. Meg kellett állapítanom, hogy a korábbi kilátásból most semmi sem látszódik. Alig helyezkedtem el, amikor az elsõ emberke már meg is érkezett (Egyszer már volt szerencsém vele együtt menni kb. 20 km hosszban.). Az igazolófüzete James Bond módjára a felsõjének a karjában volt elrejtve.

Aztán sorra jöttek az emberek. Ez nagyon tetszett! Igazából annyian voltak, hogy még a két betûs kitérõmet is csak fél szemmel az ösvényt bámulva tudtam megejteni, amire kb. 1 percem volt még így is.

Rengeteg ismerõs jött. Felsorolni sem tudom mindegyiküket. Volt akit fel sem ismertem és olyan is akadt, aki csak a célban jött rá, hogy én voltam kint a ponton. A teljesség igénye nélkül: Vándor Csillag, G(dzsí), budai (H.G.), VadMalac, sétálós bácsi, Nagy Lajos, Tonesz, jmte, nagyad, 7omi, dr. Tamics… Meg persze olyanok is lehettek, akikkel – bár szintén topikosok - még nem ismerjük egymást. Igyekeztem szóba is elegyedni a túrázókkal, de ez nem mindig ment, mert vagy Õk siettek vagy nekem volt annyi dolgom, hogy nem fért bele a cseverészés. Joyline-al sikerült a legtöbbet beszélgetni. Mondjuk ránk is fért már, mert évek óta nem tudtunk egy jót dumálni.

Késõbb jöttek a „nagy öregek is”. Lévay Béla, Czékli Béla. Gyorsan emlékeztettem õket, hogy jövõre Kohász-kék tt. (Anno teljesítették.) Annyira nem dobódtak fel, sajnos utóbbinak Lyme-kórból eredõ gondjai is vannak bõven. Aztán amikor megláttam Szuromi sporttársat akkor ismét elmondtam a jövõ évi tervet, hiszen övé a legjobb idõ. Jól fel is kapta a fejét, hogy micsodaaaa?!

Voltak salgótarjániak is!!! Elõször dr Orosz Iván és Kabai Zoli (a nagymenõk), aztán Félegyházi Évi és jó kedvû csapata (a lazák).

Aztán pecsételtem én máshová is. Túrajelentés (of course), többen jöttek az Enciános füzetükkel (teljesen jogosan), volt itt még „Ezrednyitó” is és láthattam kis emlékkönyveket, amiben a pecsétek lenyomatait gyûjtötték.

A kilátást sokan hiányoltak. Jövõre kellene e gy jó kis hõlégfúvó ide a csúcsra.

Többen jöttek fel olyan címszóval, hogy óriási tömegek vannak még lent. Ezt éreztem is a munkámból, de azért jó is volt hallani, hogy még mindig, milyen sok ember várható. Egy idõ után már többen jöttek egy lappal, mert elfogyott az igazolófüzetük. Élénken érdeklõdtek a további útvonalról, én pedig igyekeztem nekik felvilágosítást adni. A kekszek már kilencre elfogytak, a késõbbieknek a saját „Kinder fókáimat” tudtam felajánlani.

Fél tizenegy felé már nagyon nézegettem az igazolólapokat és kérdezõsködtem az indulók számáról. Sikerült kinyomoznom, hogy a társaság végén egy három tagú családot várhatok. Elvileg 10.40-kor zárt volna a pontom, de megvártam még az említett kis családot. Jó kedvûen érkeztek és nagyon megörültek, hogy kaptak még pecsétet.

Leszedtem az eligazító táblákat és elindultam az utolsók után. Egy budapesti sráccal nyargaltunk le a magyarkúti útig. Szegénynek nagyon csúsztak a bakancsai, idõnként sífutás szerûen hajtott mellettem.

Aztán õ elviharzott a 28-as távra, én pedig a 18-ast gyûrtem tovább. Itt már lekerült rólam az egyik pulóverem. Elég sokakat utolértem és mindig szóltam hozzájuk pár szót, hogy mennyi még Szokolya, meg hogy jó nyomon járnak.

A szokolyai emelkedõ jól megdolgoztatott, de nem volt megállás. Aztán az egyik kedvenc részem a Társa-mezõ, de ide érve már nagyon komoly lett a köd. Igyekeztem pár fotót is készíteni a túrázókról, már amennyit az akkum bírt.

Aztán Csattogó-hegy és zúdulás lefelé a célba. Végül annyira jól sikerült mennem, hogy negyed kettõre be is értem a célba. Zete nagyon megörült nekem és pygmea is barátságosan integett az asztalkája felõl.

Átvettem a díjazást, iszogattam egy kicsit, beszélgettem Zetével, a Polgármesterrel, az asszonyokkal és elindultam Gödre, aztán pedig haza.

Nagyon jó érzés volt ezen a túrán részt venni és segítkezni!

Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!