Túrabeszámolók


A puszta télen

moiwaTúra éve: 20092009.01.12 07:31:14
A Puszta télen - avagy az Alföld télen is nagyon szép!

Gondolkoztam, hova is menjek ezen a hétvégén. A Wass Albert túra idén az ónos esõ nélkül már nem lett volna akkora kihívás, ezért más rendezvények után néztem. Logisztikai okokból, másrészt a Tisza-tó bafagyásáról szóló hírektõl felcsigázva a Puszta télen-t szemeltem ki. És nem bántam meg!

A rajt megközelítéséhez kétféle vonatos alternatíva is kínálkozott. Lustább lévén, inkább a késõbb induló vonatot választottam Kál-Kápolnán át. Az elõzetes információk alapján túl sokan nem szoktak erre a túrára járni, ezért úgy kalkuláltam, hogy ismerõssel nem nagyon fogok találkozni. Azért mégis sikerült: Hatvantól OT "Marcus Aurelius" Imre, OT István és Erzsike társaságában beszélgettünk egy jót. Kál-Kápolnán egykocsis Bz várt, amit többségében túrázók töltöttek meg. Gondolkoztunk is, hogy csak mi leszünk-e az indulók, de kiderült késõbb, hogy Kisújszállás felõl is jöttek jónéhányan. A rajtban összefutottam OT Attilával, akivel tavaly a Demeter túrát batyogtuk végig és ámultunk a rengeteg árvalányhajon.

Kisköre Tisza-hídnál várt bennünket a fõszervezõ és csapata, teával és frissen sütött Fornettis pogácsával. Nagyon jól esett. A vonattal érkezõknek nem volt nevezési díj. Itinerként egyetlen A/4-es papírt kaptunk, fénymásolt térképpel, aminek jobb oldalán tömören össze volt foglalva a haladási irány és a fõbb tájékozódási pontok. Eleinte azt hittem, hogy ez így tényleg túl tömör, késõbb kiderült, hogy végül is el lehetett navigálni ennyi információ birtokában is.

Már a rajtban komoly "idõhátrányt" sikerült összeszedni, ráadásul a naptárban megadott 20 km helyett a papíron már 23 km szerepelt, ezért a délutáni vonat (15:01)eléréséhez a kényelmes 5-ös átlag helyett már inkább 6-os tempóra volt szükség. Ennek megfelelõen bele is kezdtem. Még sosem jártam erre, ezért sok fotószünetet tartottam. A nagyon vékony hóréteggel fedett töltésen mentem ki a duzzasztógáthoz egy alternatív útvonalon, és közben kisütött a Nap is! A gáton magán kereszteztem a Tiszát, melynek vize részben be volt fagyva, és a vízparton madarak sorakoztak, szinte arra várva, hogy az arra járó túrázók lefotózzák õket :-)

A felduzzasztott Tisza-tó felõli oldal tökéletesen be volt fagyva. A duzzasztógát után aszfaltozott töltésen haladtam, a töltés szélén azért lehetett találni puhább, hóval fedett talajt is. Meglepõ módon nem volt teljesen elhanyagolható az autóforgalom, valószínûleg fakutyázók és lékhorgászok ültek benne többségében. Balról az Abádszalóki-öböl teljesen befagyott "víztükre" látszott, nádasokkal, jobbról pedig az ártéri erdõ zúzmarás fái. Tudtam volna még hosszabban is élvezni a látványt, az biztos.

Rövidesen befutottunk a Nagykunsági fõcsatorna torkolatánál lévõ büféhez, ahol a rajthoz hasonlóan terülj-terülj asztalkám várt, zsírosdeszkával, pogácsákkal és forralt borral. Utóbbi igen jótékony hatással volt, mert a futómûveket is bemelegítette. Itt találkoztam OT Éva nénivel Debrecenbõl, vele a Piros túra közös pontõrködésének élményeit elevenítettük fel. Mivel résztávok nem voltak megadva, csak saccolni mertem a térkép alapján, és jobbnak láttam belehúzni, nehogy a vonat bánja.

Elhagytuk a Tisza-tavat és a Nagykunsági-fõcsatorna töltésén haladtunk elég hosszan. Jobbról a befagyott csatorna, túloldalán nádas, valamint ártéri erdõk. És mindehhez a csend és nyugalom. A terepen voltak ugyan túrázók (összesen kevesebb mint 100 ember indult a túrán), de a csend élményét egyáltalán nem rontotta. Kereszteztem a vasútvonalat, amely megmentéséét tûzte ki céljául a rendezvény, és továbbra is a fõcsatorna mentén haladtam. Közben két helyen is önkiszolgálós szúróbélyegzõvel igazoltam ottjártamat. A terepnek ezen a szakaszán szalaggal alig találkoztam, persze az is igaz, hogy annyira adta magát az út, valamint a néhány szavas leírás a papírunkon. Az elõttem haladók lábnyomai is árulkodóak voltak.

A gátról való letérés elõtt elõkerültek a "Bz-jelzések", valamint több szalag is. Néhányan egy korábbi keresztezõ szekérútnál fordultak balra és utólag korrigáltak. A vasúti sínek elérésekor haladt el Kisújszállás felé egy Bz-szerelvény, amely még dudált is, valószínûleg nem üdvözlésbõl, hanem a veszélyt jelezve. Ezen a szakaszon nem volt annyira letaposva az aljnövényzet, sõt még némi szintkülönbséggel is meg kellett birkózni. A síneken átkelve látszott már a következõ bója egy korlát nélküli betonhídon.

Igazolást követõen végleg elhagytam a csatornát és igazi alföldi tájon, szántó mellett ment az út az abádszalóki mûút irányába. Esõs idõben ez az út biztosan nagyon sáros lehet, mivel sok teljesen befagyott tócsával lehetett találkozni, ami bizony kellemes vagy kellemetlen meglepetést tartogatott, ugyanis vékony hóréteggel fedve nem látszott, hogy egyrészt csúszik, másrészt simán beszakad az ember alatt. Szerencsére a nagy hideg miatt a jég alatt semmi víz nem rejtõzött.

A mûutat elérve betértem egy tanya felé, ahol is kutyákat jelzett a leírás. Annyira nem szeretem a szabadon engedett jószágokat, kicsit tartottam is, mi lesz, ha randevúzni szeretnének a túrázókkal, de szerencsére nem történt semmi. Egyetlen kikötetlen kutya ugatott, de a hangjából ítélve nagyon meg lehetett fázva és meglehetõsen lustának is tûnt.

Már messzirõl látszott jobbról a templomrom. A tanya után jobbkanyart véve egy kisebb domb (!) túloldalára térve közelítettünk a romok felé, ahol is várt az utolsó szúróbélyegzõ. Alternatív lehetõségként ki lehetett menni magához a romokhoz, és úgy láttam, elég sokal éltek is ezzel (köztük jómagam is). A térképre nézve azt láttam, hogy nagyon jól állok idõvel. Utolértem a nyíregyházi különítményt, és az utolsó kilómétereket velük tettem meg. Az egyik kunhalom utáni kanyarban valószínûleg rossz útra tértünk, és gyanús is lett, hogy még a távolban sem látszanak Kunhegyes házai. Gyorsan elõkerült egy tájoló, és bizony, dél helyett keletnek haladtunk. Gyors korrekcióval hétvégi házak között mentünk most már tényleg a cél irányába. Hogy melyik lehetett a helyes út, azóta sem tudom.

Épp a Kunhegyes táblánál értünk be a településre, ahol is egy "cifra palotát" mellõzve egy kisebb utcán haladva jutottunk ki a vasútállomás szélére. Néhány lépés a síneken, majd benyitottunk a váróterembe (menetidõm 3:25), ahol várt minket a díjazás. Illetve annak egy része, ugyanis a megígért oklevél a helyszínen nem, csak kitûzõ volt. Aki kért, annak utólag küldenek oklevelet is. Egy Bz-s mozgalom igazolófüzetét is el lehetett venni, amelynek kicsit mások a követelményei, mint Bubu hasonló mozgalmának.

Forró teával, ezen kívül chilipaprikával megbolondított forralt borral lehetett az átfázott testeket melegíteni, valamint pogácsák, sütemények is vártak minket. Nem sokkal késõbb befutott egy friss lángos szállítmány is, nagyon jól esett! A célban még egy jót beszélgettem a Kékes TE néhány tagjával. A kellemes pihengetést rövidesen már a vonaton folytattam.

Nagyon kellemes nap volt, testnek, léleknek egyaránt! Köszönöm a szervezõknek a túrát!