Nem volt idõtervem a Maxira, szerettem volna megismételni a Rákóczit, ahol a táv legnagyobb részét mindenféle küzdelem és szenvedés nélkül sikerült teljesíteni. Továbbá az elsõ három sikeres év után egy feladott, majd egy be sem vállalt év jött, ideje volt újra körülnézni Lajosforrás környékén.
8:15-kor el tudtunk indulni a Maxin, ez minden várakozásunkat felülmúlta. Tapírka, JB és én alkottuk a csapatot. A börzsönyi részen végig taktikázni kell a rév miatt. A 14:45-öst akartunk elérni. Nógrád után gyorsan lehagytak a montisok és elmaradtak a gyalogosok, így szellõs mezõnyben futottunk. A Saj-kút elõtt nem sokkal egy földön fekvõ embert találtunk, gyorsan kiderült, hogy darazsak támadták meg, védekezésül feküdt a földre. Szerencséjére hosszú ruhában volt, felsõjét a fejére húzta. Társa kicsit távolabbról dirigálta. Mi kerültünk az erdõn keresztül.
A Saj-kút után jött a susnyás emelkedõ, itt Tapírka ellépett, mi JB-vel saját tempónkban nyomtuk tovább. Nem vittem órát, így a pontokon kérdezgettem az idõt és próbáltam számolni, hogy milyen sebességet kell tartani, hogy elérjük a révet. Nem akartam túl erõs tempót menni, próbáltam biztonságos idõben megérkezni Nagymarosra. Nagy-hideg-hegyen kis frissítés, majd következett az inóci vágás, ahol kutya meleg lett. JB a lejtõkön gyorsabb volt, nem is kevéssel, de síkon én húztam õt. Így értünk el Törökmezõig. Itt már látszott, hogy a rév eléréséhez nem szabad sokat tökölni. JB lemaradt, nekem elég jól ment, még a Hegyes-tetõ felé tartó emelkedõ is. 14:05-kor már a dinnyén is túl voltam. Indultam a kéken tovább, öt perccel a komp elõtt meg is érkeztem Nagymarosra.
Depó, 2 zsíroskenyér és irány a hajó, ahol Tapír, Shrink és Imó, Botosember, G. Tamás, JB és én képviseltük a gyalogosokat. Sz. Laci már átment az elõzõvel. A kálvárián felfele nagyon meleg volt. A parkolónál frissítettünk, néhány arra járó kiránduló kissé rémülten nézte a koszos, csapzott, izzadó futókat. Nagyvillám után a helyzet fokozódott, még több emelkedõ, még nagyobb meleg. Alig vártam, hogy odaérjünk a Barát-halomra, ahol Csanya várt minket csokival, ajándékbélyegzéssel és teával. Bevettem egy Algopyrint, mert már egy ideje eléggé fájt a fejem. Kis pihenõ, Tapír pár perccel elõttem indult tovább, én Shrinkkel és Imóval.
Ez a kis pihenõ nagyon helyretett, itt lett vége a mélypontnak. Innen nagyon könnyen ment a futás, jól éreztem magam. Sokat gondolkodtam, hogy ez vajon az Algopyrin hatása-e. Értelmezésem szerint ez is doppinglistás szer, és ha bebizonyosodott volna, hogy nem csak a fejfájásomat mulasztja el, hanem a fáradtságot is, akkor természetesen nem alkalmaznám. Innentõl kissé lejtõsebb terep, és többnyire árnyékos erdõ következett, inkább emiatt sikerült újítani, úgyhogy megnyugodtam a gyógyszert illetõleg.
A Kisrigóban Tapír ette a ragulevest, Ember a Holdon és Skeletron társaságában (velük végig kerülgettük egymást). A leves minden idõk legjobb ragulevese volt, óriási húsdarabokkal, sok zöldséggel és - ami nagyon is fontos - nem forrón. Öt perccel Tapír után indultam tovább. Közben befutott JB is, de elõzetesen azt mondta, hogy nem megy tovább, mert beálltak a combjai. Amilyen tempóban nyomta a lejtõket, én ezen nem is csodálkozom.
Dobogókõig eseménytelenül telt az út, fent viszont nem találtam a pontot. A múzeum ajtaján egy "technikai okok miatt zárva" tábla díszelgett. 19:17-kor indultam tovább. Mint késõbb megtudtam, ott kb. 20 perccel Tapír mögött jártam, õ még szerzett bélyegzést a Matyi büfébõl, én már zárva találtam. Fagyoskatona után elõkerült a lámpa, igaz használni csak kicsivel Tölgyikrek elõtt kezdtem. Ha lehet, a sötétben még inkább jól ment a futás, csak úgy szárnyaltam. Szerencsére a S- jelzés egész jól újra lett festve, legutóbb 2002-ben jártam itt, fejbõl azért nehezebben ment volna. Mondjuk attól még mindig utálatos ez a szakasz, legalábbis a Tölgyikrek utáni része.
Lajosforrásnál a jól ismert, de régen látott pontõrök adták a hírt, hogy Tapír csak 5 perccel van elõttem. Dobogókõ - Lajosforrás 1 óra 18 perc sötétben. Sajnos elfelejtettem a jelzéseket megkérdezni, itinerem meg nem volt úgyhogy emlékezetbõl próbáltam összehozni ezt a négy jelzéses négy kilométert. Végülis sikerült, még Tapírt is beértem a th. elõtt. Együtt bélyegeztünk, innen együtt mentünk a célig. Viccesen megjegyeztem, hogy szinte szégyellem, hogy itt, 90 kilométeren túl sincs semmi bajom. Talán nem kellett volna.
Innen ugyanis rohamosan amortizálódott le a lábam. Csobánkára még futottunk, az emelkedõt megnyomtuk tempós gyaloglással, de a Kevély-nyeregbõl lefele a meredek legyilkolt mindkettõnket. Tapírnak elkezdett fájdogálni a térde, úgyhogy innen már nagyon hosszú szüneteket tartottunk a lassú kocogások között. A Teve-sziklánál jól jött a helyismeret, mert a filmesek lezárták a kéktúra útvonalát is. Rozáliánál csatlakozott hozzánk az összefagyott Balázs. Felgyalogoltunk a szerpentinen, bélyegeztünk az utolsó pontnál, és indultunk a sárgán. Az Újlaki hegyen iszonyú hangerõvel szabadtéri techobuli szólt. A K- jelzésre visszacsatlakozva hirtelen egy árny mozdult meg a sötétben: egy fiatal srác mászott ki az útra a repülõtér felöl és az iránt érdeklõdött, hogy juthat el a buliba. Útba igazítottuk, de a S- meredek emelkedõjérõl szemérmesen hallgattunk. Kérdeztük, hogy van-e lámpája. Mondta, hogy nincs, de világít a mobilja. :)
Innen már csak percek kérdése és megérkeztünk Hûvösvölgybe 17 óra 7 perccel az indulás után. Anita már várt minket. Ettünk, ittunk, átöltöztünk és indultunk haza. |
