Túrabeszámolók


Tanúhegyek nyomában

Eni /CATS/Túra éve: 20082008.12.06 22:57:33
Tanúhegyek nyomában 20 km

Háromszor voltam már rendezõ ezen a túrán, még a Lajos korszakban (pontõr kétszer a Tóti-hegyen, egyszer a Csobáncon). Ideje volt már túrázóként is indulni. Mikinek már könnyebb dolga volt, õ már járt a 20-ason, 40-esen is.

Végre egy kis kimozdulás… Új túrabakancsom elsõ próbája. Noha az idõjárás finoman sem volt szép, csak nekiindultunk, minket egy kis rossz idõ nem tántoríthat el!  A péntek esti duhajkodás után ráérõsen keltünk, és indultunk el Pápáról, ha már 11:15-ig lehetett nevezni. Nevezés, levesrendelés, indulás, miegymás.
10:45-kor indultunk el. Sokan nem rajtoltak utánunk, az már biztos. (Nem is baj, nem szeretem a nagy tömeget). A városból kiérve tapasztaltuk, hogy az elõzõ napi esõzések ellenére nincs nagy sár, sõt. Valószínûleg az elõttünk rajtoló sok ember már egészen keményre taposta a placcot. Nagyon tetszett a II. János Pál emlékhely. Egészen különleges, szerintem. A Klastrom-kút vizét persze nem is hagytuk ki. Innen fölfelé haladva egyre nagyobb ködbe kerültünk. Ahhoz képest néhány használható fotót is sikerült készíteni. A köd egyre feljebb érve már inkább felhõ volt. (Legalábbis Miki szerint – egy idõ után be kellett látnom, hogy igaza van.) Mire a Kisfaludy-kilátóhoz értünk, addigra úgy izzadtam, mint még soha. Hiába a cside-csuda gore-tex meg lélegzõ meg tudjafene miféle túraruhák. Belülrõl áztam meg. De csak azért sem vettem le semmit. Mert egyenes út a megfázáshoz.
A Kisfaludy-kilátónál a pontõröktõl megkaptuk a matricáinkat. Itt egy darabig két másik túrázóval haladtunk együtt, akikkel többször is találkoztunk a túra során. Más túrázókkal nem nagyon találkoztunk. Egy három fõs társaság hagyott le minket, meg egy futó. A nyalóka beragasztás után nyomultunk a Hertelendy-emlék és az Egry József-kilátó felé. Tényleg nagyon hangulatos ez a környék. Még ebben a felhõs-ködös idõben is. A Ranolder-keresztnél újabb önkiszolgáló matricákat találtunk. A Bujdosók lépcsõje nem semmi, az biztos! Örültem, hogy nem felfele kellett menni!  Jó csúszós volt, phû!
Ezt követõen megérkeztünk Badacsonytördemicre. Még mindig a kéket követve kutyagoltunk egy embereset a betonon. Kár ezért a sok betonért. De itt sajna nem lehet máshogy megoldani. Mire beértünk Szigligetre, már elhatároztuk, hogy bemegyünk borkóstolóra a vár alatti egyik pincébe, amit Miki a korábbi teljesítésekrõl már ismert.
Elõtte felkerestük az Avasi romot, majd felmentünk a várhoz, ahol újabb matricákkal és nápolyival töltõdtünk fel. Beszélgettünk egyet a pontõrökkel, majd bejártuk a várat is, keresztül-kasul. Szépen csinosítgatják, ahogy nézem. És végre egy csöppnyi kilátás is kerekedett! A semminél azért több volt ez is. Lementünk, a templom udvarában tartottunk egy kajaszünetet. Majd lenn a vár tövében finom jégbort ittunk. Kár hogy nem hoztunk elég pénzt, amit kóstoltunk, abból venni is kellett volna… Nagyon szeretem a jégbort, Miki nemkülönben.
A finom bor után a Szent György-hegy felé vettük az irányt. Itt megint beton betonnal. A bakancsom most kapott mindent. Sarat, betont. Már kellõképpen fájt a lábam, még nem törtem be rendesen a bakancsomat. Érdekes mód a lábszáramnál, a kötés környékén fájt legjobban. Pedig nem is húztam direkt olyan szorosra. A Horváth pincénél található matricáknál utolért minket még egy 3-4 fõs társaság. Tõlük tudtuk meg, hogy mögöttünk már tényleg nincsenek túrázók, hanem majd a seprûk jönnek. Az Oroszlánfejes-kútnál megint nem bírtam ki, hogy ne igyak belõle. Nagyon praktikus volt a kis mûanyag pohár, amit a rajtban kaptunk. Itt már szürkület volt, a Szent György-hegy oldalában pedig már majdnem teljesen ránksötétedett. A hegyre felérve már ez is beköszöntött. Lampionok elõ, go fel a hegyre. Nem tudom, fáradt voltam. A bakanccsal sokat nyüglõdtem. Miki mindig bevárt. Már a sötétben egy rókát is láttunk! A turistaúton található zsákutca táblán nagyot derültem. Amúgy sem járható szerintem az az út autóval valami jól.
A hegytetõn a pontõrt egy pirosan villogó biciklilámpa segítségével könnyebben megtaláltuk. A csúcstól már azt hittem, könnyû út vezet a turistaházig. Tévedtem. Egészen változatos volt az út. Sokáig is tartott, itt volt a legnagyobb sár az egész túrán. Itt már hátráltatott, sehol máshol nem volt zavaró. A bazaltorgonákból a sötét miatt nem sokat láttunk. A házhoz kellemes fáradtsággal érkeztünk, a végén nem sokkal a seprûk elõtt értünk be.
A házban kiderült, hogy 15 percet késtünk a szintidõbõl. Ilyen sem volt még. Nem is nagyon néztük az idõ, tényleg. Úgy éreztem meglesz, máskor is mindig megvolt kényelmesen. Gondolom nem tûnt fel, hogy sok idõ elment a borozással, a bakancsnyûglõdés miatti lassabb haladással stb. stb. Nem kaptunk oklevelet. Õszintén szólva picit csalódottak voltunk. Tudom igaza van a rendezõnek, valóban kifutottunk az idõbõl. De mégis szép gesztus lett volna. Vigasztalódhattunk a kitûzõkkel. Bár azt a megjegyzést kihagytam volna, hogy egy gyerekcsoport másfél órát késett a szintidõbõl, ahhoz képest mi csak negyed órát… Ez így talán… Nem hasonlítom magunkat egy diákcsoporthoz, akik nem szoktak túrázni. Mikire gondoltam abban a pillanatban, neki Kinizsi 100-asok után elég érdekes megjegyzés lehetett. Na mindegy, a szabály az szabály, ezzel semmi gond nincs is. Csak jó lett volna mégis. Mondjuk nagyon haragudtam magamra. Olyan jó volt ez a nap, és a végén meg ez. Ráadásul Miki miattam futott ki a szintidõbõl. Õ már órákkal ezelõtt beérkezett volna. De persze nincs harag. Még jó!
Ezt követõen jól belaktunk zsíroskenyérbõl, és teából. Jó sok hagymával persze. Két rendezõ lefelé indult a rögtönzött buszmegállóba, ahonnan hozták-vitték a túrázókat. Velük mentünk mi is, mert úgy terveztük, hogy busszal megyünk vissza a rajtba. Mint végül kiderült, a kisbuszra elégtelen kommunkáció és félrebeszélések miatt egy kerek órát vártunk. Illetve végül egy rendezõi autó jött ki négyünkért az Ürgelyukhoz. Mert odáig ki kellett mennünk, most oda lett lebészélve (illetve nem lett lebeszélve) a busz. Ez õszintén szólva elég kellemetlen dolog volt. Azért azt az egy órát kihagytam volna. Még jó, hogy finoman jeleztem, hogy érdemes lenne telefonálni, hátha elfelejtettek minket (Mert még egy órát biztos ott álltunk volna). Ha rendezõi hibát akarok mondani, akkor ez az volt, nem kicsi.
A célba beérve nagyon jól esett a leves, finom volt nagyon! Ráadásul tejfölös leves, ami a gyengém. 
A célban sok ismerõssel találkoztunk, pl. Nagy Lajossal is, akinek kiváltképp örültem.
Összességében egy számomra mindig is kedves túrán vettem részt, nagyon jól éreztem magam. Köszönet a rendezõknek!