Túrabeszámolók


Hegedűs Róbert emléktúra (Online túra)

csibaTúra éve: 20082008.11.16 13:55:19
Hegedûs Róbert emléktúra

Ha egy mondattal kéne leírnom a túrát, akkor azt hiszem így írnám: Egy könnyed szombati gyaloglás, nagyon jó szervezésben a Budai hegyekben, olyanokkal, akiknek most sikerült elõször megmutatnom a teljesítmény túrázás szépségeit. Igaz én nem vagyok annyira oda a Budapest körüli túrákért, mert akarva – akaratlanul találkozik benne az ember aszfaltos részekkel.
Eredetileg futni szerettem volna, és annyira kifárasztani magam, hogy négykézláb csússzak be a célba, de mivel utolsó napokba sikerült rávenni egy barátomat- akinek ez volt az elsõ teljesítmény túrája -, hogy csatlakozzon hozzám, így gyaloglásra váltottunk. Rengetegen állnak a rajnál mire mi odaérünk, de ennek ellenére elég tempósan megy a nevezés. Hárman indulunk egy igazolófüzettel, de ez így van jól, mert még így is akadt a végén olyan, akinek nem jutott. Persze a szervezõk már az elején hangsúlyozzák, hogy mindenki megkapja utólag postai úton. 8:30- kor elrajtolunk. Én szerettem volna futni, kocogni. Szinte a mellettem elrobogók húznak magukkal, de nem mehetek. De így utólag nem bánom, hogy gyalogoltunk. Nagyon szép volt az idõ, csodálatos volt az erdõ, és a sokszor elénk táruló panorámában is többet tudtam gyönyörködni, sok ismerõssel is sikerült összefutnom. A több ponton is kapott finomságok nagyon jók voltak, különös képen a Hármashatár – hegyen. 14:00 körül kopogtattunk újra a rajtban, ami most már célként funkcionál. Oklevél, kitûzõ és jelvény a jutalma annak, aki szintidõn belül végigment a távon.
Azt hiszem eddig ez volt a legjobb MVTE túra, amin voltam. Hegedûs Róbertet személyesen nem ismertem, de a leírásban szereplõ életút során úgy gondolom, hogy ez a túra méltó emlék számára. A pontokon égõ mécsesek, a rajt – célban látható fényképek egyedivé, különleges hangulatúvá teszik.

A végére a szokások száraz adatok (forrás GPSmap 60CSx & Trackan):
- táv: 26,07 km
- szint: 1182 m